16. rész - Baba

Sziasztok, itt a következő, 16. rész, ami reméljük tetszeni fog. (A cím érdekes lehet, de majd megtudjátok, mi áll a 'baba' szó mögött.) A véleményeteket fejtsétek ki pipákban, és kommentben, illetve, ha tetszik, akkor +1, és feliratkozás! :) Bízunk bennetek, puszi Ildi & Lili & Rebi♥☺ ♪☺♥

Azt hiszem berepült egy légy a számba. Szóval, máskor kipihenem magam, nem jó dolog ásítozva felkelni. Kikúsztam az ágyból, felvettem a mamuszomat és kómás fejjel csoszogtam ki a konyhában ügyeskedő szerelmemhez.

Azt hittem, el fogok aludni, ha nem kapaszkodom bele a Szöszi karjába. Félig csukott szemmel figyeltem a mozdulatait a legnagyobb csendben. Meguntam a bámészkodást, bementem a fürdőszobába fésülködni és egy kicsit tenni-venni. Mivelhogy „hivatalosan” anyáékhoz jöttem, nincs ruhám, ezért a tegnapit veszem fel, azzal az eltéréssel, hogy kaptam egy pulcsit Olitól. Mire kiértem a konyhába, készen volt a reggeli, amit leültünk, és hasznossá tettünk. Kifejezetten jól laktam, most jöhet a mosogatás… a mosogatógépnek. Beleraktam a tányérokat, majd letelepedtem egy székre és kockulni kezdtem. A mobilom kijelzőjén Olivért, és egy nem fogadott hívást láttam, amit anyától kaptam. Bepötyögtem a számát, s egy-két kicsöngés után már az ő hangját hallottam.
- Szia Lili! Mikor tervezel hazajönni? Már hiányzol.
- Szia anyu! Nem tudom, de lassan mennem kellene, úgy értem, haza… Ágneshez. – forgattam a szemeimet gúnyolódva.
- Annyira rossz, hogy ilyen messze laksz, nem akarsz visszajönni?
- Ehhez Ági engedélye is kell.
- Ági nem az anyukád, tedd, amit szeretnél!
- Rendben, akkor ma hazamegyek és megbeszélem vele, hogy hadd költözzek vissza, illetve, hogy ne akarjon Oli és közém állni. – vázoltam le a napomat.
- Közénk akar állni?! – jött be Olivér, és felvont szemöldökkel, értetlen tekintettel méregetett. Legyintettem egyet, nem lényeges, úgysem tud, majd tovább folytattam anyával a beszélgetést. Még egy 5 percig csámcsogtunk a szavakon, majd megbontottam a vonalat.
- Közénk akar állni?! – ismételte önmagát.
- Ne vedd már Ágit komolyan! – néztem rá unottan. – Ma haza kell mennem…
- Ne, én azt szeretném, hogy itt maradj, velem!
- Még végig sem mondtam! Szóval, ma haza kell mennem, de visszajövök. – fejeztem be a mondandómat, mire Olivér bús tekintete felcsillant, és örömében felkapott és megpörgetett. – De akkor most indulnom kell, mielőbb visszaérjek. – ugrottam ki karjai közül. Elkezdtem összerámolni, majd elköszöntem Tőle.
- Siess, és vigyázz magadra, szeretlek! – adott egy csókot. Mivel kényelmesen voltam öltözve, és nem volt nálam, csak a telefonom, gondoltam „haza” kocogok. Jól esett, szeretek fizikailag kimerülni. Anyáék háznál csengettem, majd Ildi betessékelt.
- Akkor visszaköltözöl? – vágott anyu a közepébe.
- Igen, ide, vissza. – vigyorogtam rá, majd tőlük is búcsút vettem. Kisétáltam a reptérre, megvettem a jegyet, és út közben hívást indítottam Ági felé. Nem voltam kíváncsi rá, sem a hogylétére, de jó, ha tudja, hogy látnia kell.
- Szia. – szólt unottan a vonalba.
- Szia, sajnos hazamegyek a cuccaimért és visszamegyek. – dörgöltem az orra alá.
- Figyelj, sajnálom, hogy ilyen voltam veled, egyszerűen megesz a féltékenység, a ti kapcsolatotok jó, és szeretitek egymást. Tudom, hogy Ő a gyengepontod. Bocsájts meg nekem! – mondta könnyeivel küszködve.
- Oké, oké… bla, bla, bla. Várj, megesz a féltékenység? De hisz ti szeretitek egymást a szerelmeddel. – értetlenkedtem.
- Nem, ő nem szeret őszintén, más lánnyal láttam nem egyszer.
- És az miért rajtam koppan? Miért rögtön Olivért veszed elő? Ártott neked?
- Nem. Csak egyszerűen megveszek érte, annyira helyes, és ahogy bánik veled.
- Jó, ez nem telefontéma, majd otthon megbeszéljük, csáó! – nyomtam le a piros gombot, a barátnőm válaszát meg nem várva. Végre, már nem azt a fránya ülést nyomom. Bekopogtattam az ajtón, mire Ági megölelt és teli mosollyal fogadott. Bementem a szobába minden gondolkodás nélkül és pakolászni kezdtem. Nem hagyom, hogy az életét rám erőltesse. Tudom, mit akarok, és, hogy mikor.
- Ömm… nem beszéljük meg? – nyitotta résnyire a szobám ajtaját.
- Csak, mert muszáj. – álltam fel a teletömött táskám mellől és követtem Ágit. – Szóval, azért utálod Őt, mert oda vagy érte?
- Ez nagyon ciki, de igen. Belegondolni, hogy a legjobb barátnőmmel alszik, hogy őt csókolja, hogy őt öleli, hogy belé szerelmes, ez számomra elfogadhatatlan. Az a szörnyű, hogy tudom, sosem lesz az enyém. – folytak végig az arcán a szomorúság cseppjei.
- De nem is ismered, akkor meg? – vontam kérdőre.
- Boldogtalan vagyok itt. Tényleg! 3 hét és suli, én így hogy járok be?
- Hát… kénytelen leszel hazajönni, vagy az angoltudásodat tökéletesíteni. – adtam választási lehetőségeket. Látszott a szeméből a honvágy.
- Kérlek! – nézett kutyaszemekkel rám.
- Hazajöhetnél, csak nincs hol laknod, hacsak nem kezdesz dolgozni és veszel egy albérletet. Van a közelben egy bár, hová pincéreket keresnek, és ahhoz képest, hogy csak pincérkedni mész, elég jól fizetnek. – adtam az ajánlatot.
- Akkor, nézek valami albérletet és megyek majd utánad. Viszont te menj, nem tartalak fel! – mosolygott rám, és egy öleléssel elköszönt. Visszarohantam a repülőtérre, és ahogy nézem az eget, még nem lesz annyira sötét mire hazaérek. Mozgalmas és fárasztó napom van, csak úgy ugrálgatok országról országra. Egyhamar megérkezett a gépem, amire ma már remélhetőleg utoljára ülök fel. Annyira unalmasak ezek a „repülőzgetések”. Budapesti levegő! Hmm… - szippantottam egyet. Nem olyan jó a gáz, benzin és cigi füst illat, de ez végre itthon van.  Vidáman nyomkodtam agyon anyuék csengőjét, mire beengedett. Lepakoltam a tengernyi táskámat, és mint egy 5 éves kisgyerek, visongva szaladtam fel a poszterrel teli szobámba. Fel kell hívnom Olit, hogy hazaértem, és minden rendben van. Elővettem a nemsokára lecserélésre várakozó mobilom, és felhívtam a szerelmemet. Kifejezetten vidám hangja volt, mint a háttérben lévőknek.
- Szia életem, minden rendben?
- Szervusz Oli, itt vagyok, Tőled pár utcára. Visszaköltöztem. – ordítottam a telefonba. Mondott utána valamit, amit nem igazán értettem a körülötte lévők miatt. – Hol vagy? És kivel?
- Otthon a bátyámmal, Erikkel, és Fruzsival, a barátnőjével.
- Na és mi ez a jókedv?
- Gyere fel, és megtudod! – mondta sejtelmesen. Leraktam a telefont, majd kijöttem a meleg, szűkös szobából és a kocsimhoz siettem. Beültem, becsatoltam az övet, és elindultam Oli háza felé. Mikor a nagy panelház állt előttem, leállítottam a motort, és hozzá is becsengettem. 2 perc múlva már előttem állt teljes életnagyságban. Azonnal a karjai közé vetettem magam, annyira boldog vagyok. Most már akár az egész napom Vele tölthetem. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem és felhúzott a legfelső emeletre, ahol Erik és Fruzsi szemmel láthatóan jól szórakoztak. Bemutatott Oli nekik, majd nekem is őket. Még mindig nem értettem, miért van ilyen jó kedvük. 

- Mitől vagytok ennyire feldobódva? – kérdeztem zavartan.
- Szóval… mondhatom, vagy ti mondjátok? – fordult hátra a szerelmem, mire biccentettek, hogy mondhatja Ő. – Keresztapa leszek! – mosolygott rám vámpírfogait megvillantva.
- Komolyan?! – kaptam kezem az arcom elé, döbbenetemben. - Gratulálok Fruzsi és Erik mester!
Milyen jó lehet nekik, lesz egy gügyögő kisbabájuk, lassan én is szeretnék. Azt hiszem, kezdek megbolondulni. A délután folyamán (ami már mondható estének) sokat beszélgettem Oli tesójával, és az a véleményem róla, hogy nagyon jó fej. 8-kor Fruzsiék hazamentek, én meg még mindig a gyerek témán gondolkoztam, de már nem sokáig:
- Itt alszol ma? – ült le mellém az asztalhoz, s karját a hátamnak támasztotta.
- Hogy szeretnéd?
- Ez kérdés volt? Úgy szeretném, hogy befekszel velem az ágyba, átfonom a karomat a testeden, megcsókollak és kifekszel… - kezdett ábrándozásba.
- …És kifekszek, értem. – nevettem fel. - Ha nem baj, én most elmennék fürödni. – álltam volna fel, de visszahúzott.
- Elmennénk. – javított ki. Ölébe kapott és bevitt a fürdőbe, ahol nagyon elidőztünk. Egyszerűen sosem elég a vele töltött idő, komolyan már aludni sem fogok.

 Miután kellőképpen kinevettük magunkat, csupa vizesen vitt be a hálószobájába, ahol adott egy pólót, amit felvettem és bebújtam az ágyba, majd Ő is így tett. Nehezen aludtunk el, szó szerint túlzottan forr körülöttünk a levegő. A csókja szinte perzseli az ajkamat, akárcsak a teste, amikor rásimul az enyémre.

- Szeretlek! – ez volt az utolsó hang, amit hallottam, mielőtt végleg álomra nem hajtottam a fejem.

15. rész - Bizonyíts

Sziasztok. Sajnáljuk, hogy megint nem volt ötletünk, de ismét alkottunk valamit, amit remélünk, hogy szerettek majd. Olvassatok és véleményezzetek, ehhez a sűrű hullámvölgyes részhez! Pusszantás Lili & Ildi & Rebi☺♥ 

 A reggelem ismét szokásosan indult. Nehezen ugyan, de felkeltem a mellettem szuszogó Oli mellől, és ruháim összeválogatására indultam. A szekrényemből egy szürke pólót és egy farmernadrágot kotortam elő, amiket felvettem. Halkan, hogy még véletlen se zökkentsem ki a Szöszit az álmaiból, becsuktam a fiókomat. A konyhában a szendvicseket gyártottam, szerelmem puha ajkait éreztem a nyakamnál. Össze-vissza álló haja az arcomat simogatta.

- Jó reggelt! Mi készül itt? - köszöntött édesen, majd szemét tágra nyitva bámulta a tálcán sorakozó zsemlék halmazát.
- Szervusz Életem! Kérlek szépen, egy hadseregnek elegendő reggeli. – fordultam felé, s tekintetem találkozott az Övével.
- Olyan gyönyörű vagy! – villogtatta ki vámpír fogacskáit, és egy forró, gyengéd csókot nyomott az ajkamra. Akaratlanul is, de ujjaim kócos, szőke hajába találtak, és bele is túrtak abba. Nyelve táncot járt az enyémmel. Újra beleszerettem, a „pillangók” a hasamban csak sűrűsödnek. Minden porcikám beleremegett, úgy érzem, nem állok biztosan a lábamon. Nem, mert nem ezen a földön vagyok ilyenkor. Minden bajom, bánatom elfelejtem, csak Ő és én. Ebből a felbecsülhetetlen érzésből a levegőhiány zökkentett ki. Olivér bement felöltözni, és gondolom a haját rendbe rakni, de szerintem így a legaranyosabb, míg én a zsemlék felezésével, vajazásával és minden egyéb mással voltam elfoglalva. 8 szendvics készült, amit leültünk magunkba tömni. Oli falta az ételt a tányérról. Mikor nem csak az Ő, de az én tányérom is az üresek sorát gyarapította felálltam, és ezeket a mosogatógépbe raktam. Olivéréknek ma lesz egy koncertjük, amire azt beszéltük, elkísérem őket.
- Akkor ez a koncert 2-kor lesz, ugye? – huppantam le mellé a kanapén.
- Igen, Szombathelyen, szóval elég messze. 5 óra múlva már ott kell lennünk, és az út 3 órás, na meg persze a fiúkat fel kell szedni. – magyarázta nekem az infókat.
- De a srácok nem ide jönnek? – értetlenkedtem.
- Nem, a próbateremben megtaláljuk őket, de ez már lényegtelen. – mondta, majd már mindent értettem. – Ha gondolod, elmehetünk hozzájuk most is, és akkor egyet még próbálunk.
- Rendben, benne vagyok, ez jó ötlet. De várjál, így hogy nézek már ki? – néztem végig magamon fintorogva, mire Olivér egy csókot lehelt az ajkamra, hisz pontosan jól tudja, ilyenkor minden rosszat elfelejtek és csak az Övé vagyok.
- Gyönyörűen!
- De mit fognak szólni majd a rajongó lányok? 
- Szeretni fognak, örülni fognak neked, és ők is szépnek fognak látni, mint mindenki. – látott el bíztató szavakkal, amik kifejezetten jól estek.

Olivér szemszöge:

Egyet nem értek, miért nem hiszi el, hogy szép? Miért nincs önbizalma? Hát persze… Az a nyomorék tehet róla, de hagyjuk is Ádámot. – bosszankodtam magamban.
- De akkor indulhatunk?
- Igen. – mondta, mire felálltunk, és az előszobába lépdeltünk, ahol felvettük a cipőt. Kisétáltunk a kocsihoz, és be is ültünk abba. A motort beindítottam és az épület elé vezettem. 10 perc múlva már az ajtón kopogtattam.
- Gyertek, csak ne törjétek már be azt a szegény ajtót! – üvöltött ki (ha jól hallom) Ya Ou. Benyitottam, és 3 elkényelmesedett, lusta fiúval találtam szembe magam. Benny szúnyókált, Ya Ou a telefonján pötyögött valamit, Sziki pedig Alfréddal játszadozott.
- Hát nem próbálnunk kellene? – tártam szét a karomat kérdően Szikinek. – Egyátalán ilyenkor Benny miért alszik, Ya Ounak mi annyira fontos, neked meg mit kell azt a szegény macskát gyurmáznod?
- Tudunk mindent, majd a kocsiban ismétlünk. Benculi hadd aludjon, egész este Zsófinál volt. Ya Ou Fannival veszekszik valami hülyeségen, azt hiszem, azon, hogy nem maradt neki süti. Én pedig Alfrédot tanítom nép táncolni. – állította cicusát két lábra, és rángatni kezdte.
- Hát jó… - vontam unottan vállat.
- Nem igaz már! – bosszankodott a kínai barátom. – A cukrászda sincs nyitva, nem hiszem el, hogy nincs süti! – dobta le mobilját az ülőbútorra és fel-alá járkálni kezdett idegesen.
- Úgy látszik, tényleg édesség hiánya van. – húztam jobbra a számat.
- Nekem, ha veled vagyok, sosincs. – simított végig az arcomon a mellettem álló Lili.
- Nyugodj le Feri! – szólítottam idegesítően, kicsit szívni akarom a vérét. Mintha szavaimat meg se hallotta volna, folytatta a „szaladgálást” a szobában. Bence álmát megzavarta a kínai barátom csörgése, csattogása, idegesen fordult felé:
- Miért kell neked itt futkosnod, Ferenc?
- Ne idegeljetek már jobban ti is! Ya Ou vagyok! Betűzzem? Y – A –O –U! Ya Ou! – oktatott ki minket.
- Jó, akkor most Ferenc úr lenyugszik, és belekezdünk a próbába! – parancsoltam. Ya Ou-t már nem érdekelte hogyan szólítottam, leült Peti mellé, akinek kezei közül kicsúszott szerencsétlen cicusa. Mikor az eddig ideges, már nyugodt barátomnak lejjebb ment a pumpa felállt és gitárjáért nyúlt. Próbánkat elkezdtük, amit Lili figyelemmel kísért. Gyakorolgatásunk közben megszólalt a telefonom ébresztője, mivel beállítottam, hogy véletlen se késsünk. Azonnal az ajtó irányába fordultunk és ki is siettünk azon, mivel csúszásban vagyunk. Kulcsra zártam, majd a folyosó fehér falai közt lábunkat lóbálva lassan a kinti friss levegőt érezhettük. Beültünk a nagy autóba, Ya Ou a kormánnyal közvetlen szemben, mellette Sziki, hátul pedig Benny, én meg Lili jobb oldalán foglaltam helyet.
- Izgulok. – tette izzadt tenyerét a combomra út közben szerelmem. Arcáról aggodalom és önbizalomhiány tükröződött vissza.
- Mondom, hogy mindenki szeretni fog, hidd már el Életem!
- De eddig mindenki a külsőm alapján ítélt meg Téged kivéve. – sütötte le szemét.
- Az emberek bolondok, mind, még mi is. Ne törődj velük, csak azokkal, akiket szeretsz és viszontszeretnek! – mosolyogtam rá, és próbáltam lelket önteni bele. Az út további része unalmas volt, mint egy pohár tej. Megkönnyebbülés volt 3 óra után végre a lábamon állni, később már a színpadon. Bence „bekonferált” minket, majd megszólalt a TroubleMaker-ből az első dallam. Lili, mint egy rajongó lány, ugrált a többiek között, úgy látom, próbált diszkrét maradni. Tényleg, nagyon szerény és nincs önbizalma. Igen, jól mondtam csak próbált diszkrét maradni, miután 11 dalt elénekeltünk jött a közös fotózkodás, ahol vagy engem, vagy Lilit szólták le. Nekem csak annyi fáj, hogy miért rossz másnak, ha mi ketten, együtt boldogok vagyunk? A rosszindulatú Wayerek mellett voltak jó fej, kedves és aranyosak is, akikkel váltottunk egy-két szót, majd a hazautat jártuk. Felmentünk hozzám, de igen unatkoztunk.
- Nem jössz el ma kajálni? Csak Te meg én. – nyomtam a kanapén mellettem heverő Lili arcára egy puszit.
- De, igen, ez tök jó ötlet, de mi van még nyitva 8-kor?
- Nincs még olyan este Szívem, bőven tudunk enni egyet valahol. – mosolyogtam rá.
- Akkor most mehetünk? Amúgy is unatkozok, már bocsi. – kuncogott.
- Igen, induljunk. – mondtam, majd felálltam és a cipőm, felvettem. – Hölgyem! – tessékeltem ki Lilit a nagyurat játszva. Hívtam egy liftet, ami le is szállított minket a földszintig. Kiérve a sötét égbolt alá, Lili megfogta kezem, és el sem engedte. Csend volt, csak a cipőnk kopogását lehetett hallani, és egymás lélegzését. A gyorsétterem elé érve, ami most a KFC volt, ajtót nyitottam és a pulthoz lépve leadtam a rendelést, amit gyorsan meg is kaptunk. Leültünk a sarokban lévő asztalhoz. Ablakok vettek minket körül, amiken keresztül csak sötétséget láttunk.
- Mi a baj? Annyira rossz érzés, hogy nem tudsz felszabadulni más társaságában. – simítottam végig hideg vállán a csendet megtörve. 
- Nem akarok róla beszélni, vagyis előtted nem.
- Mi az, hogy előttem nem? Titkolsz előlem valamit? – támadtam rá.
- Mit titkolnék előled, ha Te vagy az, akiben, legjobban megbízok? – nézett rám kérdőn, de még nyugodtan.
- De akkor miért nem akarsz róla előttem beszélni? Bízz bennem!
- Ádámról van szó… - mondta egész halkan.
- De attól, hogy utálom azt a férget, attól még meghallgatlak.
- De látod? Miért kell féregnek nevezni? Ártott neked bármit is? – emelte fel a hangját, és keresztbe fonta karjait.
- Igen! Sokat is, bántott téged! Mit nem értesz meg azon, hogy fontos vagy?
- Azt, hogy eddig sosem voltam senkinek sem fontos. És nekem azzal Te ne gyere, hogy engem bántott. Az, hogy velem mi az istenséget csinál, az, az én dolgom! – oktatott ki idegesen.
- De Te még mindig nem fogod fel, mit mondok.
- Igen, mert az őrületbe kergetsz a hülyeségeiddel, mert folyamatosan féltékenykedsz, mert mindentől meg akarsz védeni. De nem vagyok csecsemő, van saját életem, ne szólj bele! – ejtett ki a száján egy szíven ütő mondatot, nagyon fájt, de legbelül tudtam, hogy igaza van.
- Most is őt véded, de miért? Nem értem, még mindig mi a fontos benne neked?
- Semmi, de ne kezdd újra! – terelte a témát, de sikertelenül.
- Menj Ádámkához, és légy az övé, úgyis bennem keresed minden porcikáját! – féltékenykedtem.
- Mi az, hogy menjek hozzá? Szerinted őt szeretem? Olivér álljon meg a menet, nem hiszem, hogy ezt itt és most kellene megbeszélnünk, hiszen senki sem kíváncsi arra, hogy Te mekkora egy féltékenykedős disznó vagy! – állt fel az asztaltól, táskáját vállára kapta és ment volna el. Karját visszahúztam, de lelökte kezeimet teljes erejéből.
- Ne menj már, még meg sem etted! – próbáltam valami hihető indokot keresni ittlétének.
- Hagyj már békén, nem érdekelsz! Miért kell mindig féltékenykedned? Nem értelek! – ment tovább. Felálltam egy kis idő után és utána szaladtam, karját megfogtam és szemébe néztem, belátom, a féltékenységi rohamaimmal mindent elrontok.
- Menjél már vissza, nem vagyok kíváncsi rád! – mondta érzelemmentesen, majd próbált szabadulni, de nem hagytam. Megcsókoltam, de nem viszonozta… csak kis idő után. Hajamba beletúrt és vadul jártak táncot nyelveink.  A levegőhiány és a bizalmatlanság kettéválasztotta ajkainkat.
- Bocsáss meg! – néztem magam elé szégyenkezve.
- De Oli, kiakasztasz. Mikor már minden rendben van, jössz a ’szarságaiddal’ és megint mindent felborítasz, mert Te nem tudod elviselni, hogy ő létezik. Tudod, ő létezni is fog.
- Hát… - gondoltam itt valami nem szépre, de a dolgokat igaz, nem így kell lerendezni.
- Ne emelj rá kezet! Inkább menjünk haza és beszéljük meg! – vont vállat és elindult lefelé a lépcsőn, amiben én követtem. Lassacskán az ajtóm előtt álltunk, amit kinyitottam. Letettük a cuccainkat, majd elindultam a konyhába, hisz éhes maradtam, és gondolom Lili is, mivel nem evett veszett sokat. A szendvicseket gyártva nem fértem el a pulton, mivel a durcás barátnőm rajta ült. Észrevette, hogy zavar, szóvá is tette.
- Zavarlak? – mondta makacsul és szemtelenül.
- Kicsit.
- Akkor maradok. – terült még jobban el. Csak arra megy ki a játék, hogy felidegesítsen.
- Nem kellene valamit megbeszélnünk? – jegeltem a pultos témát.
- Azt, hogy egy féltékeny disznó vagy? Hogyan mégis? – meredt rám.
- Hát, először is, Te akartál erről társalogni.
- Jó, igazad van. – látta be a nagy Patocska igazságot.
- Nekem mindig igazam van.
- Ezt nagyon elhitted, az Ádámos dolgoknál kicsit sincs igazad. – mondta önzően.
- Mondom, hogy szögezzük le és kész! Mit kell neked ennyire kiakadnod?
- Mert ez a témád folyamatosan, mert Te abban leled örömöd, ha Ádámot bánthatod! – pattant le a pultról és kezdtünk már-már hangos vitába.
- Nem téma, csak rühellem.
- De, ha utálod, akkor kérlek szépen, ne beszélj már róla! Nekem fáj, amit csinálsz. – kiabálta, majd szemei megteltek könnyekkel.

Lili szemszöge:

 Elegem van abból, hogy Olivér esze mindig Ádámon jár, félek, hogy valamit csinál vele, és Őt is féltem. Ádámnak van ereje, nem is kicsi. Sírni, zokogni tudnék az idegtől, nem akarok Vele veszekedni, ilyenkor olyan üres vagyok. Bementem Oli szobájába, ahol eddig aludtam és megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Nem bírtam magamban tartani őket, remegek az idegességtől. Jót tett nekem a kis idő alvás, szunyókáltam 1 órát, és nyugodtan keltem fel. Az ágy sarkán feküdtem szótlanul, meghallottam, hogy nyikorog az ajtó, megláttam Őt, és ezt nem akartam most. Elegem van belőle.
- Figyelj, tudom, mennyire rossz volt neked vele, ezért inkább nem beszélek róla, remélem, megbocsájtasz. – lökött ki a torkán ennyit, majd becsukta az ajtót és odalépdelt hozzám.
- De tudod Te is, mennyire rossz, azzal is tisztában vagy, hogy Téged szeretlek. – mondtam duzzogva.
- Tudom…
- Akkor meg? Mi az akadálya annak, hogy felfogd ép ésszel?
- Ha szerelmes vagyok, nem fog az eszem normálisan. – ült mögém, fejem pedig a törökülésben lévő lábára tettem.
- És most szerelmes vagy? – néztem rá kételkedve.
- Ez kérdés volt? Tudod, hogy sosem szerettem ennyire senkit, mint Téged. – hajolt le hozzám és megcsókolt. Annyira érezhető a csókjából, hogy tényleg szeret, és csak ezért féltékeny. Bár még mindig fogalmam sincs róla, miért utálja Ádámot. – Csak tudod, féltelek, miatta kerültél kórházba, miatta sírtál, ő borította fel az életed.
- Ne, ne kezdd! Elég volt belőle, ne légy féltékeny, mert elveszíted a bizalmamat. És ki a bizalom?
- Te. – forgatta a szemeit.
- Szóval, ha nem akarsz elveszíteni, akkor ne aggódj! – egyszerűsítettem le Olivér szerelmes agyának a szintjére.
- Fáj a nyakam, ha így fogod. – szedte le mancsaimat a letörésre készülő nyakáról.
- Inkább vigyél be a fürdőbe és fürdess meg! – makacskodtam a szeméből ítélve szerinte édesen. Nem szólt már semmit, csak felállt és karjai közt bevitt a kért „helyszínre”, ahol teljesítette a kérésemet (meg még mást is). Megint élvezem az estét, bár vele mindent élvezek. Vizes testemet letette az ágyára, felöltöztem és bebújtam a szerelmem mellé. Karom átfontam a derekán és álomra hajtottuk a fejünket (már amennyire nyugton tudunk maradni egymás társaságában).

14. rész - Kecske

Sziasztok, itt a 14. rész, ami kicsit perverzebb, mint az előzőek. Sajnos nem volt annyira ihlet, de remélhetőleg majd tetszik. A címből ítélve (Kecske) furcsának tarthatjátok ezt a részt, egyébként csak Oli mutatja ki Lili iránti szeretetét. Kellemes olvasást, puszi. Lili & Ildi & Rebi ♥



Mikor felkeltem, Lili még szuszogott mellettem. Nem akartam elmenni mellőle, csak nézni, ahogy az álomvilágban jár. Egyszer csak megláttam két gyönyörű szemét, és mosolygó arcát. Fejét vállamba fúrta, szemét visszacsukta és a hátamat kezdte cirógatni. Érintése jól esett, a hideg futkosott rajtam. Homlokára egy csókot leheltem, amit Ő azzal viszonzott, hogy közelebb jött hozzám. Azt hittem, gyönge testét összeroppantom.
- Jó reggelt, Kicsim. – szólalt meg csilingelő, fáradt, és gyötört hangján.
- Jó reggelt Édesem! Hogy aludtál? – kérdeztem tőle.
- Melletted hogyan is máshogy, mint tökéletesen? – mosolygott rám. Állát felemeltem és megcsókoltam. Úgy érzem, nem tudok betelni Vele, sosem elég Belőle. Kócos hajamba „tévedt” a keze és bele is túrt abba. Ajka enyémet kényeztette. A levegőhiány most is ránk talált. Felálltam az ágyamból, és felöltöztem, majd a fürdőszobába mentem, ott beállítottam össze-visszaálló hajam. Mikor kiléptem onnan, Lili már fel volt öltözve és a kanapén üldögélt. Ilyenkor a legszebb, egy egyszerű pólóban, egy rövidnadrágban és kissé kócosan, smink nélkül. Nem értem, miért nem hiszi el, hogy gyönyörű. Nekem mindig az lesz.
- Nem megyünk el valahová reggelizni? Mondjuk a pizzázóba? – huppantam le mellé és kezét az enyém közé zártam.
- Jó ötlet, – simított végig az arcomon és egy puszit lehelt alsó ajkamra. – de még nem vagyok éhes, és nem kívánok semmilyen ételt. Ráadásul megint hányingerem van, pedig egy pár napja elmúlt, de megint előjött.
- Remélem nem lesz komoly bajod, mindenesetre egy gyógyszer talán segítene. Hozzak? – tettem kezem a hasára, és megsimogattam azt.
- Olivér, én nem terhes vagyok, szóval ne simogasd a hasam! – lökte le kezeimet ingerülten.
- Tudom, de azt akarom, minden rendben legyen, jól tudod, milyen nehezen viselem, ha bármi bajod van! – öleltem magamhoz. Karjait átfonta nyakamon, és kicsit magára döntött, mire én megtámasztottam magam a kezemmel.
- Olyan jól esik, hogy aggódsz értem, és annyira szeretlek! – súgta fülembe, és belepuszilt a nyakamba.
- Fontos vagy nekem! – mondtam neki, majd leutánoztam az utóbbi mozdulatát, belecsókoltam a nyakába. Fejét oldalra döntötte, ebből gondoltam, hogy élvezi.
- Kérlek, ne! Te is tudod, mennyire akarlak. – nézett rám kölyökkutyaszemekkel.
- Fáj ám a derekam. – nevettem fel, mire felegyenesedett és megnyújtózott.
- Meszesedsz szívem. – kacsintott rám.
- Annyira öreg még nem vagyok.
- Háát…
- Jól van, ezért most megcsikizlek! – mondtam, majd magam felé fordítottam és majdnem elkezdtem ezt a remek játékot, eszembe jutott, nem biztos, jót tenne neki. Egy ideig bizonytalanul ültem ott, mire Ő megszólalt.
- Na, nem csikizel meg? – mondta flegmán. Erre már nem válaszoltam, csak karjaim közé zártam, és feje búbjára egy csókot leheltem.
- Szeretem, amikor hozzámérsz. Be kell valljam, kiráz a hideg olykor. – fordult felém elpirultan.
- Én meg téged szeretlek! – mondtam és megcsókoltam. Nem tudom miért, de minden csóknál újra, és újra beleszeretek. Úgy érzem, most vagyok teljes, és boldog, Vele. – Már éhes vagyok! – jelentettem ki 5 éves kisgyerek módra.
- A kedvedért elmehetünk abba a pizzériába, de én nem eszek semmit. – állt fel karjaim közül.
- Gondold át! – kacsintottam rá, és követtem cselekedetét. Láttam, hogy a fürdőbe akar bemenni, és azt is tudtam, hogy miért.
- Gyönyörű vagy. – fogtam meg kezét, és visszahúztam Őt, mint a legelső találkozásunknál. Úgy gondolom, jól tettem, hogy elhívtam randizni, ez olyan első látásra szerelem volt számomra. De hogyan, ha a szerelem vak?
- Te meg vak! – vágta a fejemhez nyersen, és érzelemmentesen.
- De most komolyan, nem engedem, hogy összekend a fejed a „nem tudom mi a nevű micsodáiddal”.
- Nem vagy az apám! – kapta ki karjait az enyémek közül.
- Ezt mondtam?
- De nem érted meg, hogy csúnya vagyok?
- Nem annyira értelek meg. De ma kérlek, az én kedvemért ne fesd ki magad! – néztem bele két gyönyörű szemébe, amik először „de, úgyis kifestem magam, nem tudsz ellene semmit sem tenni” tekintettel válaszoltak, majd megértette a mondandóm, és haraggal teli íriszei szerelemmel teltek meg.
- Kint hideg van? – tért át teljesen más témára.
- Nyár van. – nevettem fel, mire sóhajtott. – Amúgy 18°C.
- Gyönyörű, meleg nyári idő, mondhatom. – forgatta a szemeit. Felvettük a kabátunkat, és a cipőnket, majdnem kiléptünk az ajtón, megállítottam Őt.
- Sortban akarsz lenni?
- Jó, mindegy, csak induljunk már el. Annyira hülyén nem néz ki. – vont vállat és a küszöbön túlra lépett.
- Neked minden jól áll, különösen ez a méretű nadrág. – haraptam be a szám szélét kacérkodva.
- Na, ne élvezkedjél! – nevetett fel és fejét a vállamra hajtotta. Bezártam az ajtót és utunkra indultunk. Persze egész idő alatt kezét az enyémben tartotta, és egy percig sem engedte el. Belépve a pizzázóba különös látvány fogadott. Lili húga, és egy jó barátom éppen… szóval egymást falják. Nehéz volt nem elsőre ezt kiszúrni. Rendelésünket leadtuk és az egyik ablakmelletti asztalnál foglaltunk helyet.
- Az ott Ildi, és - ha jól látom - Maykee?
- Jól látod, igen. Nem akarod leállítani őket, mielőtt megeszik egymást? – kuncogtam.
- Haha, te beszélsz? – nevetett fel. Megláttam két felénk közeledő 12-13 év körüli lányt. Arcuk teljesen ki volt pirulva, és remegtek.
- Úristen, Patocska Olivér? – kapták a lányok kezüket a szájuk elé. – Kérhetek egy aláírást és egy közös képet?
Felálltam és teljesítettem kérését. Az illető már el is szaladt, viszont a másik lány még itt maradt.
- Kérhetek közös képet Tőletek? – szólalt meg félénken.
- Tőlünk? Mármint…? – mutatott magára a szerelmem sokkoltan. A kislány csak bólogatni kezdett, majd neki is eleget tettünk. Ő is ment a maga útjára. Lilit még mindig sokkolta ez az állapot, kidülledt szemekkel nézte a sótartót, és lába mozgott. – Ez meg mi volt? – törte meg feszülten a csendet.
- Szeretet. – kacsintottam rá. A pizza nemsokára megérkezett, na meg a „többiek is”.
- Sziasztok, hát ti? – kérdezte meglepetten Lili.
- Heló, éhesek vagyunk, ti? – nevetett fel Ildi új barátja.
- Én nagyon, Lili nem. – mosolyogtam. Maykee és Ildi leültek az asztalhoz szorosan betolt két székre, majd végignéztek furcsa szemmel a barátnőmön.
- Nem fázol? – vonta fel jobb szemöldökét a barátom.
- Kibírom ezt az egy órát. – vont vállat kedvetlenül a szerelmem. – Oli, kezd egyre jobban hányingerem lenni. – súgta fülembe szinte hallhatatlanul.
- Hazamenjünk?
- Isten ments! Edd meg nyugodtan a reggelidet! – düllesztette ki a szemeit.
- Otthon is tudok enni, de neked ott jobb helyed van. – simítottam végig a vállán.
- Nem, úgyis az lesz, amit én akarok! – kuncogott. Az asztalonlévő pizzát elkezdtem pusztítani.
- Ma este megyünk bulizni, jöttök? – vetette fel az ötletet Ildi. – Ágitól olyasmit hallottam egy hete, hogy szükséged van kikapcsolódásra.
- Hagyjál Ágival! Amúgy kifogás volt részben. – forgatta a szemeit a barátnőm.
- Ha ilyen rosszul leszel, nem megyünk sehova! – mondtam, mire Lili ideges tekintettel fordult felém. Értettem mire céloz. – „Jó, oké, úgyis az lesz, amit Te akarsz!” – ismételtem meg Őt, mire csak kacsintott egyet.
- Igen, megyünk! – döntött helyettem is.
- Remek, akkor 7-től a kedvenc disconkban. – könyvelte el Miki. Döntésébe mindenki beleegyezett. Lassan elfogyott a pizza, illetve Lili kezdett fázni, ezért hazafelé indultunk. A napunk hátralévő része szinte ugyanúgy telt. Lili állapotáról volt szó, ami szerencsére mostanra sokat javult, illetve az esti buliról. 7 óra előtt elkezdtünk készülődni. Most megengedtem Lilinek, hogy egy kevés vakolatot rétegeljen magára, hiszen mégis csak egy buliba megyünk. Nem csaptam ki annyira magam, egy szürke pólót, a fekete nadrágomat és a világosbarna kabátomat vettem fel.

 Gyorsan elkészültünk, elindultunk a szórakozóhelyre. 

- Basszus Olivér! Nem hoztam kabátot! Teljesen kiment a fejemből. – ütött a fejére út közben. Szó nélkül levettem magamról a sajátomat és kezébe nyomtam. Kicsit nagy volt rá, egyébként nagyon aranyosan állt neki. Maykee és Ildi az épület előtt szívta a cigijét, aminek Lili nem örült.
- Anyád tudja? – lépett eléjük köszönés és minden egyéb nélkül idegesen a barátnőm.
- Biztos, de nem haragszik. – vont vállat, és szívogatta tovább a nikotinbombát.
- Jól áll ez a kabát! – nevetett fel Miki a szerelmemre mutatva.
- Neki minden jól áll. – öleltem magamhoz, és karjaim közt vacogott tovább. – Bent sokan vannak?
- Tömeg van.
- De jó itt kint. – kuncogott Lili tesója, majd leült a sörpadra. Ebben csatlakoztunk hozzá mi is.
- Cigizni nem tudnál bent, szóval szerintem neked tökmindegy. – forgatta a szemeit az ölemben ücsörgő szépség. – Oli, kell a kabátod? Mert visszaadhatom.
- Ne, mielőtt megfázol, nem eshet bajod. – nyomtam egy puszit állkapcsa szélére.
- Hozunk inni. – állt fel az asztaltól Miki és Ildi, majd besétáltak a tömegbe, míg mi elvoltunk egymással.
- Ebből sem lesz buli. – vágta be a durcát.
- Nyugi, jó lesz, hidd el!
- Veled minden jó. – mosolygott rám és gyengéden megcsókolt. Ajkai teljesen ki voltak hűlve, és szárazak voltak, csakúgy, mint a csókunk.
- Nem szeretem a száraz smacit. – néztem rá kölyökkutyaszemekkel, ugyan csókoljon meg újra szenvedélyesen. Kívánságomat teljesítette. Szőke, már fodrászra váró hajamba beletúrt, én pedig a csípőjét simogattam, mintha otthon lennénk. Úgy éreztem ideje lenne leállni, így is összekócolt, és összekarmolt, na meg felkeltette a fantáziámat. Mikiék meghozták a tömérdek italt, amit elkezdtek elfogyasztani. Rekordidő alatt ittak, különösen az ilyen dolgokhoz még fiatal Ildi. Én sem akartam kimaradni a buliból, így hát legurítottam egyet. Azt hiszem, elég is volt.
- Hányadikat iszod, kisasszony? – nézett atyáskodva Ildire a nővére. Értelmes, érthető választ adni képtelen volt. Maykee teljesen ki volt lőve, de még nem annyira, mint barátnője.
- Vigyázz rá, és ne csináljatok hülyeséget! – parancsolt Lili Mikire, amit meg is értett. Jó tulajdonsága, hogy sosem fog lerészegedni értelmetlenségig, mindig lesz egy kis józanság benne, nem úgy, mint a kisebbik Molnár lányban. Lili egyetlen kortyot ivott, azt is csak az enyémből. Mikiék 1 óra fele a vesztüket érezték, így haza indultak.
- Csalódtam benne. – nézett kedvetlenül a koszos, szeszesitaltól ázott földre a barátnőm.
- Ne haragudj ezért meg rám, de én 16 évesen nem nagyon csináltam ilyet. Sőt, még most sem.
- Igazad van, nem haragszom meg. – ásított egyet. – Ahh… Te Töki! – hajtotta fejét a vállamra, és szemét lehunyta.
- Ez lesz az új becenevem, Szamár? – kuncogtam.
- Hey, ez meg az enyém? – riadt fel, és nevetésbe kezdett.
- Így jártál, Szamár! – gúnyolódtam. Lili már nem szólt semmit, csak átkarolta nyakamat, és a combomat nyomta. 

- Adsz egy puszit? – csücsörítettem kacsaszájjal, mire ehhez a gyönyörű ajakhoz nyomta kezét.
- Ne így! – vette le tenyerét a számról és megcsókolt. Hosszasan csókolóztunk, nyelve táncot járt az enyémmel. – Így!
- Jobb ötletem van, menjünk haza, és otthon úgy, ahogy jól esik! – folytattam ezt a „hogyan jobb csókolózni” vitánkat. Felálltunk a padról kicsit nehézkesen, és hazaindultunk. Eszembe jutott valami, amit meg kell kérdeznem tőle.
- Itt maradsz Magyarországon?
- Szeretnék.
Felértünk a lakásba, ledobtunk mindent, az ágyam felé mentünk. Minden olyan gyorsan ment. Lerántott az ágyra, majd szenvedélyesen és hevesen csókolt. Lába körbefonódott a derekamon, nem érdekelte Őt, hogy szoknyában van. Pólóm felhajtotta, majd levette rólam azt. Meztelen hátamat karmolásokkal, mellette simogatásokkal és gyengéd érintésekkel látta el.
- Nem megyünk el fürödni? – kérdezte két csók között.
- Nem jó ez így?
- De, csak folytassuk a kádban.
- Felőlem. – mondtam, majd ölembe kaptam és a fürdő felé vezettem. Ruhájától megszabadítottam, majd Ő is így tett velem. Beültünk a kádba, Ő az ölemben és folytattuk azt, amit elkezdtünk. Csókcsatánk már abban torkollott, hogy Lili bevizezte a hajam és azzal játszadozott.
- Úgy nézel ki, mint egy ördög! – nevetett önfeledten.
- Te meg mint egy angyal. – mondtam majd szétpuszikáltam. Nem volt olyan milliméter rajta, amit ne hintettem volna apróbbnál apróbb csókokkal.
- Nem tudok betelni Veled, Töki! – szólalt meg, s rátérdelt a combomra, ami meglehetősen nem volt kellemes érzés, de csókja elfeledtette velem ezt.
- Hát még én veled, Szamár!
- Birka!
- Kecske!
- Igen? Egy kecske vagyok? Megmutatom neked én mi a kecske! – próbált „kemény” lenni, majd a kócos hajamból csodás kecskeszarvakat varázsolt nekem.
- Hmm… nagyon szexi lettem! Vajon megérdemled a Tyúk becenevet? – simogattam az államat, mintha valamin nagyon törném a fejem. – Egy tyúk vagy!
- Te meg… - állt meg egy pillanatra, mintha gondolkozna. - … nem tudok mit kitalálni.
- Nyertem! – nevettem fel. – De azért szeretlek! – nyomtam egy puszit az orrára, amit Ő onnan le is „törölt”.
- Csúnya kecske vagy! – fröcskölt le. – De azért én is szeretlek, Birka! – döntötte vállamra a fejét. Hátát cirógatni kezdtem, amit a hangokból ítélve rendkívül élvezett. A víz kihűlt, ezért kiszálltunk a kádból és a szobámba mentünk. Felöltöztünk a pizsamánkba, és befeküdtünk az ágyba.
- Miért nem bújsz hozzám? – kérdeztem Lili „hátától”.
- Mert birkákat nem szokás ölelgetni.
- De kecskéket sem, mégis megölelgetlek, ha nem jössz ide.
- Egye-fene! Megadom magam! – jelentette ki és hozzám bújt. Hasam cirógatni kezdte, tudja, azt mennyire imádom. Pólóját feljebb húztam, hogy vékony derekához odaférjek. Simogatni kezdtem azt, mire Ő le-leállt az előbbi műveletével, amit annyival bűntettem, hogy én is abbahagytam.
- Folytasd! – parancsolt rám, mire eleget tettem kérésének. Ajkaimat összetapasztottam Övével, s most már hevesebben, illetve számomra jóval izgatóbban folytattuk. Pólóját felhajtottam, és megszabadítottam attól, majd minden egyéb más ruhadarabtól. Ajkaink végig, mintha eggyé váltak volna. Lili rám feküdt, karjai mellettem támasztották testét. Kezem még mindig a csípője, de inkább már a feneke tájékánál járt. Fekvésből ülés lett, majd a hasam kezdte két ujjával cirógatni.
- Te komolyan felizgatsz! – mondtam, majd szenvedélyesen, de mégis hevesen egy csókcsatába kezdtem.
- Olivér, Te már felizgattál!

Lili szemszöge:

Csókjából apró puszik lettek, mint minden alkalommal. Ezeket egyre lejjebb adta, s mikor majdnem „oda” ért elképzelhetetlennek tartottam nem hozzáérni Olihoz. Bárhol, csak hadd érintsem meg. Egyre lentebb volt, egyre nagyobb volt a kínzás. Végre ott volt, azt hittem „megcsinálja”, de mellém feküdt. Szorosan magamhoz öleltem és csókolózni kezdtünk. A levegőhiány miatt szétváltunk. Újra puszikkal halmozott el, de most csak és kizárólag az alhasam körül, ahol tudja, hogy, ha egy kicsit is lejjebb megy, akkor felizgat. Lentebb is ment, de még mindig nem oda, ahová szerettem volna. Egy ideig a lábam közét simogatta izgatásképpen, majd rátért a csiklómra. Ezt hangos nyögésekkel díjaztam. Olivér egyre jobban közeledett ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút és el is érte azt. Befeküdt mellém, derekam simogatni kezdte, ajkaim pedig kényeztetni. Majd megkeményedett férfiasságával belém hatolt. Először csak gyengéd és lassú mozdulatokat vett, majd egyre gyorsított, ami rendkívül jól esett. Sóhajaim sűrűek voltak. Majdnem egyszerre voltunk a csúcson, Oli mellém feküdt és megcsókolt.
- Köszönöm. – nyomott egy puszit az arcomra. Az ágy sarkán heverő bugyimért, és pólómért nyúltam és felvettem azokat. Így az éjszaka közepén végre álomra tudtuk hajtani a fejünket és nem egymással „foglalkoztunk”.

13. rész - Örökké...

Sziasztok! Végre meghoztuk a következőt, pontosabban a 13. részt. Nem igazán volt ihlet, de sikerült megírni. A résszel kapcsolatban csak annyi, hogy  lesz benne egy kis fordulat, na mindegy... olvassátok el és megtudjátok miről is beszélek! Kellemes szemezgetést a 13. résszel! Komizni, véleményezni, pipálni na és feliratkozni ér! ;) Pusszancs Lili &Ildi & Rebi ♥ ₩

Befeküdtem a Szöszi mellé és folytatni kezdtük azt, amit nem rég abbahagytunk. Ezt megint a ti fantáziátokra bízom.

Mikor felkeltem, az első gondolatom a mellettem szuszogó Olivér volt. Olyan édes, ahogy alszik. Felültem az ágyamon, és csendben figyeltem Őt. Elgondolkoztam azon, miért és hogyan jutottunk idáig. Minden nap gondolkozom, nem értem miért kell. És most is azt csinálom… Oldalra pillantottam, és megláttam két szikrázó szemét.
- Jó reggelt! – dörzsölte meg szemeit, és az ellenkező irányba fordult.
- Makacs vagy! – simogattam meg a hátát.
- Te is, mert nem vagy az enyém! – mondta, majd megfordult és magához ölelt.
- De Oli, ezt már megbeszéltük, nem? Barátság extrákkal, nem akarok többet. Vagyis nem tudok.
- Értem, de attól még szerethetlek. – mosolygott rám, vámpírfogait kivillogtatva.
- Igen, de ne szeress, olyat, aki nem szeret viszont. – sütöttem le a szemem. Hirtelen hallom, hogy megcsörren a telefonom. Utánanyúltam és fogadtam a hívást.
- Szia anya, hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Szervusz. Nem akarsz lejönni ma Magyarországra, és meglátogatni minket?
- Tegnapelőtt jöttem külföldre, most megint utazzak? – vontam kérdőre felháborodottan.
- Fizetjük a jegyet. Ez nem akadály. Csak tudod, rettenetesen hiányzol nekünk.
- Ti is nekem, de most Olivér itt van. – álltam fel az ágyról és kimentem a nappaliba.
- Újra együtt? – csillant fel a szeme.
- Nem egészen. Majd, ha elmegy, akkor talán találkozunk, de most megyek, szia. – ezzel megszakítottam a vonalat. Visszasétáltam a szobámba, de már csak egyedül voltam ott.  Az illatok alapján, Olivér a konyhában munkálkodott. Kerestem valami ruhát, és felvettem azt. Mai öltözékem egy szürke rövidnadrágból és egy kék trikóból állt. Bementem a fürdőbe, ahol megfésülködtem, illetve sminkeltem, hiszen azért mégis tetszeni akarok a Szöszinek. Ebbe belegondolva, furcsán éreztem magam, mert miért akarnám elnyerni a tetszését, ha semmit sem akarok Tőle? Eljöttem a tükör elől, és a Szőkeség felé vettem az irányt.
- Csinos vagy! – nézett végig rajtam.
- Te meg vak. – gúnyolódtam.
Egy ideig néztem, Olivér hogyan készíti el a rántottát, majd miután azt meguntam, bementem a nappaliba és elkényelmesedtem a kanapén. Telefonomon az instagram futott. Semmi új. Felálltam és kisétáltam a Szöszihez.
- Segítsek valamit? – kérdeztem unottan.
- Már kész, abban segíthetsz, hogy veszel elő tányért. – mondta, mire én teljesítettem kérését. Leültünk az asztalhoz, és elfogyasztottuk a reggelit. Olivér ismét rekordidő alatt belapátolta magába főztjét. Miután az én tányérom is üres lett, ezeket betettem a mosogatógépbe.
- Mit csináljunk ma? – léptem a kanapén heverő Olivér elé ásítva.
- Aludjunk! – adta nekem a rendkívül értelmes ötletet, miközben az ellenkező irányba fordult és eljátszotta, hogy alszik. Mintha elhinném…
- Na, de most komolyan! – parancsoltam rá mire leültem a heverőn maradt utolsó négyzetcentire.
- Aludjunk! – mondta még mindig nyugodtan. Oli telefonja hangos csörgésbe kezdett, míg fogadta a hívást.
- Szia Sziki. Miért keresel?
- Heló, lenne egy koncertünk Miskolcon ma, 15:30-tól.
- Mi?! Félnégytől? Nem készülök el addig. – nyílt tágra a Szöszi szeme, és idegesen felpattant a kanapéról.
- Pedig el kell. Na, fejezzétek be, amit épp csináltok, bármi is legyen az és indulj szépen haza!
- Ahh… - forgatta a szemeit. – Muszáj lesz. Akkor pakolok, csáó.
- Mennem kell! – lépett elém és végigsimított arcomon, mire én egy csókot nyomtam puha ajkaira.
Oli összepakolt, és már ajtóban állt.
- Vigyázz magadra! – karoltam át nyakát.
- Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón, és becsukta maga után azt. Mikor az bezáródott egy világ omlott össze bennem, miért kell elmennie? Miért nem maradhat velem? Leültem oda, ahol eddig a Szőkeség ült, és sírni kezdtem, mint egy hisztis kisgyerek.
- Már megint mit csinált veled az a nyomorék? – csapta be maga után a bejárati ajtót a barátnőm.
- Túl jó, hiányzik. – leheltem ki könnyeim közül.
- Chh! – forgatta a szemeit, és helyet foglalt mellettem. – Túl jó? Ha Ő lenne az utolsó pasi a földön, akkor se hajtanék rá.
- De ismét, mi ez a hozzáállás? Miért kell rontanod a helyzetem? – háborogtam.
- Ez csak szimpla véleménynyilvánítás. – vont vállat.
- Inkább visszamegyek Pestre.
- Hajrá, menj csak! De utána be ne tedd a lábad ide! – meredt rám.
- Mi történt veled? Jól vagy ilyenkor? Tudod mit? Megyek! – huppantam fel az ülőbútorról és a ruháim keresésére indultam. Eldöntöttem, visszamegyek, nem bírom, hogy Ági mindig belém köt.
- Viszlát, cica! – kiabált be a szobámba flegmán.
Összerámoltam mindent, és kimentem az ajtón. Az utcára kiérve a lábam járásának tempóját kétszeresére vettem. Lassan már a reptéren álltam és a jegyet vásároltam meg. Nemsokára már előttem állt a repülőm, amire fel is szálltam. Út közben letöltöttem egy-két Hooligans számot és rongyosra hallgattam őket. Ezzel el is ment az időm nagy része. Végre újra itthon! Leszálltam a gépről, és szinte futottam anyáék házához. Várjunk! Nem is szóltam nekik, ezért elővettem a mobilom és hívást indítottam anya felé. Hosszas kicsengés után, végre az ő hangját hallottam a készülékemből.
- Szia kincsem! De jó hallani a hangod!
- Szia. Az a helyzet, hogy összekaptam Ágival és látogatóba jönnék, és már itt állok az utcasarkon. Mehetek tovább?
- Persze, gyere! Várunk, puszi! – láttam magam előtt anya mosolygó arcát, és leraktam a telefont. Odasétáltam a ház elé, halkan benyitottam a kaput. Pufi, a kutyám ezt a tervet felborította. Hangosan ugatni kezdett, és piszkos mancsát a combomra helyezte. Szőrös pofiját néhányszor átsimogattam, majd benyitottam a házba.
- Csöngetni luxus? – nevetett fel Ildi.
- Nálunk nem szokás. – mosolyogtam. – Anyu főz?
- Anyu főz. – kavargatta tovább anya az edényben lévő valamit. Odamentem hozzá, mire egy puszit nyomott a fejemre.
- Jól néz ki! – nyaltam meg a szájam szélét. – Mikor lesz kész?
- 2 óra múlva, türelem.
Ildi a kanapén hevert, mellé leültem én is.
- Mit csináljunk? – kérdezte kiskutya szemekkel.
- Aludjunk! – utánoztam Olivért.
- Nézzünk filmet! – állt fel a húgom és keresgélt is a filmek között. Nem tudtam neki nemet mondani, még, ha nekem nincs is kedvem hozzá. Nem tudom mi a címe annak, amit lejátszott, de lekötött addig, ameddig kész nem lett az ebéd. Anya szedett mindkettőnknek az ételből, leültünk az asztalhoz és elfogyasztottuk azt.
- Olivér már biztos színpadon áll. – gondolkoztam el.
- Tényleg, mi van vele? – csillant fel Ildi szeme.
- Mi lenne? Semmi. Na, és te hogy állsz a pasikkal? – mosolyogtam.
- Öm… – kuncogott. – Miki...
- Jártok?
- Aha. – nézett rám kipirultan, rákvörös arccal.
- Ez finom volt, köszönöm. – álltam fel elégedetten az asztaltól, és a pultra vittem a tányéromat. – Felmehetek a régi szobámba? – mutattam a lépcső felé.
- Érezd otthon magad! – bólintott. Felérve a „szobámba” elkényelmesedtem az ágyamon. Körbenéztem a szobában, és megakadt a szemem a Hooligans posztereimen. Az íróasztalom fiókjában megtaláltam a régi füzeteimet, amit most lapról lapjára át is néztem. Valamiért jó ezt csinálni és nem a sok gonddal foglalkozni. Az ajtón keresztül hangos kopácsolások szűrődtek be.
- Gyere nyugodtan!
- Szia, nem megyünk el vásárolgatni? Nagyon rég voltunk. – vigyorgott rám Ildi, mire csak felálltam az ágyról és kimentem a szobából. Cipőmet felvettem és se szó, se beszéd kiléptem az ajtón.
- Ne siess, hadd öltözzek fel! – szólt a húgom, miközben a bakancsát erőszakolta magára. Végre jól állt a lábán szegény cipő, és elindultunk az utcában. Lassan odaértünk a kiszemelt üzlethez és beviharzottunk az épületbe.
                                                           …

Kiérve onnan hazasétáltunk és leraktuk a megvásárolt holmikat. Az idő már későre járt, szóval bementem a fürdőszobába és megfürödtem. Felvettem a pizsamám és egy utolsót ettem a konyhában. Nem érdekelt, hogy még csak 8 óra van, álomra hajtottam a fejem, de előtte még felléptem a facebookomra. Az első poszt, amit láttam Olivéré volt. „Kapcsolatban”. De hisz mi nem is járunk. Majd megbeszélem vele, most viszont elmegyek aludni.

Hosszú ásítással kezdtem a napot, és úgy tervezem, futással folytatom. Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem egy farmer sortba, és egy nagyobb kivágású pólóba. Szettemet a Vans cipőmmel zártam. A tükör elé mentem, és szebbnek láttam magam. Szemem alatt a karikák majdnem eltűntek, a szám nem volt kicserepesedve, és a bőröm sem volt annyira sápadt. Nem vittem túlzásba, szempillaspirál és ceruza került a szememre. A konyhában keresgélve megakadt a szemem a müzlin, amit már rég ettem. Leültem az asztalhoz és joghurttal fogyasztottam ezt a finomságot. Mikor már minden bennem volt, felálltam és a kanapén nyújtózkodó Ildi felé fordultam.
- Anya hová tűnt? – kérdeztem meglepetten.
- Hey, ma hétfő van, dolgozik. – oktatott ki.
- Ja, tényleg! – nevettem fel. – Mennyi az idő?
- 12 óra lesz 2 perc múlva. Jó sokat aludtál.
- Mi?! 12 óra?! Ilyen sokáig szunyókáltam?! – kérdezősködtem, mire ő csak bólintott egyet. A futástól úgy, ahogy van elment a kedvem. Gondoltam mi lenne, ha kimennénk a parkba. Ebbe a húgom bele is egyezett, és már rögtön kinn is voltunk. A hintákon foglaltunk helyet, és megint véstem.
- Olit láttam. – közölte velem a húgom, mire én elmosolyodtam.
- Hol? Beszélnem kell vele!
- Itt sétált a járdán. – biccentette fejét a járda irányába, aminek felületét Ő koptatta.
- Köszi. – ütögettem meg a vállát és odasétáltam.
- Mióta vagyunk mi kapcs…? – kérdeztem felháborodottan, de hangom elcsuklott. Olivér kezét egy magas, fekete hajú, nagy mellmérettel ellátott lány fogta.

Már mindent értek. Szívem erősen verni kezdett, könnyeimet erőltetetten fojtottam vissza.
- Mi? Folytasd csak! – nézett rám szúró tekintettel a lány.
- Semmi összekevertelek valakivel. – hazudoztam, miközben Olivérre néztem.
- Várj egy kicsit! Mindjárt jövök életem. – mondta a Szöszi, majd egy csókot nyomott a lány ajkaira. Oli belém karolt, és elhúzott a sarokra.
- Mi akart ez lenni? Nem azt mondtad szeretsz? – háborogtam neki, mire Ő csak ajkát összetapasztotta enyémmel. Hasamban „pillangókat” éreztem, szívem hangosan vert, tenyerem izzadt. Nyelveink táncot jártak egymással. Akaratlanul is beletúrtam szőke, tökéletesen beállított hajába. 

- De szeretlek is. – mosolygott rám.

- Akkor miért azzal a ribanccal vagy? – kiabáltam rá.
- Mert úgy éreztem, ha nem lehetsz az enyém, akkor nem lehetek boldog, és a boldogsághoz ezt az utat választottam.
- És boldog vagy? – néztem rá csalódottan, mire megfogta a kezem és szorosan magához ölelt.
- Most igen, mert a karjaim között vagy. – puszilta meg a fejem búbját. – Amúgy meg megbeszéltünk valamit, szóval ne féltékenykedj! Akkor féltékenykedj, ha szeretsz!
- Azt akartad hallani, hogy szeretlek Te idióta, nem bírom nélküled és azt akarom, enyém légy? – vallottam be érzéseimet.
- Mondhatjuk így is. – villogtatta ki vámpírfogait és ajkaimat kényeztetni kezdte. Azt akartam, ez a pillanat sose érjen véget, de csókunkat a levegőhiány választotta szét. – Szeretlek.
- Szeretlek! – ismételtem Őt. – Most mi lesz? – kérdeztem bizonytalanul.
- Az, hogy most szépen átjössz hozzám, és nálam alszol, aztán visszaköltözöl Magyarországra, és velem maradsz… ÖRÖKKÉ!
- Örökké veled! – karoltam át, mire Ő neki döntötte homlokát az enyémnek.
- Gyönyörű vagy! – szemezett velem hosszú perceken át. Kezeimet levettem nyakáról, és kiegyenesedtem. Olivér megfogta a kezem, és kimentünk a parkba. Leült az Ildi melletti hintára én az ölébe, és megállíthatatlanul csókolóztunk mindenki szeme láttára, mégis úgy éreztem, csak ketten vagyunk, ez a mi pillanatunk.
- Te szemét! – üvöltötte utca hosszat a lány, mire csak felnéztem és kárörvendően rámosolyogtam, majd folytattuk Olival a csókcsatánkat. A levegőhiány most is szétválasztotta forró ajkait az enyémtől. Felálltunk a hintáról és a húgomat hazakísértük. Nem értette a helyzetet, hisz még nem avattam bele, de befogom. Anyu épp a ruhákat teregette, és megláttam vidáman mosolygó arcát.
- Szia anyu! Ma, ha nem baj, Olivérnél töltöm az éjszakát. – integettem neki, mire a húgom beengedett minket a kapun belülre.
- Szervusztok, majd meséld el mi ez az egész, egyébként természetesen mehetsz. – bólogatott. Bementünk az ajtón, onnan be a szobámba. Összepakoltam néhány holmit és már kinn is voltunk az utcán. Lassan elsétáltunk a Szöszi lakásához. Oda felérve leraktam a cuccaimat, és helyet foglaltam a kanapén, Oli pedig mellettem.
- Mit csináljunk? – nézett rám perverz mosollyal az arcán. Ölébe ültem és engedtem a csábításnak. Forró ajka az enyémet falta, majd lassan már a nyakamat. Ezt a cselekedetét hangos nyögésekkel, illetve sóhajokkal díjaztam.
- Ahh… - próbáltam kiköszörülni egy hangot a torkomon. – Ha nem állunk le, akkor nem bírok majd ellenállni a híres „Patocska vonzerőnek”.
- Ma nem is kell. – nyomott egy utolsó csókot az ajkamra. – Éhes vagyok. – simogatta meg hasát. – Nem akarsz eljönni a mcdonald’s-ba? Jó lenne a fiúkkal és a barátnőikkel együtt kajálni.
- Ez jó ötlet, hívd fel őket, ráérnek-e! – szálltam ki az öléből és kezébe adtam a mobilját.

Olivér szemszöge:

A névjegyeim közül előkerestem Ya Ou-t és hívást indítottam felé. A negyedik kicsengés után, már az ő hangját hallottam a hangszórón át.

- Szia Oli, mondjad!
- Szeva, a fiúk hol vannak? Jó lenne egyet mekizni.
- Itt, mellettem. Lili ott lesz? – kérdezte.
- Igen, ezért kérdezem, hogy Fannit, Zsófit, és Timit nem tudjátok megkérdezni, nincs-e kedvük így 8-asba ebédelni egyet?
- Ők is mellettem csücsülnek. Itt bólogatnak. – nevetett fel a fél kínai barátom.
- Akkor ott találkozunk. – mondtam, ezzel leraktam a telefont. Lili elég furcsán nézett rám.
- Most akkor át kell öltözzek? – meredt rám.
- Mert így talán nem vagy gyönyörű? – kaptam kezeim közé. Szorosan megöleltem, teste rásimult az enyémre. Hosszú perceken át néztük egymás szikrázó szemét. Majd ezt a folyamatot egy vad, de mégis gyengéd csókkal szakítottam meg. Nyelve enyémmel játszott, forró ajka pedig teljesen lázba hozott. Eszembe jutott, indulnunk kellene. Felálltunk a kanapéról és kéz a kézben sétáltunk a gyorsétteremig. Az asztal, ahol már mindenki ült tele volt téve sajtburgerekkel. Leültünk mi is, és elkezdtük pusztítani a pusztíthatót. Minden elfogyott az asztalról, teleettem magam. Bennyék az este moziba mennek, el is köszöntek tőlünk. Ebben csatlakoztak hozzájuk Szikiék. Már csak négyen ültünk ott.
- Álmos vagyok. – nézett kedvetlenül ki az ablakon a szerelmem.
- Mindjárt megyünk, Életem! – öleltem magamhoz és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Ya Ouval még meg kellett beszélnünk egy-két dolgot, miután ezekkel végeztünk, Lili nagy örömére már hazafelé vettük az utat. Mikor a lakásban voltunk, az, az ötlet pattant ki a fejemből, hogy mi lenne, ha együtt fürdenénk. Lilinek tetszett az ötlet így is történt. Beültünk a kádba, szerelmem a combjaimon ült, és a mellkasomon lévő habbal „játszadozott”.

- Nem már, fejezd be! Felizgatsz. – mondtam Lilinek, mire Ő lassabban, gyengédebben, és jóval izgatóbban, de még folytatta cselekedetét, addig, amíg meg nem csókoltam. Hajamba beletúrt, én pedig hátát simogattam ujjaimmal. Amikor puha ajkai összeértek az enyémmel minden megszűnt körülöttem. Olyan jó volt az a pillanat. A víz már kihűlőben volt, mi pedig elálmosodtunk, ezért kijöttünk a kádból, és a szobámba mentünk. Felvettük mindketten a pizsamánkat és próbáltuk álomra hajtani fejünket. Nem igazán sikerült. Lilit magamhoz húztam, teljesen közel. Csupasz hasamat cirógatni kezdte, amitől a levegővételem megsűrűsödött. Egy idő után úgy döntöttem, én kényeztetem. Hevesen, mégis szenvedélyesen és gyengéden csókolni kezdtem. Kezem a csípője tájékát simogatta. Mikor kellőképpen elálmosodtunk, ezt a „játékot” abbahagytuk és az igazak álmát aludtuk.