7. rész - Nélküled

Sziasztok! Meghoztuk a 7. részt. Ebben a részben választ kaptok az eredményre, illetve a fejezet végén egy újabb kérdés is bekövetkezik. Remélem tetszeni fog nektek ez a nem éppen hosszú rész. Pipáljatok, komizzatok, bármit, hagyjatok nyomot magatok után. Na, nem húzom a szót, kellemes olvasást! Puszi Lili & Ildi & Rebi ♥

- Sajnálom, - nézte a földet. Nagyon ideges lettem, izgulok, vajon mi lesz vele? – de a műtét kicsit tovább fog tartani. Ne izguljanak, minden rendben van, csak ez egy hosszabb folyamat a vártnál.
Amikor ezt elmondta az orvos akkora kő esett le a szívemről, és annyira megkönnyebbültem. Kicsit nyugodtabb lettem, már nem remegtem annyira, hisz minden rendben van. Mielőtt beleélném magam a dolgokba, azért eszembe jut, hogy még akár hibázhatnak is és bármi lehet. Meg mindig ott ültem, de már nem olyan hangtalanul.
- Lea, - pöcköltem meg Leila vállát, mire ő rám nézett és felém fordult. – ez azt jelenti, Lili rendben van?
- Ezek szerint. Olivér, kérlek szépen, ne izgulj, minden rendben lesz. Emlékszel mit mondtál neki, nemde? – juttatta eszembe a szavaimat.
- Igen, köszönöm. – mosolyogtam.
- Egyébként mióta ismered a lányom? – tért át más témára.
- Egy hete körülbelül. Tudom, ez furán hangzik, de nagyon hamar megszerettem. – mondtam kissé zavartan.
- Nem is kicsit, lesznek bajok, előre látom… - csóválta meg fejét egy kuncogás kíséretében.
- Voltak, nyugodj meg. – nevettem fel.
- Miféle bajok voltak ezek? – vonta fel szemöldökét. Látszott a tekintetéből, hogy most nem jóra gondol. Ismerem ezt az arckifejezést.
- Rosszra gondolsz, ejnye. – dobtam egy félmosolyt. – Igazából, azt hiszem kétszer vesztünk össze, de persze hamar kibékültünk, - váltottam komolyabbra. – de nem is akárhogy.
- Nana! Vigyázz a lányomra, te!
- Ígérem. Nagyon szeretem Őt.
- És hogy volt ez az egész? Most mi van köztetek? – kíváncsiskodott.
- A koncert után odamentem hozzá és beszédbe bonyolódtunk, elhívtam randira. Másnap újra találkoztunk, harmadnap moziztunk és együtt aludtunk…
- Mi?! Együtt aludni?! – vonta fel szemöldökét, mondandómat félbeszakítva.
- Nyugi, az még odébb van, majd ráér. – hazudtam arról az estéről.
- Na azért! – kacsintott.
- Folytatom… negyednap összevesztünk, de nem bírta nélkülem, befeküdt mellém. Ötödnap megint összekaptunk, de szavak nélkül kibékültünk.
- Hát ez olyan édes! – játszotta az eszét. – De te szerelmes vagy?
- Riport? Okés. – nevettem fel. – Igen, azt hiszem, és Ő is.
- Riport, igen. – kuncogott. – És akkor most együtt vagytok?
- Jajj, te már a lényegre térsz…– mosolyogtam. – Nem tudom igazából, azt tudom, hogy nélküle meghalnék.
- S ha a műtét félresikerül, akkor el is búcsúzhatunk tőled?
- Lehet úgy venni, lelkileg halott lennék, de ilyenről még ne beszéljünk. – tereltem a szót. Pár perc múlva felcsillant a szemem, megláttam Őt. Épp a másik terembe tolták át. Én rögtön felé vettem az irányt, az ágya fölé hajoltam és sápadt arcán kezem végig simítottam, mire csak rám mosolygott. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, kezem megfogta, s két kezével szorította azt.

- Olivér, köszönöm, nem hazudtál, tényleg minden rendben van. És azt is köszönöm, hogy itt voltál velem. – nyögte ki, majd nehézkesen felemelte a kezét, fejem lehúzta és megcsókolt. Csókunknak sós íze volt a könnyektől, amiket már én is csak nehezen tudtam visszatartani a szememben. Kicsit hátrébb léptem, és átadtam a helyet Ildinek és Leinek.
- Anya! Köszönöm, hogy itt vagytok velem, sokat jelent nekem ez. – ölelte át a lányokat. – Ildi, Ádámot otthagytad?
- Még szép, igazad volt, egy kétszínű hárpia. Köszönöm Lili. – ölelte meg Ildi Lilit.
- Én csak jót akarok neked, örülök, hogy végre vége, mindennek. Most akkor minden rendben? – tette fel mosolyogva, könnyek között a kérdést az én Szépségem.
- Igen, nincs gond. – válaszolt Lei, aki hátrébblépett mellém, és a fülembe súgott valamit. – Most hagyjuk őket, hadd beszéljék meg a dolgaikat.
- Rendben, igazad van. – dobtam egy mosolyt, majd megfogta karom és kihúzott az ajtón kívülre.

Lili szemszöge:

Ezért féltem annyira, ezért volt az a sok felhajtás? Semmit sem éreztem műtét közben, olyan gyorsan eltelt. Olivér a hisztim ellenére is itt volt, velem. Még, ha nem is volt közvetlenül mellettem, nagyon sokat jelentett ez. Most nem tudom, merre van anya és a Szöszi, de azt tudom, hogy itt van velem a húgom és vigyáz rám. Nem értem, egyik nap egymást falják, másnap meg sírva jön hozzám Ildi. Hát igen, Ádám ilyen kétszínű, én megmondtam. Nem tudom, mit csinált Ildivel, vagy hogy bánt vele, de egy biztos, Ádám pórul fog járni.
- Mit csinált veled? Miért jöttél ki sírva? Oli előtt nem akartam, rühelli Ádámot. – folytattam a beszélgetésünket.
- Mit csinált? Mondjuk azt, hogy bementem a nappaliba és mit látok? Falják egymást az osztálytársammal. – mondta felháborodottan, mire én csak megsimogattam kézfejét, ezzel azt sugallva, nyugodjon meg.
- Mondtam neked, velem is ugyanezt csinálta, de már nem érdekel, nekem itt van Olivér. – mosolyogtam rá.
- Jó neked, - gúnyolódott. – de én ezt nem értem, miért téged választott? És miért ilyen egyszerűen?
- Figyelj, a legjobb dolgok váratlanul jönnek, mint ez is.

- De annyiból engem is választhatott volna! - háborgott tovább.

- Ne legyél szomorú, majd eljön a te időd is.

- De mikor?

- Ne siettesd a dolgokat, minden jön a maga idejében.

- Akkor kénytelen leszek várni. - sütötte le szemét a húgom, miközben felállt az ágyamról. nyomott egy puszit az arcomra és kifelé vette az irányt. Az ajtóban leváltotta őt Olivér, és az ágyam mellé lépdelt, aminek a széléhez is dőlt.
- Jobban vagy? – simította hideg kezét végig a homlokomon.
- Melletted nem is lehetnék jobban. – mosolyogtam rá.
- Mikor engednek ki? Olyan jó lenne már téged a karjaim közt tudni. – mondta, s közben feljebb ült. Szinte már az ágyamon volt.

- Ha nem lesz semmi bajom, akkor még ma. – tettem tenyerem a Szösziére, s megsimogattam azt. – Ömm… ma este. – helyesbítettem.
- De én hogy bírom ki estig? Nélküled. – forgatta a szemeit.
- Ha ez a műtét félresikerült volna, nem csak egy napig kellett volna kibírnod. – gondoltam a legrosszabbra. Nem kellett volna mondanom, láttam, hogy Olivérnél nemsokára eltörik a mécses.
- Nem, akkor feladnám. – mondta a Szöszi, akinek a szemei megteltek könnyekkel. Megfogta a kezem, s összekulcsolta ujjainkat. Közelebb húzott magához, szorosan ölelt, fejem ráhajtottam mellkasára, s egy puszit adott a homlokomra. – Szeretlek.
- Te komolyan ennyire szeretsz? – néztem a mellettem ülő szőkeségre kissé furcsán.
- Az életem adnám érted. – húzott még közelebb magához. Olivér mondata nagyon szíven ütött, vajon komolyan is gondolja?