21. rész - Mondd már ki!

Helóka! Nos, itt a 21. rész, remélem találó lett és sok véleményt kapunk! Szóval, kellemes olvasást ehhez az izgi részhez:) Lili & Ildi & Rebi ♥☻

Nem akarok felkelni, nem akarok elmenni, semmit nem akarok. Rácsaptam a párnámat a fejemre durcásan.
- Miért ütögeted magad? – szedte le a fejemről a fehér tollakkal teli vánkost a mellettem fekvő fiú.
- Szar az élet… És add vissza! – ültem fel és a kezében tartott tárgyért kapkodtam.
- Miért lenne az? Ma tök buli lesz… meg innentől kezdve ez hétig. – mondta ki azt a mondatot, amire inkább visszavágtam a fejem az ágyra.
- Mennyi idő van? – nyújtózkodtam.
 - 10 óra.
- Ezt te sem hitted el! – néztem rá szörnyűködve, majd kezembe fogtam a mobilom és leellenőriztem az időt. Tényleg annyi. Nos, ideje nekikezdeni a napnak. Beágyaztunk, majd álmosan, szinte zombiként csoszogtunk le a lépcsőről.
- Lili! – fogott le Ági csillogó tekintettel. – Felvettek! Sikerült!
- Ügyes vagy… - szűrtem ki fogaim közül unottan.
- Te meg fáradt. Eljössz velem lakást nézni?
- Ne is álmodj róla, Ildi biztos elkísér. – dörzsölgettem szemeimet, majd a hűtőben kutakodva rátaláltam egy szelet pizzára.
- Olivér, megeszed, vagy megehetem? – kiabáltam neki.
- Edd csak meg, tegnap annyit ettem…!
Hát jó. Betettem a mikroba egy kevéske időre az ételt, majd mikor csipogott kivettem azt és az asztalnál ülve falatozni kezdtem belőle. Közben csatlakozott hozzám a Szöszi és a két lány. Hosszasan ettünk, ittunk. Mikor már mindnyájunk elégedetten fogta a hasát, beraktam a tányérokat a gépbe és hagytam, hogy tegye a dolgát.
- Mikor indulunk? – döntöttem a pultnak a szerelmemet és suttogva kérdeztem tőle.
- Köszönj el a többiektől és elkezdünk cuccolni, rendben? – emelte fel az államat és apró puszit nyomott a számra.
- Ildi, öt nap és jövök, ígérem! Se nem több, se nem kevesebb. – ültem le a TV-t bámuló Ildi mellé.
- Hiányozni fogsz! – fúrta fejét a vállamba.
- Ágival rendezzétek az albérletet és vigyázzatok magatokra! – simítottam végig a feje búbján, s az említett lányhoz mentem.
- Öt nap múlva megint piszkálhatsz, rendben? Vigyázz magadra, légy jó! – öleltem át. Felsiettem a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba, ahol tele volt tömve a bőröndöm. A ruhák szinte csak bele voltak gyűrve. Behúztam a cipzárját, s magam után vonszoltam.  Az ajtóban egy érzékeny búcsút vettünk, és lassan végleg útnak indultunk.
- Hozzam? – nyúlt a bőröndömért.
- Nem, mindjárt odaérünk.
Nem sokkal később így is lett, ott álltunk Olivér háza előtt, aminek a kinyitásával bütyköltünk, vagyis csak Ő, én néztem. Végre bejutottunk, nagyon át sem léptem a küszöböt, csak megvártam, míg jön a bőröndjével a Szöszi. Pár perc múlva már az ajtót zárta vissza. Vettem egy mély levegőt és a reptér irányába lépdeltem. Ott, a helyszínen már egész végig fogta a kezem, míg a gép meg nem érkezett. Segített felpakolni a táskákat, majd nekem is szorított helyet. Egészen Hawaii-ig a telefonomat nyomkodtam, még fel sem néztem, merre járunk. Valami megbökdöste a combom, testem összerezzent, és vártam, hogy Olivér mondja, mit akar.
- Megjöttünk! – tűrte a hajam a fülem mögé és belesúgott. Zsebembe raktam a mobilom, majd a Szöszit követve leszálltam a gépről. Egy negyed órát még muszáj volt sétálni, de azt hiszem, megérte. Nem hittem a szememnek, ilyen is van? Élénk kék hullámzó tenger, óriási modern nyaraló. Gyönyörű…
- Ezt te hogyan tudtad megfizetni? – néztem rá furcsán.
- Ha még egyszer a pénzről beszélsz, esküszöm, hazaviszlek! – emelte magasba a mutató ujját, miközben besétáltunk a házba. Körbevezetett, bejártuk az egész nyaralót. Mikor már minden részletét megismertem, leültem egy babzsákra. Elővettem a telefonom, és megnéztem rajta az időt: 18:14.
- Oli, nem megyünk el fürdeni? – kiabáltam neki.
- Mármint ki? – simított végig a vállamon.
- Nem… - biccentettem a fürdőszoba felé. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és betessékelt a fürdőbe. Engedtem a kádba vizet, és beleültem a Szöszi társaságában. Pár perc után éreztem, hogy pezseg a víz.
- Na, ne már! Pezsgőfürdő is van? – néztem csodálkozva rá.
- Mint látod…
- De mivel érdemeltem én ezt ki? – bújtam oda hozzá.
- Szimplán csak azzal, hogy az enyém vagy! – nyomott a fejem búbjára egy puszit. Kezembe vettem a szivacsot és a habfürdőt, majd megmosakodtam.
Leengedtem a vizet, majd a pizsamámért mentem, amit fel is vettem. Olivért már a lépcsőről láttam.  A konyhában süt – az illatok alapján – halat. Leültem az asztalhoz, s amíg meg nem érkezett a vacsora a telefonomon játszani kezdtem a legjobb unaloműzővel, a Minion Rush-sal. Nem sokára, leült mellém a szerelmem, és elém nyomott egy tál ételt.
- Egy hadseregnek, Szívem? – mosolyogtam rá zavartan.
- Neked, te bolond! – fordult a saját tányérja felé és fogyasztani kezdte a rajta fekvő halat. Én is enni kezdtem, de mindent. Tele van a hasam, annyit ettem. Elvettem Oli elől a tányért, ami már üres volt és betettem a mosogató gépbe.
- Álmos vagyok, gyere, altass el! – szóltam a pult mögül neki.
- Kérésed parancs. – lépett oda mögém és magával húzott az emeletre. Igaz, még be sem raktam teljesen a tányérokat, követtem Őt. Becsapta a hálószoba ajtaját, s érzékien csókolt. Végre, csókjára szomjas ajkaimhoz tapadtak az Övéi. Egyre hevesebben, szenvedélyesebben jártak táncot a nyelveink, úgy érzem, ma este nem az agy irányít…

Mikor reggel felébredtem Olivér még mélyen aludt, gondoltam készítek palacsintát. Csendben odalépdeltem a bőröndömhöz, némán kihúztam a cipzárját és kutatni kezdtem. Értelmes ruhadarabbal nem igazán találkoztam. Mindenhol fűző, bikini, és egyébmás „értelmetlen” ruhadarabok. Látszik, hogy a Szöszi pakolt. Inkább hagytam, és maradtam pizsamában. Lent a konyhában a palacsintasütéssel bajlódtam, de mire felkelt Oli, már készen voltam.
- Jó reggelt, Álomszuszék! – öleltem át a felém közeledő fiút.
- Mi a kaja? – kérdezte köszönés nélkül.
- Megéheztél? – haraptam be a szám szélét.
- Hát szerinted? Nem igazán kíméltél meg. – kuncogott.
- Bocsi, máskor nem harapdállak. – nevettünk fel egyszerre, s a Szöszi elé tettem a palacsintákat. Meglocsoltam juharsziruppal mindkettőnkét, majd leültünk falatozni. Mikor mindketten jól laktunk, a tányérokat elmosogattam.
- Megérezhetem, milyen a tenger vize? – néztem ki az óriási üvegablakon, ami körbekerítette a házat.
- Majd mindjárt! – fordított maga felé és egy gyengéd csókot adott. Ezt én egy durvább csókcsatával viszonoztam. Szinte teljesen eggyé vált mind az ajkaink, s mind a testünk. Éreztem, hogy rezeg valami Olivér nadrágjában, odanyúltam, s hátrébb léptem.
- Szia Bence! – szólt vidáman a telefonba, de láttam az arcán, hogy korántsem vidám dologról van szó. Mikor letette a telefont egy ideig a padlót bámulta, majd megölelt és a fülembe súgott:
- Mennünk kell…
- De miért? – estem pánikba, hisz kezdtem már jól érezni magam.
- Fellépés.
- De nem az volt, hogy egy hétig semmi?
- De, igen, csak ez most így alakult… Szerintem kezdjünk pakolni, nem sokára oda kell érnünk.
Akármennyire is akartam maradni, hallgatnom kellett Olivérre. Felmentem a szobába, ahol átöltöztem a tegnapi ruhámba. Behúztam a bőröndömet, majd kézbe vettem, és követtem az ajtóban álló szőkeséget. Kisétáltunk a reptérre, és felszálltunk a kijelölt gépre.
- Utána visszajövünk? – kérdeztem, de választ már nem kaptam. A repülő megállt, és lassan zuhanni kezdett. Rázkódtunk jobbra-balra, fejem végig lent tartottam, s a kezemmel védtem, de amikor éreztem, hogy „földet értünk” felemeltem a fejem. Olivér végig feküdt az ülésen és nem mozdult. Kicsit rázni kezdtem, de a végén már megpofoztam. Nem ébred fel… Pánikba estem. Minden gondolkodás nélkül elővettem a telefonom és a mentőszolgálatot hívni kezdtem. Mire felkaptam a tekintetem már csak ketten voltunk ott. Mindennek rendben kell lennie, fel fog ébredni.  Lassan megérkeztek az orvosok, felkapták Őt és a mentőautóba fektették. Bekéretőztem én is, nagyon féltem. Tudom, hogy nem érezte, de én végig fogtam kihűlt kezét. Mikor megpillantottam a fehér kórházat elengedtem, és az orvosok után lépdeltem. Bevitték Őt egy szobába, csak az a baj, nem tudom, mit csinálnak vele. Mindenesetre erősnek kell maradnom, és ez most nehezen megy. Leültem remegve egy várószékre. Inkább felálltam, és elszaladtam a mosdóba, bezárkóztam egy WCbe és könnyeimet visszafolytva ültem ott. Minden porcikám remegett, ideges voltam. Végül úgy döntöttem, nem bírom tovább, kiadtam mindent. Kiáztak a szemeim, s ahogy a tükörben láttam, kivörösödtek. Mély levegővel mentem vissza az ajtó elé ücsörögni, s várni a semmire, hinni a hihetetlenben, reménykedni a reménytelenben. Belegondolni is fáj, mi lenne, ha nem tudnának mit kezdeni. De Ő az életem, akkor?
Pár perc múlva leült mellém a doktor. Kicsit beparáztam, hogy ennyire hamar már „végeztek”. Sóhajtott egyet és belekezdett:
- Nem tudok jó hírrel szolgálni. – mondta, s összetört ott a szívem. Egy kés, amit most belém szúrtak…
- Mármint?
- Szóval, a fiú…
- Mi van vele? – kérdeztem idegesen.
- …

20. rész - Felejthetetlen lesz

Sziasztok manók! Itt a várva várt 20. rész, aminek a témáján sokat agyaltunk. Sajnos benyelt a gép egy jó kis vírust, nagyon lassú... na mindegy, a lényeg, hogy ma elkészült. Pipáljatok, iratkozzatok fel, komizzatok:) puszi Lili&Rebi&Ildi♥♥
Hát, elég „hangyás” a kezem…
- Olivér, légy szíves, szállj le rólam! – beszéltem neki össze-vissza.
- De még alszok. – szűrte ki fogai közül kómásan és ugyanúgy feküdt rajtam, mindaddig, ameddig a hátamra nem fordultam és lelöktem magamról.
- De most miért kell engem lökdösni, nem látod, hogy alszom? – emelte fel a fejét az ágyról egy pillanatra, majd vissza is csapta azt. Hát jó… én felkelek, Ő marad. Felálltam, és az ajtó felé mentem, amin ki is jöttem.
- Elfértetek? – néztem kidülledt szemekkel a 3 srácra a lépcsőn lejövet.
- Anyud egy isten! – lelkendezett Benny. Rá sem kell kérdeznem, anyu ellátta őket. Kicsit megéheztem a „nehéz” esténk folyamán, kerestem gabonapelyhet és tejet. Miközben a pulton tettem a dolgom megakadt a szemem a nyitott hűtőn, „amiben” volt is valaki.
- A hűtőnket is kieszed, persze ez így természetes! Menj és nézd meg azt a pincérmunkát, vegyél lakást és éld az életed! Ne mindig rám támaszkodj! – oktattam ki Ágit hangosan. Nem szólt semmit, csak becsukta az ajtaját és lesütött szemekkel nézett rám. Nem, Ági sosem lesz színész, megjátssza, hogy sajnálja, amit tett, de ez jól látható, mese. Egy ideig szúrósan bámultam őt, majd folytattam az elkezdettet. Leültem egy székre és falatozni kezdtem… Mindent megettem, elmentem mosogatni.
- Na, felébredt a Szöszi! Úgy hallottuk, jó estéd volt, tesó! – fordult hátra a boxerben, kócosan járkáló Oli felé a „kínai”.
- Én is szeretlek Ya Ou! Nem írok beszámolót! – gúnyolódott a hajában turkálva, ami folyton a szemébe lóg.
- Hú, de morcos ma valaki!
- Tudod milyen rossz, amikor felkeltenek az álmodból? – háborgott édesen.
- Aha… mintha álmodtál volna. – nevetett fel, mire csak legyintett a kezével a szőke, majd mögém csoszogott és megtámaszotta a pultot. Fejét a kulcscsontomba fúrta, majd megdöntve azt egy puszit lehelt az államra.
- Máskor hagyj aludni! – dörmögte csendesen.
- Hát… inkább szállj le rólam, mielőtt elalszol! – vágtam vissza neki. Megfordultam, és kiküzdöttem magam a karjai közül, majd leültem a kanapéra Bence mellé.  Éreztem, hogy valami, vagy valaki megbökdösi a hátam.
- Beszélhetünk? – kérdezte tőlem Ági. Szemeimet forgatva húztam őt magam után a lépcsőn. Kinyitottam a szobám ajtaját, majd beengedtem rajta.
- Mondd, de csak, ha muszáj! – ültem le az ágyam sarkára, és bámuló tekintettel szemléltem őt.
- Kérlek, fogadd el őszinte bocsánatkérésemet az Oli és a köztem megtörtént dologért. Nem lett volna szabad, teljesen elment az eszem.
- De te hogy jössz ahhoz, hogy megfogod, lerántod a fejét és lesmárolod? Gondolkozzál már egy kicsit, biztosan tudtad, hogy nem fogok örülni neki! Nem szégyelled magad? – néztem rá felháborodottan. Fél perc csend után megszólaltam ismét. – Na és áruld már el nekem, hogy jössz te ahhoz, hogy úgy viselkedsz, mintha itt élnél? Nem elég, hogy teljesen ki vagyok borulva rád… Még Olivér sem viselkedik így, ugye belátod?
- Figyelj, tudom, hogy tapintatlan vagyok és bunkó, - állt meg egy pillanatra, mire bólogattam. – de nincs hol laknom. Azt a pincéres dolgot még nem néztem, az albérletet sem.
- Ideje lesz megnézned… - vágtam rá flegmán.
- Lili, tényleg ne haragudj rám, tényleg nem lett volna szabad! Sajnálom, hogy miattam ennyire össze kellett kapnotok.
- Tartsunk fegyverszünetet, de a bizalmam jóval csökkent!
- Köszönöm, ígérem, nem lesz több ilyen!
- Ígérheted is! Inkább gyere azért a munkáért és tudjuk le! – álltam fel majd az ajtó felé indultam Ági társaságában.
- Kérlek, ne csináljatok bajt, bízom benned! – hajoltam le az asztalnál falatozó Olihoz és egy apró puszit nyomtam az arcára.
- Miért, hová mentek? – nyelte le nehézkesen a falatot és aggódottan nézett rám.
- Megnézzük azt az állást Áginak, sietünk. – suttogtam neki.
- Rendben, szeretlek szerelmem, ne essen bajod! – nyújtózott fel egy csókért.
- Én is Téged!
Felkaptuk a cipőnket, és már indultunk is.
- Anyud hová lett? – kérdezte útközben.
- Dolgozik… - húztam lehangolóan jobbra a szám. Lassacskán beértünk az épületbe, ahol rögtön kérdőre is vontuk a pult mögött álló srácot.
- Szia, olvastuk a neten, hogy van itt álláslehetőség. Még szabad? – kérdeztem. A fiú fél perc után szólalt meg:
- Szervusztok, igen, melyikőtöknek? – beszélt zavartan, mire Ági magára mutatott. – Angol nyelvtudás?
- Középfok.
- Rendben, holnap reggel 7-re várunk szeretettel! – adott át egy cetlit, amin számok voltak.
- Köszönjük! – mondtuk egyszerre, majd kiszivárogtunk az épületből. Furcsa érzésem volt, mintha nem lennénk biztonságban.
- Mi van a papíron? – néztem a mellettem sétáló lányra.
- Nem tudom, csak begyűrtem a zsebembe. – kotorászott a nadrágjában. Mikor végre sikerült neki kihorgászni a sárga cetlit belenyomta a kezembe. Egy telefonszám volt rajta, a másik oldalán pedig a ’hívj’ szó volt csupa nagybetűkkel firkálva. Visszaadtam neki, majd hazasétáltunk. Épp, hogy benyitottam az ajtón, Ya Ou rám telepedett és vigyorgó arccal mondogatta a nevem egész lelkesen.
- Nyugi, Ferenc, nyugi. – kacsintottam Olivérre, hisz Ő szokta így hívni. Nem, nem használt… - Mondd már!
- Szóval, srácokkal 1 hét – mutogatott a kezével is. – szabadnapot kaptunk. Magyarul 1 hétig nincs koncert, sem fellépés.
- És ebben mi a jó? – mosolyogtam rá értetlenül és beljebb léptem.
- Majd a Szöszke elmondja… - biccentett felé. Levettem a cipőm, majd Oli elé álltam. Vártam, hogy megszólaljon, és belekezdjen mondandójába, de nem így lett. Belém karolt és felvezetett a szobámba. Becsaptam magam után az ajtót és beleültem az ölébe.
- Szeretném, ha ezt az egy hetet csak Veled tölthetném, senki mással, csak Te, meg én. – súgta, majd hosszasan megcsókolt. Megőrjít, egyszerűen megszűnt minden.
- Ezt hogyan oldjuk meg, nagyon okos? – mosolyogtam rá.
- Elmegyünk, messzire. Bérlünk egy nyaralót és…
- Na, ezt most fejezd be! A pénzre nem gondolsz?
- Azért, hogy veled legyek akár a világ összes pénzét is beáldoznám. Nyugodj meg, azt majd én rendezem!
-  De Te milyen messzire akarsz menni?
- Hawaiira.
- Jézusom, Te nem vagy normális! – kaptam a szám elé a kezem. – De ne menjünk olyan messzire, nagyon féltelek! Sokkal egyszerűbb elautókázni a Balatonra, mint mérföldeket menni repülővel.
- Jó lesz, hidd el! – ölelt magához.
- És mikor indulnánk?
- Holnap.
- Muszáj?
- Ne izgulj, nagyon jó lesz! Gondolj bele, csak ketten, kizárunk mindent!
- Hát… - néztem a padlót. – Köszönöm Szerelmem! Nálad jobbat nem is kívánhatnék…
- Ezt ne firtassuk! – kuncogott. – Vacsira rendelünk pizzát?
- Húú… de rég ettem! – fogtam a hasam, majd felálltam és kiléptünk az ajtón.
- Megrendelem, jó? – suttogta, mire csak biccentettem.
- Pizza mindenkinek megfelel? – néztem a lustálkodó személyekre.
- Igen!!! – hallottam a nappali-konyhánk minden részéről.
- 1 óra és jön a kaja! – jött be letörten a Szöszi.
- 1 óra nektek az semmi, ellesztek ti addig. – nevetett fel Ya Ou.
Egy órával később tényleg már az asztalnál ültünk és majszoltuk a rendelést. Megettem 2 nagyobb szeletet, amivel tele is tömtem magam. Szinte egyszerre fejeztük be, összeszedtem a tányérokat és elmostam őket.
- Hát, - lépett mellém Benny. – köszönjük, hogy itt lehettünk, hálásak vagyunk neked és a csodálatos anyukádnak is.
- Jajj, Bence! – öleltem át. – Jajj, Oli! – ugrott össze a testem az ölelésére. Már nem 3-an, hanem 4-en, később 5-en ölelkeztünk. Ott állt körülöttem, ölelt engem 4 csodálatos ember…
- Köszönjük! – mondták egyszerre, majd lassacskán kisétáltak a bejárati ajtón, s leváltotta őket anyukám.
- Juj, anyu, anyu! – hangoskodtam körülötte koromhoz nem méltóan. – Megyünk Hawaiira!
- Ohh… sziasztok! – tette le a táskáját a sarokban. – Hogy mi? – nevetett fel.
- Olivér elvisz. Na, most menő vagyok?
- Mit szívtál, lányom? – forgatta a szemeit. – Nocsak, pizzát ettetek? Olyasmi illat van.
- Igen, maradt még, benn van a hűtőben. – mutattam a hűtő felé. – Baj lenne, ha elmennénk aludni? Ági már rég alszik. – kuncogtam.
- Miért lenne baj? Menjetek csak! – mosolygott, majd sarkon fordultam, megfogtam a szerelmem kezét és felsétáltunk a lépcsőn, onnan pedig a szobámba. Leültünk az ágyra, de én fel is álltam egyből.
- Elmegyek fürdeni, kérlek, várj meg!
- Elmegyünk. – javított ki már megszokottan.
- Ne haragudj, most egyedül szeretnék.
- Semmi, megértelek. – mondta, s átmentem a fürdőszobába. Levettem a ruháimat, engedtem vizet és elmerültem benne. Jó ötlet elmenni? Egyáltalán miért olyan messzire akar menni? Elmerültem a gondolataimban, de nem sokkal később két koppanás zökkentett ki belőlük.
- Gyere! – engedtem be…Olivért.
- Tudom, hogy a kiruccanás miatt vagy így kiakadva. Mondd el őszintén, mit szeretnél! – guggolt le a kád mellé. Felé fordultam és megtámaszkodtam a könyökömön.
- Igazad van, óriási élmény lesz, amit kár lenne kihagyni, megyek!
- Remek, akkor siess! – állt fel.
- Inkább vetkőzz! – mosolyogtam rá perverzül.
- Te kérted. – vont vállat és lassan, kínzóan kezdett megszabadulni a ruháitól, majd bejött mellém. 
- Ugye tudod, hogy kiakasztasz?
- Aha. – válaszolt semmit mondóan, majd nevetni kezdett.
- És miért?
- Mert jó.
- De miért? – kérdezősködtem, de nem válaszolt. – Hallod, miért?... Hmm?
- Maradj már csöndben! – ölelt magához és megcsókolta Őrá szomjas ajkaimat. Csupa vizes kezemmel a hajában turkáltam és öleltem Őt. Egy pillanatig azt éreztem, nincs megállás, de sajnos jött a levegőhiány, ami elválasztott tőle. Elővettem a szivacsom, nyomtam rá a kókuszos habfürdőből és fürdeni, de inkább játszani kezdtem vele. Olivér kezébe vágtam, majd megmosta a hátam. Eléggé elment az idő, leengedtem a vizet és visszasétáltunk a szobába. Felvettem a pizsamám, és lefeküdtem, majd mellém Oli, akinek a karjaiban aludtam el.

19. rész - Nekem csak Te

Sziasztok! Volt egy kevéske időm, gondoltam leülök írni, aminek itt az eredménye! Hát... 2 hónap alatt 4000 oldalmegjelenítés? Szuperek vagytok, köszönjük, és a kedves üzenetekért, kommentekért is nagyon hálásak vagyunk:) Kérlek Titeket, iratkozzatok fel, pipáljatok és véleményezzetek. Na kellemes olvasást!:P Lili&Ildi&Rebi☺♥

Arra kelek, hogy valaki becsapta a szobám ajtaját. Ordítani tudnék, komolyan. Lerántottam magamról a paplant, és kimentem a szobámból.
- Olivér, már megint csak a bajt csinálod. Elmondtam neked, hogy ne keltsél fel, mit olyan nehéz ezen megérteni? Adjak neked értelmező szótárt? – kiabáltam a lépcsőn lejövet. A szendvicseket készítő szőkeség felnézett, és értetlenkedve válaszolt.
- Ne mindenért már én legyek a hibás!
- Sok mindenért Te vagy. – vontam vállat bólogatva.
- Mi van itt? – jött ki anyu a mosdóból a konyhába. Ja, igen… nem tud semmiről, hajnalban ért haza szegény.
- Semmi, elmondok neki valamit, nem képes betartani. – mutattam Ő felé. – Inkább ülj le mielőtt még itt is csak kárt okozol! – löktem arrébb Őt, és folytattam a rántotta elkészítését. Idő közben a húgomék is felébredtek, na meg az a hárpia is.
- Gyertek! – szólítottam őket, hogy elkészült a reggeli. Elővettem magamnak is egy tányért, de mire odanéztem körülbelül egy tojásnyi rántotta volt a pulton. Persze, Oli már megint utoljára ért ide, nem jutott neki.
- Ahh… - sóhajtoztam szemeimet forgatva. – Vedd el, eszek majd mást!
- Mindegy, edd csak meg!
- Azt mondtam, hogy eszek mást. Érthető? – emeltem fel a hangom ingerülten. Elővettem a hűtőből a szendvicshez a hozzávalókat, és el is készítettem azt. Úgy döntöttem, a szobámban fogyasztom el, most nincs kedvem hozzájuk, bár, senkihez sincs. Miközben a zsemlét ettem, elővettem a laptopom és egy kicsit nézelődtem a neten.
„Ráérsz?” – jött az üzenet facebookon Ya Outól. Mint említettem, nincs kedvem emberekhez, nem írtam vissza. „Átmehetünk?” – világított ismét narancssárgán a közösségi oldalam. Feri nem ártott nekem, miért lennék vele gonosz? Egy ’igen’-nel lerendeztem, és az időponttal, ami 14:00 volt. Vajon mit akarhatnak itt? Lecsaptam a gépem tetejét, és kimentem a szobámból, egyenesen a konyhába. Anya már mosogatott, viszont a többieknek nyoma veszett. Letettem a pultra a tányéromat, és feltettem egy egyszavas kérdést neki.
- Többiek?
- Ildi szobájában, menj be hozzájuk!
- Biztos, hogy nem! – vágtam rá felháborodottan.
- Ja, tényleg! Reggel mi volt az a konfliktus Olivérrel? – kapta fel a fejét.
- Hagyjuk… - vágtam rá lesütött „vizes” szemekkel. – Meghallgatom, mit csinálnak. – tereltem a szót, majd felsétáltam az alacsony, nyikorgó lépcsőn. A folyosón az utolsó ajtóhoz lehajoltam, és a fülemet szinte rácuppantottam a felületére. Csend van…
- Óhh, ne haragudj, nagyon megütöttelek? – tette vállamra a kezét a szöszi. Majdnem kiszúrta a szemem a kilinccsel.
- Képzeld el! – löktem a küszöb másik felére. Majdnem felborult, szívem szerint kiröhögtem volna. Majdnem felborult? Mire felemeltem a tekintetem már a földön feküdt.
- Ömm… jól vagytok? – nyújtogatta nyakát az ágyon ülve Maykee, akinek a komoly tekintete, átváltott egy mosolygós arccá. – Olivér, te meg mit csinálsz ott lent? – nevetett fel. A Szöszi nem igen tudott választ adni, megállíthatatlan kacagásba kezdett, amit még fárasztóbb volt nézni. Felállt az ágyról a barna sárkány, és kezét nyújtotta Oli felé.
- Húzzál vissza! – csaptam rá a kezére és visszalöktem őt.
- Hú, de féltékeny valaki. – vigyorgott makacsul. Eldöntöttem, ilyen emberhez nem szólok. A földön röhögcsélő szőkeség abbahagyta a vihogást, majd felállt.
- Nem jössz be?
- Figyelj, nincs kedvem hozzád! – válaszoltam lekezelően a Szöszkének.
- De miért vagy ilyen?
- Mert… - folytattam volna a mondatomat, de Ya Ou hívása ezt megtagadta. Becsuktam az ajtót, szó szerint rácsuktam Olira, kicsit félrevonultam és beleszóltam a vonalba.
- Szia!
- Szia, már nem tudom, hányszor írtam neked, de nem válaszolsz, akkor biztosan jöhetünk kettőre?
- Letöröltem a telefonomról a messengert. – kuncogtam. – Jöhettek előbb is.
- Akkor fél kettőre nálad, rendben, szia! – mondta, majd megbontottam a köztünk lévő vonalat. Szóval, nem sokára itt vannak. Nagyon elment az idő… Úgy döntöttem, jobb lesz, ha inkább anyuval leszek egy kicsit. Kimentem a konyhába, ahol anya már nem volt. Kinéztem az ablakon, és nem csak őt, de a 3 srácot is találtam. Fogtam a kulcsot, kisétáltam az udvarra, és kaput nyitottam nekik.
- Ömm… ez a sok „cucc” mire kell? – gondoltam itt a gitárra, mikrofonra.
- Ezzel ne törődj, mániánk, hogy cipeljük. – legyintett egyet Bence, majd körbenézett a nagy nappali-konyhánkban.
- Nyugodtan rakjátok le ott a hangszereket! – mutattam az ajtó melletti sarokba.
- Oli itt van? – lépett mellém Ya Ou, miközben narancslevet öntöttem nekik.
- Hagyjál már vele! Amúgy igen, itt van, a folyosó utolsó szobájában. Menjetek fel!

Kiosztottam nekik az üdítőket, majd felengedtem őket a szobába, ahol a többiek is vannak. Én a saját szobámban tartózkodtam, főleg a Szöszi miatt. Olvastam, neteztem, és egyéb más unaloműzőkkel foglalkoztam mindaddig, amíg meg nem szomjaztam. Becsaptam magam után az ajtót, majd elindultam a folyosón, de Sziki megállított.
- Jó is, hogy jössz, mutathatunk valamit? – fogta meg a két vállam.
- Igen, kíváncsi vagyok. – mondtam, majd követtem őt egészen a nappaliig, ahol leültettek egy székre. „Why can't I get you of my bed?” – hallottam meg Benny szájából a Scream első sorát. Le akartam állítani, de a szívem azt parancsolta, ne tegyem. Szóval erre használják azt a sok hangszert, nem pedig csak úgy hordják maguknál. A gyomrom összeszorult, a szívem gyorsabban vert, a szemeim megteltek könnyekkel. Nem tudok a szemeibe nézni. Nem értem, miért hibáztattam Őt, mikor nem is tudom mi az igaz. Nem tudom, mi lágyította meg a lelkem. Talán az, hogy látszik rajta, most ezt nem csak elénekli, ezt üzeni. „How do you feel now? You gotta go! Go!” – ez zökkentett ki a gondolataimból. Muszáj volt ránézni, és megtapsolni, ezért megtettem. - Nos, „how do you feel now?¹” – kérdezte Benny a meglepetésem után. Mit érzek most? Azt, hogy hülye vagyok, de attól még haragszom Rá.
- Köszi, jól vagyok. – nevettem fel, és még véletlenül sem az igazat mondtam. – Srácok, ügyesek vagytok nagyon. – álltam fel a székről, és öntöttem magamnak egy pohár vizet, hiszen ezért jöttem ki.
- Leesett a tantusz? – lépett mellém Ya Ou és halkan súgta a fülembe.
- Igen, de ezzel mi volt a cél?
- Csak felhívott minket az este folyamán (gondolhatod mennyire örülhettünk neki), hogy ezt ki szeretné adni magából, mégpedig előtted. Ennyi… Szerintem menj oda hozzá, nem rossz azt nézni, hogy tiszta depi? – mutatott a kanapén lehajtott fejjel ülő szőkeségre. Letettem a poharat, majd csendben az ülőbútor mögé léptem, és masszírozni kezdtem.
- Ügyes vagyok?
-  Igen, de jobban örülnék, ha az ölembe ülnél. – fogta meg a vállán lévő kezemet. Eleget tettem kérésének, karomat átfontam a nyakán, és csak a két szemét fürkésztem. Találtam az arcán egy sebet:
- Ott egy bibi! – mutattam az orrán lévő kicsi sebre, és egy apró puszit nyomtam rá.
- Tudom, tegnap este bevertem a szekrénybe. – mosolygott rám szédítően.
- Figyelj, bocs, hogy ilyen szemét voltam, de tény és való, hogy nem tudok továbblépni azon, amit tegnap láttam.
- Tudod, ellöktem magamtól, de már késő volt. Ha hiszed, ha nem, én szeretlek, és szeretni is foglak, akármilyen bunkó leszel, akárhányszor löksz föl, akárhányszor kötsz belém, akárhányszor pofozol fel, mindig, örökké… Megcsókolhatok én 1000 lányt, egyik sem adja nekem azt, amit Te adtál, egyiknek sem fogok érzéseket átadni, egyiket sem fogom szeretni, csak is Téged! Találkozhatok bármennyivel, egyiknek sem fogok elájulni a mosolyától, egyiket sem fogok kívánni, egyik sem fog megbabonázni. Nekem csak Te vagy, ez így helyes! – suttogott, majd megcsókolt. Beleszerettem, újra, minden csóknál. A szívem kiugrik a helyéről. – Szeretlek! – motyogott a csókba.
- Szeretlek!
- Mi is ilyenek vagyunk amikor „nyalakodunk”? – hallottam egy halk hangot a konyhából, mire elmosolyodtam.
- Jaj, Ya Ou, ti rosszabbak vagytok, Fanni egyenesen felfal. – nevetett Bence. Az idő rohan, sötétedik, mi fáradunk. Nem tudom meddig ülhettem az ölében, és meddig zsibbasztottam a lábát.
- Aúú!! Nem tudok ráállni a lábamra! – huppant vissza a Szöszi.
- Ilyen nehéz vagyok? „Hangyás?²” – kuncogtam, majd én is visszaültem, de már mellé. Mikor Oli lába „kihangyásodott felmentünk az emeletre, azon belül a fürdőbe, ahol terveink szerint együtt időzünk majd el. Engedtem vizet, tettem bele habfürdőt, majd szó szerint lerángattuk egymásról a ruhákat.  Elég nagy a kádunk, szinte teljesen el tudunk feküdni, akár ketten is. Mellkasára döntöttem a fejem és szó nélkül szemléltem a csempét.
- Ma este Tiéd vagyok, ma nem állítok szabályokat. – szólaltam meg, s az eddig fejem alatt lévő kezemet a hasára tettem, majd simogatni kezdtem.
- Akkor széjjelpuszilhatlak? – lelkendezett.
- Csak, ha én is Téged.
- Áll az alku… Mrs. Patocska. – puszilt bele a hajamba.
- Na, az még odébb van. – kuncogtam. – Juj! A fiúk? Hazamentek?
- Nem, kint beszélgetnek anyuddal, jó a fülem.
Kihűlt a víz, szétáztunk. Kijöttünk a fürdőből egy-egy szál törölközőben. Ya Ou, pont a lépcsőn jött felfelé, s megakadt a szeme rajtunk.
- Húha! Mi lesz itt? – vigyorgott, mintha már előre megtervezte volna az esténket.
- Nem az, amire te gondolsz, bár... Csaj hiányod van, tesó? – fordult hátra a szerelmem, aki karja éppen a hátamat fonta körbe. - Sosincs.
 
Beléptünk a szobába, rögtön engedtünk a csábításnak. Alig, hogy becsuktam az ajtót, az ágynak löktem és csókcsatázni kezdtünk. Ujjai cirógatták a hátam, de szinte kaparták, majd levette rólam az egyetlen textilt is, a törülközőt. Már nem az ajkamat, hanem a nyakamat kényeztette, igen, igaza van Ya Ounak, mi lesz itt? 
Szerintetek?:D1: Hogy/mit érzel most - angolul
2: Zsibbadt

18. rész - Gratulálok!

Szervusztok! Sikerült megírni a meglepi részt. Köszönöm Ildi, hogy eszembe juttattad ezt a remek dolgot, úgyis ritkán van rész:/ legyen boldog Mikulásnapotok! A rész éppannyira nem vidám, mint amennyire Ti legyetek azok:( Mosolyogjatok, olvassatok és iratkozzatok fel, pipáljatok szét és szétkommentártadatot akarok!!!!! :D puszkóó Lili&Ildi&Rebi♥♥

Hát ezt nem néztem volna ki belőle. Gratulálok Ági, elérted a célod. Most már nem a barátnődet, hanem TÉGED csókol.
 Felelőtlenül elengedtem a húgomat, és felszaladtam a szobámba. Becsaptam az ajtót, s összerogytam a földön. Nem tudok megmozdulni.

A fájdalom egyre nagyobb, mardos, szinte megöl. Eljutottam arra a szintre, hogy be kell látnom, a mi kapcsolatunk nem megy. Szinte mindig van valami, amivel elrontja a megmentettet. Valaki kopogott az ajtómon. Semmi ingerenciám nem volt most bárkinek is a szemébe nézni. Egy ideje kopogtatott, én pedig csak ültem ott, mintha nem hallanám. Idegesítő volt, fogtam és teljes erőmből beleütöttem egyet az öklömmel, végre elcsendesedett a kopogtatás, de a fejemben káosz és zaj volt. A szomorúságom átváltott dühbe, rombolni akartam. Felálltam, és leültem az ágyamra. A kezemen támaszkodtam, éreztem, hogy fáj, és alig tudom vele tartani magam. Ránéztem és teljesen lila volt, egy színskálára hasonlított, amiből enyhén vér áradozik. Úgy érzem, aludnom kell. Nem érdekel, hogy át sem öltöztem, szétterültem, és megpróbáltam mindent kiverni a fejemből, szundítani. Mikor már végre az álmaimmal találtam volna szemben magam, ismételten kopácsolást hallottam. Igaz, nem akartam beengedni az illetőt, de reflexből rávágtam: „Gyere”!
- Az előbb is én voltam. – ült le mellém Miki.
- Nehogy a Szöszi jöjjön és bocsánatot kérjen, azt a… fúúh, annyira ideges vagyok. – kotorásztam a hajszálaim között. – Most mit csinál(nak)?
- Hát… - vakarta meg a fejét. – Ági be van golyózva, a 2cm távolságot nem képes betartani. Szó szerint rámászott. Oli meg (amikor nincs a közelében) folyamatosan fel-alá járkál. Nem tűnik túl boldognak.
- Hát ne is legyen. Megcsalt! – mondtam a kelleténél hangosabban, amit szerintem a többiek is hallottak.
- Ahogy látom, a barátnőd mellett nem egyszerű az élet.
- Hazaküldenéd? Ja, nincsen hová. – nevettem fel. – Menjen az utcasarokra, engem nem érdekel. Az biztos, hogy itt nem fog aludni, menjen Olivér kétszemélyes ágyába, úgyis oda való.
- Ennyire pipa vagy rá? – kérdezte, mire bólintottam. Felállt az ágyamról és kiment. Egy kicsit elgondolkodtam… Túl könnyen szerettem bele, mindent elsöpört. 4. nap már tudtam, hogy szerelmes vagyok. Nem éreztem még sosem ilyet. Talán beleestem a csapdájába és most visszanyal a fagyi. Hagyjuk, nem érdemes ilyenekre koptatni az agyunkat, lesz, ami lesz. Felálltam, majd becsuktam magam után az ajtót. Lesétáltam a lépcsőről és a mosdó irányába mentem. Bekopogtam, nem jött hang. Benyitottam. Hang az nem jött, de valakit megzavartam.
- Jelezhettél volna, hogy bent vagy! – forgattam a szemeimet.
- Ne törődj velem, megcsaltalak. – vont vállat a fürdőkád szélén ücsörgő szőkeség.
- Igen, gratulálok is hozzá! – mosolyogtam gúnyosan, és leültem mellé. Csak a talajt bámultam üres tekintettel. Nem tudom, ilyenkor mit kell mondani, vagy tenni. A kezét, ami eddig a kádat támasztotta most a combomra helyezte, kicsit felém fordult és felnézett. Vett egy mondatkezdő levegőt, de nem szólalt meg, mintha visszafolytaná gondolatait. Felemeltem a fejem és vártam szavait. Hosszú idő kínos csend. Ezt megtörve jutott szóhoz.
- Sajnálom.
- Tudom – vágtam rá érzelemmentesen. „Sajnálom”? Ennél a bocsánat is jobb. Azt hiszi, ennyivel le van rendezve?
- Hülye voltam.
- Tudom.
- Szégyellem.
- Tudom.
- Fontos vagy.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten. – Ha fontos lennék, hű lennél hozzám. Elérte az, az élettelen csitri, amit akart. Mégpedig Te is kellettél hozzá! – böktem erősen a vállába.
- Ez nem úgy volt, mint hiszed. Amikor én azt mondom, SZERETLEK, az mindig is úgy van. Szólni fogok, ha változik. – villogtatta ki vámpírfogait. – Meg miért csókolnék meg egy olyat, aki keresztbe akar tenni nekem, nekünk, mert szeretem?
- Ha nem szereted, miért viselkedsz úgy vele, mint azzal, akit szeretsz?
- Rosszkor nyitottatok. Állt velem szemben, és a szemem színét (színváltós) próbálta megfejteni. Aztán… megcsókolt. Hidd el, nem én akartam.
- De akkor meg miért Te kérsz bocsánatot? Már tényleg nem értem.
- Mert szerinted majd ő idejön és bocsánatot kér? Nem szeretek veled haragban lenni.
- Mégis mindig vitát gerjesztesz. – vontam vállat. Nem szólt semmit csak bámulta tovább a lábát.

Olivér szemszöge:

Nem igaz! Mindig vitát gerjesztek. Mi a jó ebben? Szerintem semmi. Nem fogja sokáig bírni mellettem, ha ennyire retardált leszek. Be kell bizonyítanom, szeretem. Bár’ nem engedtem volna magamhoz ennyire közel Ágit. Tudtam, hogy ki fog akadni Lili, nem is vártam mást, de sajnos minden rajtam csattan. Ági, mintha misem történt volna, szerintem, ha innen kiteszem a lábam ismét a nyakamon lesz. Nehéz vele.
- Kimegyek, nem zavarlak. – álltam fel mellőle, és végigsimítottam arcán. A szeméből a ’ maradj ’ szót tudtam leolvasni. Maradtam volna, de beszélnem kell Lili barátnőjével. Kiléptem az ajtón és megláttam, a kanapét támaszotta.
- Már vártalak. – mosolygott rám.
- Figyelj, beszélnünk kell! – ültem le mellé. Figyelmesen hallgatott. – Az, ami köztünk volt… szóval, tudod mennyire kiakadt Lili? Miért kellett neked lerántani a fejem és…?
- Bajod lett? Nem. Nekem viszont nagyon jól esett. Lilinek sem lesz semmi baja tőle, csak egy csók. – tárta szét karját.
- Tudom, hogy szét akarsz minket szedni, de nem fog menni... - mondtam, de el is hallgattam, mert megláttam a barátnőmet, és ezeket nem túl jó, ha hallja.
- Folytassátok, nem figyelek. – legyintett egyet a levegőben, és a pult felé ment. Inkább nem folytattam. Felálltam és odaléptem a szendvicset készítő szerelmem mögé. Belepusziltam a nyakába, és ezt szerintem most nem kellett volna. Ellökte az arcomat.
- Nyugodj meg, ettől semmi sem lesz jobb, tudod, mennyire haragszom rád.
- De igen, nekem jobb lesz, nekem jól esik.
- És azt ki nem tojja le?!
- Ne legyél már ilyen! – adtam egy gyengéd csókot az arcára.
- Mondom, hogy hagyjál békén! Mit nem értesz rajta?!
- Fiatalok, ezt ne itt! – kiabált Ágnes.
- Te csak kussolj! – mutatott rá Lili egy sajttal a kezében.
- És akkor nem is aludhatok melletted?
- Majd meglátom, de eddig a földön alszol!
Viszonylag sok szendvics készült, mindenki vett belőle és elfogyasztotta. Én a lépcsőn ülve falatoztam, hogy még véletlenül se kerüljek a barna leányzó közelébe.
- Majd én megcsinálom, hagyd! – mondtam, s kivettem Lili kezéből a tányérokat. Elkezdtem mosogatni, és még egy-két dolgot elvégezni, majd felmentem a szöszke szobájába, vagyis bekopogtattam.
- Ha muszáj, gyere! – hallottam a szöszke lány szájából, s kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam magam után azt.
- Na, hol alszom? – vigyorogtam.
- A kanapén Ági mellett. – lehelte ki, mire én fintorogva néztem rá. – Jó, na, aludhatsz mellettem, de csak az ágy legszélén.
- Köszi, köszi! – szorítottam ölelésemmel agyon.
- Ne örülj, vannak szabályaim: nem érhetsz hozzám, nem kelthetsz fel, nem szólhatsz hozzám, amikor azt mondom kelés, akkor felkelsz, és utoljára sem érhetsz hozzám! Világos?
- Nehéz lesz betartani, de világos. - Elmentem fürödni, majd Ő is utánam. Felvettük a pizsamát, vagyis én csak levettem a gatyám, és befeküdtem mellé. Nagyon nehéz volt nem hozzáérni, hozzászólni és csendben maradni, nem ezt szoktam meg. Nagy nehezen elaludtunk… „szössznyűséges” lesz ez az este.

17. rész - Váratlan értesítő

Sziasztok! Sajnáljuk, hogy ritkábban, mint hetente van rész, de egyrészt suli mellett nehéz, hisz nem ülhetünk egész nap gép előtt, másrészt pedig egyszer kaptunk egy nagyon nagy adrenalinlöketet. 2 nap alatt 1000+ megtekintés jött. Igaz, akkor még gyakrabban volt újabb olvasnivaló. Remélem, aki eddig olvasta a blogot, az most is fogja:) ja és boldog Mikit! Meglepünk titeket a mai nap folyamán egy következő résszel is☺ kellemes olvasást! Iratkozzatok fel (Lili megtalálta a feliratkozásos modult, úgy hogy hajrá), komizzatok és pipázzatok! Ha tetszik akkor +1! :) puszka Lili&Ildi&Rebi♥

Jézusom, nem tudom, mennyi idő lehetett, mikor elaludtam, de nagyon álmos vagyok. Kikecmeregtem az ágyból, majd szem dörzsölgetve lépdeltem ki a Szöszihez, aki a mai reggelét is főzéssel kezdte, legalábbis reggeli készítéssel. Nyomtam egy gyors puszit puha arcára és a fürdőszobába mentem, ahol megfésültem a kissé zsíros hajam, illetve megmostam az arcom. Mire kiértem onnan az asztalon volt a reggeli. Leültünk és szó nélkül magunkba pakoltuk. Meglehetősen jól laktam. Kezemet a hasamhoz szorítva álltam fel a székről és beraktam a gépbe a tányérokat. Nagy pakolásom közben, szerelmem erős karja fonódott végig a derekamon. Eleinte összerezzent a testem.
- Ma mit csináljunk, szívem? – mondta ki az első mondatát a nap folyamán.
- Hát, azt hiszem, ma haza megyek, gyere már te is! – fordultam hátra, s végig simítottam az orcáján. Neki döntött a pultnak, majd hevesen csókolni kezdett. Bár ezt a pillanatot sose választotta volna szét semmi…
- Persze, hogy jövök, de csak ha nem baj.
- Miért lenne baj? Tudod, hogy szeretlek! – leheltem ki, majd folytattam az előbbi csókjelenetünket. Még mindig égeti a csókja az ajkamat, és egyszerűen sosem elég belőle. Később írtam anyunak, hogy megyünk hozzá, azért ne érje őt váratlanul. Felvettük a cipőt, bezártuk az ajtót és lassan lementünk a kocsimhoz, amibe beültünk. Beindítottam a motort, és elvezettem anyáékhoz. Kiszálltunk az autóból, és becsengettünk. Édesanya beengedett minket:
- Érezd otthon magad Olivér, és ne rosszalkodjatok! – emelte a magasba mutatóujját.
- Jók leszünk, ígérem. – válaszolt zavartan a szerelmem, akivel később felmentünk a szobámba.  Leültünk az ágy két sarkára, Oli körbenézett a „birodalmamban”, addig én

az Ágitól kapott SMS-emmel szemezgettem.
„Szia! Képzeld, találtam egy olcsó, tágas albérletet. Azt hiszem, indulok. A munkát meg csekkoljuk ;)” – idézem. Szóval jön… oké, 5 óra múlva már itt lesz. Gyorsan visszapötyögtem neki: „Hali, annak nagyon örülök, akkor gyere anyuékhoz, gondolom, tudod hol laknak.” Elővettem a laptopom, pontosabban a Szöszi elővette. Posztolt valamit az oldalára, s én közben csak figyeltem… Már vagy egy órája nézegeti a facebookot, én meg Őt, eléggé unatkozunk.
- Mit csináljunk? – nyújtózkodtam magatehetetlenül.
- Aludjunk!
- Ne játszd el megint! Na, de komolyan!
- Menjünk el sétálni! – csapta le a fehér laptopot. Felálltam, kicsit megigazítottam az embermagasságú tükörben magamat bámulva a hajam, majd lementünk az előszobába, ahol felvettük a cipőt. Egymás kezét szorítva léptünk ki az utca piszkos betonjára. Utunk már megszokottan, a parkhoz, a hintához vezetett.
- Szeretlek! – ült le a hintára, én az ölébe és megcsókolt. Két kezem szőke hajába „talált”, míg az övé a csípőmhez.
- Várj! – szakította félbe a pillanatot egy telefonhívás. Ági ilyen hamar haza érne? A kijelzőre pillantva megláttam Miki arcát és nevét. Elhúztam jobbra a zöld gombot, majd beleszóltam a vonalba.
- Szia Maykee.
- Szia, figyelj, gyertek gyorsan… - hadarta a szavakat idegesen. - … a kórházba.
- Mi… m-m-mi történt? – mondtam fogaimat összeszorítva.
- Ildi… elájult. Most vitték be.
- Jézusom! Indulunk azonnal. – ütöttem a piros jelre ingerülten. Kiszálltam Olivér öléből és magammal rántottam Őt. Gondolom, minden szavát hallotta Mikinek, hisz ott volt az orra előtt a mobilom. 10 perc múlva már a lakás előtt ültünk a kocsimban, aminek a motorját beindítottam. Szinte teljes erőmből nyomtam a gázt, és csak egy mondat járt a fejemben: „Nem lehet semmi baja, erős!” A kórház előtt azt hittem, én is el fogok ájulni, minden porcikám remeg. Nem állok biztosan a lábamon. Sietősen berontottunk az épületbe és Maykee kutatására indultunk. Hamar megtaláltuk őt a folyosón egy székben ülve. Mikor megláttam a lábam tempója felerősödött és minden megszűnt a világban. Leültem mellé és vártam, hogy megszólaljon, elmondja, mi is történt. Hosszú ideje ültem ott, s meguntam a csendet, vagyis a tudatlanságot.
- Mi történt? Jól van?
- Nem tudom, nem engednek be. Úgy történt, hogy elment mosdóba, de ugye nem jött ki és csak egy óriási koppanást hallottam. Nagyon megijedtem, benyitottam hozzá és feküdt a földön. – mesélte hófehér arcával a padló felé fordulva.
- Annyira izgulok érte.
- Na, ennyire, kétszer ennyire izgultam miattad. – nyomott egy puszit a fejem tetejére a mellettem gubbasztó szerelmem. Sok idő múlva, lehetett az 2 óra is, mire az ajtó másik felére engedtek minket. Szerencsére minden rendben. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja. Megszorítottam gyenge kezét és csendben figyeltem. Éreztem, hogy rezeg valami a nadrágomban. A telefonom után nyúltam és felvettem Ágit.
- Már nem tudom, mióta várok rád a kapud előtt! – kiabálta a vonalba.
- Neked is szia. Figyelj, Ildi rosszul lett. Egyébként muszáj neked rögtön támadni?
- Jó, de attól még anyukád kaput tudna nyitni.
- Hogyan, ha dolgozik? Te szerencsétlen. – forgattam a szemeimet, majd kimentem a helységből. Nem kell, hogy mindenki hallja, miről beszélünk.
- Akkor meg nyitva hagyhattad volna. De keresheted a kifogásaidat.
- Most ne ingerelj te is. Gyere a kórházba, ha nem szeretnél ott várakozni! – mondtam, majd leraktam a telefont. Visszamentem Ildihez, aki már mosolyogva figyelt.
- Hozzak enni-inni?
- Köszi Lili, csak egy teát kérlek! – adta le a „rendelését”. Becsaptam a fehér ajtót, és leindultam a lépcsőn. Ugyan a büfébe indultam, megláttam a barátnőmet a bejáratnál. Mérgesen lökött belém, és megvárta, míg elkészül a tea, amit felvittem a betegnek. Mellettem sétált szótlanul a barna hajú Ági, aki még véletlenül sem szólt volna hozzám, mintha én tehetnék Ildi állapotáról. Csendben benyitottunk, majd én átadtam a kérést.
- Benntartanak? – kérdeztem.
- Nem hiszem, csak akkor, ha nem leszek jobban, és már kicsit jobb a közérzetem.

- Szólj, ha úgy érzed, indulhatunk. – guggolt le az ágya mellé Miki.
- Megiszom még és mehetünk. – postázott egy mosolyt és tovább szürcsölgetett. 5 perc múlva már csak egy vidám sóhajt hallottunk, és Ildi szájából a ’mehetünk ’ szót. Kisegítettük az ágyból, két lábra állt és kisétáltunk a szobából. Maykeeba és belémkarolt, segítettünk neki hazajutni. Oli és Ági előttünk „beszélgettek?”… Hangosabbnál hangosabb kacajoktól zengett a már-már sötét utca. A Szöszinél volt a kulcs, kinyitotta a házat, és beléptek Ágival. Ildivel nem haladtunk túl gyorsan, sőt, nem is haladunk. Végre, mikor beértünk mi is a lakásba megakadt a szemem a barátnőmön és Olivéren. A látvány teljesen lesokkolt. 

16. rész - Baba

Sziasztok, itt a következő, 16. rész, ami reméljük tetszeni fog. (A cím érdekes lehet, de majd megtudjátok, mi áll a 'baba' szó mögött.) A véleményeteket fejtsétek ki pipákban, és kommentben, illetve, ha tetszik, akkor +1, és feliratkozás! :) Bízunk bennetek, puszi Ildi & Lili & Rebi♥☺ ♪☺♥

Azt hiszem berepült egy légy a számba. Szóval, máskor kipihenem magam, nem jó dolog ásítozva felkelni. Kikúsztam az ágyból, felvettem a mamuszomat és kómás fejjel csoszogtam ki a konyhában ügyeskedő szerelmemhez.

Azt hittem, el fogok aludni, ha nem kapaszkodom bele a Szöszi karjába. Félig csukott szemmel figyeltem a mozdulatait a legnagyobb csendben. Meguntam a bámészkodást, bementem a fürdőszobába fésülködni és egy kicsit tenni-venni. Mivelhogy „hivatalosan” anyáékhoz jöttem, nincs ruhám, ezért a tegnapit veszem fel, azzal az eltéréssel, hogy kaptam egy pulcsit Olitól. Mire kiértem a konyhába, készen volt a reggeli, amit leültünk, és hasznossá tettünk. Kifejezetten jól laktam, most jöhet a mosogatás… a mosogatógépnek. Beleraktam a tányérokat, majd letelepedtem egy székre és kockulni kezdtem. A mobilom kijelzőjén Olivért, és egy nem fogadott hívást láttam, amit anyától kaptam. Bepötyögtem a számát, s egy-két kicsöngés után már az ő hangját hallottam.
- Szia Lili! Mikor tervezel hazajönni? Már hiányzol.
- Szia anyu! Nem tudom, de lassan mennem kellene, úgy értem, haza… Ágneshez. – forgattam a szemeimet gúnyolódva.
- Annyira rossz, hogy ilyen messze laksz, nem akarsz visszajönni?
- Ehhez Ági engedélye is kell.
- Ági nem az anyukád, tedd, amit szeretnél!
- Rendben, akkor ma hazamegyek és megbeszélem vele, hogy hadd költözzek vissza, illetve, hogy ne akarjon Oli és közém állni. – vázoltam le a napomat.
- Közénk akar állni?! – jött be Olivér, és felvont szemöldökkel, értetlen tekintettel méregetett. Legyintettem egyet, nem lényeges, úgysem tud, majd tovább folytattam anyával a beszélgetést. Még egy 5 percig csámcsogtunk a szavakon, majd megbontottam a vonalat.
- Közénk akar állni?! – ismételte önmagát.
- Ne vedd már Ágit komolyan! – néztem rá unottan. – Ma haza kell mennem…
- Ne, én azt szeretném, hogy itt maradj, velem!
- Még végig sem mondtam! Szóval, ma haza kell mennem, de visszajövök. – fejeztem be a mondandómat, mire Olivér bús tekintete felcsillant, és örömében felkapott és megpörgetett. – De akkor most indulnom kell, mielőbb visszaérjek. – ugrottam ki karjai közül. Elkezdtem összerámolni, majd elköszöntem Tőle.
- Siess, és vigyázz magadra, szeretlek! – adott egy csókot. Mivel kényelmesen voltam öltözve, és nem volt nálam, csak a telefonom, gondoltam „haza” kocogok. Jól esett, szeretek fizikailag kimerülni. Anyáék háznál csengettem, majd Ildi betessékelt.
- Akkor visszaköltözöl? – vágott anyu a közepébe.
- Igen, ide, vissza. – vigyorogtam rá, majd tőlük is búcsút vettem. Kisétáltam a reptérre, megvettem a jegyet, és út közben hívást indítottam Ági felé. Nem voltam kíváncsi rá, sem a hogylétére, de jó, ha tudja, hogy látnia kell.
- Szia. – szólt unottan a vonalba.
- Szia, sajnos hazamegyek a cuccaimért és visszamegyek. – dörgöltem az orra alá.
- Figyelj, sajnálom, hogy ilyen voltam veled, egyszerűen megesz a féltékenység, a ti kapcsolatotok jó, és szeretitek egymást. Tudom, hogy Ő a gyengepontod. Bocsájts meg nekem! – mondta könnyeivel küszködve.
- Oké, oké… bla, bla, bla. Várj, megesz a féltékenység? De hisz ti szeretitek egymást a szerelmeddel. – értetlenkedtem.
- Nem, ő nem szeret őszintén, más lánnyal láttam nem egyszer.
- És az miért rajtam koppan? Miért rögtön Olivért veszed elő? Ártott neked?
- Nem. Csak egyszerűen megveszek érte, annyira helyes, és ahogy bánik veled.
- Jó, ez nem telefontéma, majd otthon megbeszéljük, csáó! – nyomtam le a piros gombot, a barátnőm válaszát meg nem várva. Végre, már nem azt a fránya ülést nyomom. Bekopogtattam az ajtón, mire Ági megölelt és teli mosollyal fogadott. Bementem a szobába minden gondolkodás nélkül és pakolászni kezdtem. Nem hagyom, hogy az életét rám erőltesse. Tudom, mit akarok, és, hogy mikor.
- Ömm… nem beszéljük meg? – nyitotta résnyire a szobám ajtaját.
- Csak, mert muszáj. – álltam fel a teletömött táskám mellől és követtem Ágit. – Szóval, azért utálod Őt, mert oda vagy érte?
- Ez nagyon ciki, de igen. Belegondolni, hogy a legjobb barátnőmmel alszik, hogy őt csókolja, hogy őt öleli, hogy belé szerelmes, ez számomra elfogadhatatlan. Az a szörnyű, hogy tudom, sosem lesz az enyém. – folytak végig az arcán a szomorúság cseppjei.
- De nem is ismered, akkor meg? – vontam kérdőre.
- Boldogtalan vagyok itt. Tényleg! 3 hét és suli, én így hogy járok be?
- Hát… kénytelen leszel hazajönni, vagy az angoltudásodat tökéletesíteni. – adtam választási lehetőségeket. Látszott a szeméből a honvágy.
- Kérlek! – nézett kutyaszemekkel rám.
- Hazajöhetnél, csak nincs hol laknod, hacsak nem kezdesz dolgozni és veszel egy albérletet. Van a közelben egy bár, hová pincéreket keresnek, és ahhoz képest, hogy csak pincérkedni mész, elég jól fizetnek. – adtam az ajánlatot.
- Akkor, nézek valami albérletet és megyek majd utánad. Viszont te menj, nem tartalak fel! – mosolygott rám, és egy öleléssel elköszönt. Visszarohantam a repülőtérre, és ahogy nézem az eget, még nem lesz annyira sötét mire hazaérek. Mozgalmas és fárasztó napom van, csak úgy ugrálgatok országról országra. Egyhamar megérkezett a gépem, amire ma már remélhetőleg utoljára ülök fel. Annyira unalmasak ezek a „repülőzgetések”. Budapesti levegő! Hmm… - szippantottam egyet. Nem olyan jó a gáz, benzin és cigi füst illat, de ez végre itthon van.  Vidáman nyomkodtam agyon anyuék csengőjét, mire beengedett. Lepakoltam a tengernyi táskámat, és mint egy 5 éves kisgyerek, visongva szaladtam fel a poszterrel teli szobámba. Fel kell hívnom Olit, hogy hazaértem, és minden rendben van. Elővettem a nemsokára lecserélésre várakozó mobilom, és felhívtam a szerelmemet. Kifejezetten vidám hangja volt, mint a háttérben lévőknek.
- Szia életem, minden rendben?
- Szervusz Oli, itt vagyok, Tőled pár utcára. Visszaköltöztem. – ordítottam a telefonba. Mondott utána valamit, amit nem igazán értettem a körülötte lévők miatt. – Hol vagy? És kivel?
- Otthon a bátyámmal, Erikkel, és Fruzsival, a barátnőjével.
- Na és mi ez a jókedv?
- Gyere fel, és megtudod! – mondta sejtelmesen. Leraktam a telefont, majd kijöttem a meleg, szűkös szobából és a kocsimhoz siettem. Beültem, becsatoltam az övet, és elindultam Oli háza felé. Mikor a nagy panelház állt előttem, leállítottam a motort, és hozzá is becsengettem. 2 perc múlva már előttem állt teljes életnagyságban. Azonnal a karjai közé vetettem magam, annyira boldog vagyok. Most már akár az egész napom Vele tölthetem. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem és felhúzott a legfelső emeletre, ahol Erik és Fruzsi szemmel láthatóan jól szórakoztak. Bemutatott Oli nekik, majd nekem is őket. Még mindig nem értettem, miért van ilyen jó kedvük. 

- Mitől vagytok ennyire feldobódva? – kérdeztem zavartan.
- Szóval… mondhatom, vagy ti mondjátok? – fordult hátra a szerelmem, mire biccentettek, hogy mondhatja Ő. – Keresztapa leszek! – mosolygott rám vámpírfogait megvillantva.
- Komolyan?! – kaptam kezem az arcom elé, döbbenetemben. - Gratulálok Fruzsi és Erik mester!
Milyen jó lehet nekik, lesz egy gügyögő kisbabájuk, lassan én is szeretnék. Azt hiszem, kezdek megbolondulni. A délután folyamán (ami már mondható estének) sokat beszélgettem Oli tesójával, és az a véleményem róla, hogy nagyon jó fej. 8-kor Fruzsiék hazamentek, én meg még mindig a gyerek témán gondolkoztam, de már nem sokáig:
- Itt alszol ma? – ült le mellém az asztalhoz, s karját a hátamnak támasztotta.
- Hogy szeretnéd?
- Ez kérdés volt? Úgy szeretném, hogy befekszel velem az ágyba, átfonom a karomat a testeden, megcsókollak és kifekszel… - kezdett ábrándozásba.
- …És kifekszek, értem. – nevettem fel. - Ha nem baj, én most elmennék fürödni. – álltam volna fel, de visszahúzott.
- Elmennénk. – javított ki. Ölébe kapott és bevitt a fürdőbe, ahol nagyon elidőztünk. Egyszerűen sosem elég a vele töltött idő, komolyan már aludni sem fogok.

 Miután kellőképpen kinevettük magunkat, csupa vizesen vitt be a hálószobájába, ahol adott egy pólót, amit felvettem és bebújtam az ágyba, majd Ő is így tett. Nehezen aludtunk el, szó szerint túlzottan forr körülöttünk a levegő. A csókja szinte perzseli az ajkamat, akárcsak a teste, amikor rásimul az enyémre.

- Szeretlek! – ez volt az utolsó hang, amit hallottam, mielőtt végleg álomra nem hajtottam a fejem.

15. rész - Bizonyíts

Sziasztok. Sajnáljuk, hogy megint nem volt ötletünk, de ismét alkottunk valamit, amit remélünk, hogy szerettek majd. Olvassatok és véleményezzetek, ehhez a sűrű hullámvölgyes részhez! Pusszantás Lili & Ildi & Rebi☺♥ 

 A reggelem ismét szokásosan indult. Nehezen ugyan, de felkeltem a mellettem szuszogó Oli mellől, és ruháim összeválogatására indultam. A szekrényemből egy szürke pólót és egy farmernadrágot kotortam elő, amiket felvettem. Halkan, hogy még véletlen se zökkentsem ki a Szöszit az álmaiból, becsuktam a fiókomat. A konyhában a szendvicseket gyártottam, szerelmem puha ajkait éreztem a nyakamnál. Össze-vissza álló haja az arcomat simogatta.

- Jó reggelt! Mi készül itt? - köszöntött édesen, majd szemét tágra nyitva bámulta a tálcán sorakozó zsemlék halmazát.
- Szervusz Életem! Kérlek szépen, egy hadseregnek elegendő reggeli. – fordultam felé, s tekintetem találkozott az Övével.
- Olyan gyönyörű vagy! – villogtatta ki vámpír fogacskáit, és egy forró, gyengéd csókot nyomott az ajkamra. Akaratlanul is, de ujjaim kócos, szőke hajába találtak, és bele is túrtak abba. Nyelve táncot járt az enyémmel. Újra beleszerettem, a „pillangók” a hasamban csak sűrűsödnek. Minden porcikám beleremegett, úgy érzem, nem állok biztosan a lábamon. Nem, mert nem ezen a földön vagyok ilyenkor. Minden bajom, bánatom elfelejtem, csak Ő és én. Ebből a felbecsülhetetlen érzésből a levegőhiány zökkentett ki. Olivér bement felöltözni, és gondolom a haját rendbe rakni, de szerintem így a legaranyosabb, míg én a zsemlék felezésével, vajazásával és minden egyéb mással voltam elfoglalva. 8 szendvics készült, amit leültünk magunkba tömni. Oli falta az ételt a tányérról. Mikor nem csak az Ő, de az én tányérom is az üresek sorát gyarapította felálltam, és ezeket a mosogatógépbe raktam. Olivéréknek ma lesz egy koncertjük, amire azt beszéltük, elkísérem őket.
- Akkor ez a koncert 2-kor lesz, ugye? – huppantam le mellé a kanapén.
- Igen, Szombathelyen, szóval elég messze. 5 óra múlva már ott kell lennünk, és az út 3 órás, na meg persze a fiúkat fel kell szedni. – magyarázta nekem az infókat.
- De a srácok nem ide jönnek? – értetlenkedtem.
- Nem, a próbateremben megtaláljuk őket, de ez már lényegtelen. – mondta, majd már mindent értettem. – Ha gondolod, elmehetünk hozzájuk most is, és akkor egyet még próbálunk.
- Rendben, benne vagyok, ez jó ötlet. De várjál, így hogy nézek már ki? – néztem végig magamon fintorogva, mire Olivér egy csókot lehelt az ajkamra, hisz pontosan jól tudja, ilyenkor minden rosszat elfelejtek és csak az Övé vagyok.
- Gyönyörűen!
- De mit fognak szólni majd a rajongó lányok? 
- Szeretni fognak, örülni fognak neked, és ők is szépnek fognak látni, mint mindenki. – látott el bíztató szavakkal, amik kifejezetten jól estek.

Olivér szemszöge:

Egyet nem értek, miért nem hiszi el, hogy szép? Miért nincs önbizalma? Hát persze… Az a nyomorék tehet róla, de hagyjuk is Ádámot. – bosszankodtam magamban.
- De akkor indulhatunk?
- Igen. – mondta, mire felálltunk, és az előszobába lépdeltünk, ahol felvettük a cipőt. Kisétáltunk a kocsihoz, és be is ültünk abba. A motort beindítottam és az épület elé vezettem. 10 perc múlva már az ajtón kopogtattam.
- Gyertek, csak ne törjétek már be azt a szegény ajtót! – üvöltött ki (ha jól hallom) Ya Ou. Benyitottam, és 3 elkényelmesedett, lusta fiúval találtam szembe magam. Benny szúnyókált, Ya Ou a telefonján pötyögött valamit, Sziki pedig Alfréddal játszadozott.
- Hát nem próbálnunk kellene? – tártam szét a karomat kérdően Szikinek. – Egyátalán ilyenkor Benny miért alszik, Ya Ounak mi annyira fontos, neked meg mit kell azt a szegény macskát gyurmáznod?
- Tudunk mindent, majd a kocsiban ismétlünk. Benculi hadd aludjon, egész este Zsófinál volt. Ya Ou Fannival veszekszik valami hülyeségen, azt hiszem, azon, hogy nem maradt neki süti. Én pedig Alfrédot tanítom nép táncolni. – állította cicusát két lábra, és rángatni kezdte.
- Hát jó… - vontam unottan vállat.
- Nem igaz már! – bosszankodott a kínai barátom. – A cukrászda sincs nyitva, nem hiszem el, hogy nincs süti! – dobta le mobilját az ülőbútorra és fel-alá járkálni kezdett idegesen.
- Úgy látszik, tényleg édesség hiánya van. – húztam jobbra a számat.
- Nekem, ha veled vagyok, sosincs. – simított végig az arcomon a mellettem álló Lili.
- Nyugodj le Feri! – szólítottam idegesítően, kicsit szívni akarom a vérét. Mintha szavaimat meg se hallotta volna, folytatta a „szaladgálást” a szobában. Bence álmát megzavarta a kínai barátom csörgése, csattogása, idegesen fordult felé:
- Miért kell neked itt futkosnod, Ferenc?
- Ne idegeljetek már jobban ti is! Ya Ou vagyok! Betűzzem? Y – A –O –U! Ya Ou! – oktatott ki minket.
- Jó, akkor most Ferenc úr lenyugszik, és belekezdünk a próbába! – parancsoltam. Ya Ou-t már nem érdekelte hogyan szólítottam, leült Peti mellé, akinek kezei közül kicsúszott szerencsétlen cicusa. Mikor az eddig ideges, már nyugodt barátomnak lejjebb ment a pumpa felállt és gitárjáért nyúlt. Próbánkat elkezdtük, amit Lili figyelemmel kísért. Gyakorolgatásunk közben megszólalt a telefonom ébresztője, mivel beállítottam, hogy véletlen se késsünk. Azonnal az ajtó irányába fordultunk és ki is siettünk azon, mivel csúszásban vagyunk. Kulcsra zártam, majd a folyosó fehér falai közt lábunkat lóbálva lassan a kinti friss levegőt érezhettük. Beültünk a nagy autóba, Ya Ou a kormánnyal közvetlen szemben, mellette Sziki, hátul pedig Benny, én meg Lili jobb oldalán foglaltam helyet.
- Izgulok. – tette izzadt tenyerét a combomra út közben szerelmem. Arcáról aggodalom és önbizalomhiány tükröződött vissza.
- Mondom, hogy mindenki szeretni fog, hidd már el Életem!
- De eddig mindenki a külsőm alapján ítélt meg Téged kivéve. – sütötte le szemét.
- Az emberek bolondok, mind, még mi is. Ne törődj velük, csak azokkal, akiket szeretsz és viszontszeretnek! – mosolyogtam rá, és próbáltam lelket önteni bele. Az út további része unalmas volt, mint egy pohár tej. Megkönnyebbülés volt 3 óra után végre a lábamon állni, később már a színpadon. Bence „bekonferált” minket, majd megszólalt a TroubleMaker-ből az első dallam. Lili, mint egy rajongó lány, ugrált a többiek között, úgy látom, próbált diszkrét maradni. Tényleg, nagyon szerény és nincs önbizalma. Igen, jól mondtam csak próbált diszkrét maradni, miután 11 dalt elénekeltünk jött a közös fotózkodás, ahol vagy engem, vagy Lilit szólták le. Nekem csak annyi fáj, hogy miért rossz másnak, ha mi ketten, együtt boldogok vagyunk? A rosszindulatú Wayerek mellett voltak jó fej, kedves és aranyosak is, akikkel váltottunk egy-két szót, majd a hazautat jártuk. Felmentünk hozzám, de igen unatkoztunk.
- Nem jössz el ma kajálni? Csak Te meg én. – nyomtam a kanapén mellettem heverő Lili arcára egy puszit.
- De, igen, ez tök jó ötlet, de mi van még nyitva 8-kor?
- Nincs még olyan este Szívem, bőven tudunk enni egyet valahol. – mosolyogtam rá.
- Akkor most mehetünk? Amúgy is unatkozok, már bocsi. – kuncogott.
- Igen, induljunk. – mondtam, majd felálltam és a cipőm, felvettem. – Hölgyem! – tessékeltem ki Lilit a nagyurat játszva. Hívtam egy liftet, ami le is szállított minket a földszintig. Kiérve a sötét égbolt alá, Lili megfogta kezem, és el sem engedte. Csend volt, csak a cipőnk kopogását lehetett hallani, és egymás lélegzését. A gyorsétterem elé érve, ami most a KFC volt, ajtót nyitottam és a pulthoz lépve leadtam a rendelést, amit gyorsan meg is kaptunk. Leültünk a sarokban lévő asztalhoz. Ablakok vettek minket körül, amiken keresztül csak sötétséget láttunk.
- Mi a baj? Annyira rossz érzés, hogy nem tudsz felszabadulni más társaságában. – simítottam végig hideg vállán a csendet megtörve. 
- Nem akarok róla beszélni, vagyis előtted nem.
- Mi az, hogy előttem nem? Titkolsz előlem valamit? – támadtam rá.
- Mit titkolnék előled, ha Te vagy az, akiben, legjobban megbízok? – nézett rám kérdőn, de még nyugodtan.
- De akkor miért nem akarsz róla előttem beszélni? Bízz bennem!
- Ádámról van szó… - mondta egész halkan.
- De attól, hogy utálom azt a férget, attól még meghallgatlak.
- De látod? Miért kell féregnek nevezni? Ártott neked bármit is? – emelte fel a hangját, és keresztbe fonta karjait.
- Igen! Sokat is, bántott téged! Mit nem értesz meg azon, hogy fontos vagy?
- Azt, hogy eddig sosem voltam senkinek sem fontos. És nekem azzal Te ne gyere, hogy engem bántott. Az, hogy velem mi az istenséget csinál, az, az én dolgom! – oktatott ki idegesen.
- De Te még mindig nem fogod fel, mit mondok.
- Igen, mert az őrületbe kergetsz a hülyeségeiddel, mert folyamatosan féltékenykedsz, mert mindentől meg akarsz védeni. De nem vagyok csecsemő, van saját életem, ne szólj bele! – ejtett ki a száján egy szíven ütő mondatot, nagyon fájt, de legbelül tudtam, hogy igaza van.
- Most is őt véded, de miért? Nem értem, még mindig mi a fontos benne neked?
- Semmi, de ne kezdd újra! – terelte a témát, de sikertelenül.
- Menj Ádámkához, és légy az övé, úgyis bennem keresed minden porcikáját! – féltékenykedtem.
- Mi az, hogy menjek hozzá? Szerinted őt szeretem? Olivér álljon meg a menet, nem hiszem, hogy ezt itt és most kellene megbeszélnünk, hiszen senki sem kíváncsi arra, hogy Te mekkora egy féltékenykedős disznó vagy! – állt fel az asztaltól, táskáját vállára kapta és ment volna el. Karját visszahúztam, de lelökte kezeimet teljes erejéből.
- Ne menj már, még meg sem etted! – próbáltam valami hihető indokot keresni ittlétének.
- Hagyj már békén, nem érdekelsz! Miért kell mindig féltékenykedned? Nem értelek! – ment tovább. Felálltam egy kis idő után és utána szaladtam, karját megfogtam és szemébe néztem, belátom, a féltékenységi rohamaimmal mindent elrontok.
- Menjél már vissza, nem vagyok kíváncsi rád! – mondta érzelemmentesen, majd próbált szabadulni, de nem hagytam. Megcsókoltam, de nem viszonozta… csak kis idő után. Hajamba beletúrt és vadul jártak táncot nyelveink.  A levegőhiány és a bizalmatlanság kettéválasztotta ajkainkat.
- Bocsáss meg! – néztem magam elé szégyenkezve.
- De Oli, kiakasztasz. Mikor már minden rendben van, jössz a ’szarságaiddal’ és megint mindent felborítasz, mert Te nem tudod elviselni, hogy ő létezik. Tudod, ő létezni is fog.
- Hát… - gondoltam itt valami nem szépre, de a dolgokat igaz, nem így kell lerendezni.
- Ne emelj rá kezet! Inkább menjünk haza és beszéljük meg! – vont vállat és elindult lefelé a lépcsőn, amiben én követtem. Lassacskán az ajtóm előtt álltunk, amit kinyitottam. Letettük a cuccainkat, majd elindultam a konyhába, hisz éhes maradtam, és gondolom Lili is, mivel nem evett veszett sokat. A szendvicseket gyártva nem fértem el a pulton, mivel a durcás barátnőm rajta ült. Észrevette, hogy zavar, szóvá is tette.
- Zavarlak? – mondta makacsul és szemtelenül.
- Kicsit.
- Akkor maradok. – terült még jobban el. Csak arra megy ki a játék, hogy felidegesítsen.
- Nem kellene valamit megbeszélnünk? – jegeltem a pultos témát.
- Azt, hogy egy féltékeny disznó vagy? Hogyan mégis? – meredt rám.
- Hát, először is, Te akartál erről társalogni.
- Jó, igazad van. – látta be a nagy Patocska igazságot.
- Nekem mindig igazam van.
- Ezt nagyon elhitted, az Ádámos dolgoknál kicsit sincs igazad. – mondta önzően.
- Mondom, hogy szögezzük le és kész! Mit kell neked ennyire kiakadnod?
- Mert ez a témád folyamatosan, mert Te abban leled örömöd, ha Ádámot bánthatod! – pattant le a pultról és kezdtünk már-már hangos vitába.
- Nem téma, csak rühellem.
- De, ha utálod, akkor kérlek szépen, ne beszélj már róla! Nekem fáj, amit csinálsz. – kiabálta, majd szemei megteltek könnyekkel.

Lili szemszöge:

 Elegem van abból, hogy Olivér esze mindig Ádámon jár, félek, hogy valamit csinál vele, és Őt is féltem. Ádámnak van ereje, nem is kicsi. Sírni, zokogni tudnék az idegtől, nem akarok Vele veszekedni, ilyenkor olyan üres vagyok. Bementem Oli szobájába, ahol eddig aludtam és megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Nem bírtam magamban tartani őket, remegek az idegességtől. Jót tett nekem a kis idő alvás, szunyókáltam 1 órát, és nyugodtan keltem fel. Az ágy sarkán feküdtem szótlanul, meghallottam, hogy nyikorog az ajtó, megláttam Őt, és ezt nem akartam most. Elegem van belőle.
- Figyelj, tudom, mennyire rossz volt neked vele, ezért inkább nem beszélek róla, remélem, megbocsájtasz. – lökött ki a torkán ennyit, majd becsukta az ajtót és odalépdelt hozzám.
- De tudod Te is, mennyire rossz, azzal is tisztában vagy, hogy Téged szeretlek. – mondtam duzzogva.
- Tudom…
- Akkor meg? Mi az akadálya annak, hogy felfogd ép ésszel?
- Ha szerelmes vagyok, nem fog az eszem normálisan. – ült mögém, fejem pedig a törökülésben lévő lábára tettem.
- És most szerelmes vagy? – néztem rá kételkedve.
- Ez kérdés volt? Tudod, hogy sosem szerettem ennyire senkit, mint Téged. – hajolt le hozzám és megcsókolt. Annyira érezhető a csókjából, hogy tényleg szeret, és csak ezért féltékeny. Bár még mindig fogalmam sincs róla, miért utálja Ádámot. – Csak tudod, féltelek, miatta kerültél kórházba, miatta sírtál, ő borította fel az életed.
- Ne, ne kezdd! Elég volt belőle, ne légy féltékeny, mert elveszíted a bizalmamat. És ki a bizalom?
- Te. – forgatta a szemeit.
- Szóval, ha nem akarsz elveszíteni, akkor ne aggódj! – egyszerűsítettem le Olivér szerelmes agyának a szintjére.
- Fáj a nyakam, ha így fogod. – szedte le mancsaimat a letörésre készülő nyakáról.
- Inkább vigyél be a fürdőbe és fürdess meg! – makacskodtam a szeméből ítélve szerinte édesen. Nem szólt már semmit, csak felállt és karjai közt bevitt a kért „helyszínre”, ahol teljesítette a kérésemet (meg még mást is). Megint élvezem az estét, bár vele mindent élvezek. Vizes testemet letette az ágyára, felöltöztem és bebújtam a szerelmem mellé. Karom átfontam a derekán és álomra hajtottuk a fejünket (már amennyire nyugton tudunk maradni egymás társaságában).

14. rész - Kecske

Sziasztok, itt a 14. rész, ami kicsit perverzebb, mint az előzőek. Sajnos nem volt annyira ihlet, de remélhetőleg majd tetszik. A címből ítélve (Kecske) furcsának tarthatjátok ezt a részt, egyébként csak Oli mutatja ki Lili iránti szeretetét. Kellemes olvasást, puszi. Lili & Ildi & Rebi ♥



Mikor felkeltem, Lili még szuszogott mellettem. Nem akartam elmenni mellőle, csak nézni, ahogy az álomvilágban jár. Egyszer csak megláttam két gyönyörű szemét, és mosolygó arcát. Fejét vállamba fúrta, szemét visszacsukta és a hátamat kezdte cirógatni. Érintése jól esett, a hideg futkosott rajtam. Homlokára egy csókot leheltem, amit Ő azzal viszonzott, hogy közelebb jött hozzám. Azt hittem, gyönge testét összeroppantom.
- Jó reggelt, Kicsim. – szólalt meg csilingelő, fáradt, és gyötört hangján.
- Jó reggelt Édesem! Hogy aludtál? – kérdeztem tőle.
- Melletted hogyan is máshogy, mint tökéletesen? – mosolygott rám. Állát felemeltem és megcsókoltam. Úgy érzem, nem tudok betelni Vele, sosem elég Belőle. Kócos hajamba „tévedt” a keze és bele is túrt abba. Ajka enyémet kényeztette. A levegőhiány most is ránk talált. Felálltam az ágyamból, és felöltöztem, majd a fürdőszobába mentem, ott beállítottam össze-visszaálló hajam. Mikor kiléptem onnan, Lili már fel volt öltözve és a kanapén üldögélt. Ilyenkor a legszebb, egy egyszerű pólóban, egy rövidnadrágban és kissé kócosan, smink nélkül. Nem értem, miért nem hiszi el, hogy gyönyörű. Nekem mindig az lesz.
- Nem megyünk el valahová reggelizni? Mondjuk a pizzázóba? – huppantam le mellé és kezét az enyém közé zártam.
- Jó ötlet, – simított végig az arcomon és egy puszit lehelt alsó ajkamra. – de még nem vagyok éhes, és nem kívánok semmilyen ételt. Ráadásul megint hányingerem van, pedig egy pár napja elmúlt, de megint előjött.
- Remélem nem lesz komoly bajod, mindenesetre egy gyógyszer talán segítene. Hozzak? – tettem kezem a hasára, és megsimogattam azt.
- Olivér, én nem terhes vagyok, szóval ne simogasd a hasam! – lökte le kezeimet ingerülten.
- Tudom, de azt akarom, minden rendben legyen, jól tudod, milyen nehezen viselem, ha bármi bajod van! – öleltem magamhoz. Karjait átfonta nyakamon, és kicsit magára döntött, mire én megtámasztottam magam a kezemmel.
- Olyan jól esik, hogy aggódsz értem, és annyira szeretlek! – súgta fülembe, és belepuszilt a nyakamba.
- Fontos vagy nekem! – mondtam neki, majd leutánoztam az utóbbi mozdulatát, belecsókoltam a nyakába. Fejét oldalra döntötte, ebből gondoltam, hogy élvezi.
- Kérlek, ne! Te is tudod, mennyire akarlak. – nézett rám kölyökkutyaszemekkel.
- Fáj ám a derekam. – nevettem fel, mire felegyenesedett és megnyújtózott.
- Meszesedsz szívem. – kacsintott rám.
- Annyira öreg még nem vagyok.
- Háát…
- Jól van, ezért most megcsikizlek! – mondtam, majd magam felé fordítottam és majdnem elkezdtem ezt a remek játékot, eszembe jutott, nem biztos, jót tenne neki. Egy ideig bizonytalanul ültem ott, mire Ő megszólalt.
- Na, nem csikizel meg? – mondta flegmán. Erre már nem válaszoltam, csak karjaim közé zártam, és feje búbjára egy csókot leheltem.
- Szeretem, amikor hozzámérsz. Be kell valljam, kiráz a hideg olykor. – fordult felém elpirultan.
- Én meg téged szeretlek! – mondtam és megcsókoltam. Nem tudom miért, de minden csóknál újra, és újra beleszeretek. Úgy érzem, most vagyok teljes, és boldog, Vele. – Már éhes vagyok! – jelentettem ki 5 éves kisgyerek módra.
- A kedvedért elmehetünk abba a pizzériába, de én nem eszek semmit. – állt fel karjaim közül.
- Gondold át! – kacsintottam rá, és követtem cselekedetét. Láttam, hogy a fürdőbe akar bemenni, és azt is tudtam, hogy miért.
- Gyönyörű vagy. – fogtam meg kezét, és visszahúztam Őt, mint a legelső találkozásunknál. Úgy gondolom, jól tettem, hogy elhívtam randizni, ez olyan első látásra szerelem volt számomra. De hogyan, ha a szerelem vak?
- Te meg vak! – vágta a fejemhez nyersen, és érzelemmentesen.
- De most komolyan, nem engedem, hogy összekend a fejed a „nem tudom mi a nevű micsodáiddal”.
- Nem vagy az apám! – kapta ki karjait az enyémek közül.
- Ezt mondtam?
- De nem érted meg, hogy csúnya vagyok?
- Nem annyira értelek meg. De ma kérlek, az én kedvemért ne fesd ki magad! – néztem bele két gyönyörű szemébe, amik először „de, úgyis kifestem magam, nem tudsz ellene semmit sem tenni” tekintettel válaszoltak, majd megértette a mondandóm, és haraggal teli íriszei szerelemmel teltek meg.
- Kint hideg van? – tért át teljesen más témára.
- Nyár van. – nevettem fel, mire sóhajtott. – Amúgy 18°C.
- Gyönyörű, meleg nyári idő, mondhatom. – forgatta a szemeit. Felvettük a kabátunkat, és a cipőnket, majdnem kiléptünk az ajtón, megállítottam Őt.
- Sortban akarsz lenni?
- Jó, mindegy, csak induljunk már el. Annyira hülyén nem néz ki. – vont vállat és a küszöbön túlra lépett.
- Neked minden jól áll, különösen ez a méretű nadrág. – haraptam be a szám szélét kacérkodva.
- Na, ne élvezkedjél! – nevetett fel és fejét a vállamra hajtotta. Bezártam az ajtót és utunkra indultunk. Persze egész idő alatt kezét az enyémben tartotta, és egy percig sem engedte el. Belépve a pizzázóba különös látvány fogadott. Lili húga, és egy jó barátom éppen… szóval egymást falják. Nehéz volt nem elsőre ezt kiszúrni. Rendelésünket leadtuk és az egyik ablakmelletti asztalnál foglaltunk helyet.
- Az ott Ildi, és - ha jól látom - Maykee?
- Jól látod, igen. Nem akarod leállítani őket, mielőtt megeszik egymást? – kuncogtam.
- Haha, te beszélsz? – nevetett fel. Megláttam két felénk közeledő 12-13 év körüli lányt. Arcuk teljesen ki volt pirulva, és remegtek.
- Úristen, Patocska Olivér? – kapták a lányok kezüket a szájuk elé. – Kérhetek egy aláírást és egy közös képet?
Felálltam és teljesítettem kérését. Az illető már el is szaladt, viszont a másik lány még itt maradt.
- Kérhetek közös képet Tőletek? – szólalt meg félénken.
- Tőlünk? Mármint…? – mutatott magára a szerelmem sokkoltan. A kislány csak bólogatni kezdett, majd neki is eleget tettünk. Ő is ment a maga útjára. Lilit még mindig sokkolta ez az állapot, kidülledt szemekkel nézte a sótartót, és lába mozgott. – Ez meg mi volt? – törte meg feszülten a csendet.
- Szeretet. – kacsintottam rá. A pizza nemsokára megérkezett, na meg a „többiek is”.
- Sziasztok, hát ti? – kérdezte meglepetten Lili.
- Heló, éhesek vagyunk, ti? – nevetett fel Ildi új barátja.
- Én nagyon, Lili nem. – mosolyogtam. Maykee és Ildi leültek az asztalhoz szorosan betolt két székre, majd végignéztek furcsa szemmel a barátnőmön.
- Nem fázol? – vonta fel jobb szemöldökét a barátom.
- Kibírom ezt az egy órát. – vont vállat kedvetlenül a szerelmem. – Oli, kezd egyre jobban hányingerem lenni. – súgta fülembe szinte hallhatatlanul.
- Hazamenjünk?
- Isten ments! Edd meg nyugodtan a reggelidet! – düllesztette ki a szemeit.
- Otthon is tudok enni, de neked ott jobb helyed van. – simítottam végig a vállán.
- Nem, úgyis az lesz, amit én akarok! – kuncogott. Az asztalonlévő pizzát elkezdtem pusztítani.
- Ma este megyünk bulizni, jöttök? – vetette fel az ötletet Ildi. – Ágitól olyasmit hallottam egy hete, hogy szükséged van kikapcsolódásra.
- Hagyjál Ágival! Amúgy kifogás volt részben. – forgatta a szemeit a barátnőm.
- Ha ilyen rosszul leszel, nem megyünk sehova! – mondtam, mire Lili ideges tekintettel fordult felém. Értettem mire céloz. – „Jó, oké, úgyis az lesz, amit Te akarsz!” – ismételtem meg Őt, mire csak kacsintott egyet.
- Igen, megyünk! – döntött helyettem is.
- Remek, akkor 7-től a kedvenc disconkban. – könyvelte el Miki. Döntésébe mindenki beleegyezett. Lassan elfogyott a pizza, illetve Lili kezdett fázni, ezért hazafelé indultunk. A napunk hátralévő része szinte ugyanúgy telt. Lili állapotáról volt szó, ami szerencsére mostanra sokat javult, illetve az esti buliról. 7 óra előtt elkezdtünk készülődni. Most megengedtem Lilinek, hogy egy kevés vakolatot rétegeljen magára, hiszen mégis csak egy buliba megyünk. Nem csaptam ki annyira magam, egy szürke pólót, a fekete nadrágomat és a világosbarna kabátomat vettem fel.

 Gyorsan elkészültünk, elindultunk a szórakozóhelyre. 

- Basszus Olivér! Nem hoztam kabátot! Teljesen kiment a fejemből. – ütött a fejére út közben. Szó nélkül levettem magamról a sajátomat és kezébe nyomtam. Kicsit nagy volt rá, egyébként nagyon aranyosan állt neki. Maykee és Ildi az épület előtt szívta a cigijét, aminek Lili nem örült.
- Anyád tudja? – lépett eléjük köszönés és minden egyéb nélkül idegesen a barátnőm.
- Biztos, de nem haragszik. – vont vállat, és szívogatta tovább a nikotinbombát.
- Jól áll ez a kabát! – nevetett fel Miki a szerelmemre mutatva.
- Neki minden jól áll. – öleltem magamhoz, és karjaim közt vacogott tovább. – Bent sokan vannak?
- Tömeg van.
- De jó itt kint. – kuncogott Lili tesója, majd leült a sörpadra. Ebben csatlakoztunk hozzá mi is.
- Cigizni nem tudnál bent, szóval szerintem neked tökmindegy. – forgatta a szemeit az ölemben ücsörgő szépség. – Oli, kell a kabátod? Mert visszaadhatom.
- Ne, mielőtt megfázol, nem eshet bajod. – nyomtam egy puszit állkapcsa szélére.
- Hozunk inni. – állt fel az asztaltól Miki és Ildi, majd besétáltak a tömegbe, míg mi elvoltunk egymással.
- Ebből sem lesz buli. – vágta be a durcát.
- Nyugi, jó lesz, hidd el!
- Veled minden jó. – mosolygott rám és gyengéden megcsókolt. Ajkai teljesen ki voltak hűlve, és szárazak voltak, csakúgy, mint a csókunk.
- Nem szeretem a száraz smacit. – néztem rá kölyökkutyaszemekkel, ugyan csókoljon meg újra szenvedélyesen. Kívánságomat teljesítette. Szőke, már fodrászra váró hajamba beletúrt, én pedig a csípőjét simogattam, mintha otthon lennénk. Úgy éreztem ideje lenne leállni, így is összekócolt, és összekarmolt, na meg felkeltette a fantáziámat. Mikiék meghozták a tömérdek italt, amit elkezdtek elfogyasztani. Rekordidő alatt ittak, különösen az ilyen dolgokhoz még fiatal Ildi. Én sem akartam kimaradni a buliból, így hát legurítottam egyet. Azt hiszem, elég is volt.
- Hányadikat iszod, kisasszony? – nézett atyáskodva Ildire a nővére. Értelmes, érthető választ adni képtelen volt. Maykee teljesen ki volt lőve, de még nem annyira, mint barátnője.
- Vigyázz rá, és ne csináljatok hülyeséget! – parancsolt Lili Mikire, amit meg is értett. Jó tulajdonsága, hogy sosem fog lerészegedni értelmetlenségig, mindig lesz egy kis józanság benne, nem úgy, mint a kisebbik Molnár lányban. Lili egyetlen kortyot ivott, azt is csak az enyémből. Mikiék 1 óra fele a vesztüket érezték, így haza indultak.
- Csalódtam benne. – nézett kedvetlenül a koszos, szeszesitaltól ázott földre a barátnőm.
- Ne haragudj ezért meg rám, de én 16 évesen nem nagyon csináltam ilyet. Sőt, még most sem.
- Igazad van, nem haragszom meg. – ásított egyet. – Ahh… Te Töki! – hajtotta fejét a vállamra, és szemét lehunyta.
- Ez lesz az új becenevem, Szamár? – kuncogtam.
- Hey, ez meg az enyém? – riadt fel, és nevetésbe kezdett.
- Így jártál, Szamár! – gúnyolódtam. Lili már nem szólt semmit, csak átkarolta nyakamat, és a combomat nyomta. 

- Adsz egy puszit? – csücsörítettem kacsaszájjal, mire ehhez a gyönyörű ajakhoz nyomta kezét.
- Ne így! – vette le tenyerét a számról és megcsókolt. Hosszasan csókolóztunk, nyelve táncot járt az enyémmel. – Így!
- Jobb ötletem van, menjünk haza, és otthon úgy, ahogy jól esik! – folytattam ezt a „hogyan jobb csókolózni” vitánkat. Felálltunk a padról kicsit nehézkesen, és hazaindultunk. Eszembe jutott valami, amit meg kell kérdeznem tőle.
- Itt maradsz Magyarországon?
- Szeretnék.
Felértünk a lakásba, ledobtunk mindent, az ágyam felé mentünk. Minden olyan gyorsan ment. Lerántott az ágyra, majd szenvedélyesen és hevesen csókolt. Lába körbefonódott a derekamon, nem érdekelte Őt, hogy szoknyában van. Pólóm felhajtotta, majd levette rólam azt. Meztelen hátamat karmolásokkal, mellette simogatásokkal és gyengéd érintésekkel látta el.
- Nem megyünk el fürödni? – kérdezte két csók között.
- Nem jó ez így?
- De, csak folytassuk a kádban.
- Felőlem. – mondtam, majd ölembe kaptam és a fürdő felé vezettem. Ruhájától megszabadítottam, majd Ő is így tett velem. Beültünk a kádba, Ő az ölemben és folytattuk azt, amit elkezdtünk. Csókcsatánk már abban torkollott, hogy Lili bevizezte a hajam és azzal játszadozott.
- Úgy nézel ki, mint egy ördög! – nevetett önfeledten.
- Te meg mint egy angyal. – mondtam majd szétpuszikáltam. Nem volt olyan milliméter rajta, amit ne hintettem volna apróbbnál apróbb csókokkal.
- Nem tudok betelni Veled, Töki! – szólalt meg, s rátérdelt a combomra, ami meglehetősen nem volt kellemes érzés, de csókja elfeledtette velem ezt.
- Hát még én veled, Szamár!
- Birka!
- Kecske!
- Igen? Egy kecske vagyok? Megmutatom neked én mi a kecske! – próbált „kemény” lenni, majd a kócos hajamból csodás kecskeszarvakat varázsolt nekem.
- Hmm… nagyon szexi lettem! Vajon megérdemled a Tyúk becenevet? – simogattam az államat, mintha valamin nagyon törném a fejem. – Egy tyúk vagy!
- Te meg… - állt meg egy pillanatra, mintha gondolkozna. - … nem tudok mit kitalálni.
- Nyertem! – nevettem fel. – De azért szeretlek! – nyomtam egy puszit az orrára, amit Ő onnan le is „törölt”.
- Csúnya kecske vagy! – fröcskölt le. – De azért én is szeretlek, Birka! – döntötte vállamra a fejét. Hátát cirógatni kezdtem, amit a hangokból ítélve rendkívül élvezett. A víz kihűlt, ezért kiszálltunk a kádból és a szobámba mentünk. Felöltöztünk a pizsamánkba, és befeküdtünk az ágyba.
- Miért nem bújsz hozzám? – kérdeztem Lili „hátától”.
- Mert birkákat nem szokás ölelgetni.
- De kecskéket sem, mégis megölelgetlek, ha nem jössz ide.
- Egye-fene! Megadom magam! – jelentette ki és hozzám bújt. Hasam cirógatni kezdte, tudja, azt mennyire imádom. Pólóját feljebb húztam, hogy vékony derekához odaférjek. Simogatni kezdtem azt, mire Ő le-leállt az előbbi műveletével, amit annyival bűntettem, hogy én is abbahagytam.
- Folytasd! – parancsolt rám, mire eleget tettem kérésének. Ajkaimat összetapasztottam Övével, s most már hevesebben, illetve számomra jóval izgatóbban folytattuk. Pólóját felhajtottam, és megszabadítottam attól, majd minden egyéb más ruhadarabtól. Ajkaink végig, mintha eggyé váltak volna. Lili rám feküdt, karjai mellettem támasztották testét. Kezem még mindig a csípője, de inkább már a feneke tájékánál járt. Fekvésből ülés lett, majd a hasam kezdte két ujjával cirógatni.
- Te komolyan felizgatsz! – mondtam, majd szenvedélyesen, de mégis hevesen egy csókcsatába kezdtem.
- Olivér, Te már felizgattál!

Lili szemszöge:

Csókjából apró puszik lettek, mint minden alkalommal. Ezeket egyre lejjebb adta, s mikor majdnem „oda” ért elképzelhetetlennek tartottam nem hozzáérni Olihoz. Bárhol, csak hadd érintsem meg. Egyre lentebb volt, egyre nagyobb volt a kínzás. Végre ott volt, azt hittem „megcsinálja”, de mellém feküdt. Szorosan magamhoz öleltem és csókolózni kezdtünk. A levegőhiány miatt szétváltunk. Újra puszikkal halmozott el, de most csak és kizárólag az alhasam körül, ahol tudja, hogy, ha egy kicsit is lejjebb megy, akkor felizgat. Lentebb is ment, de még mindig nem oda, ahová szerettem volna. Egy ideig a lábam közét simogatta izgatásképpen, majd rátért a csiklómra. Ezt hangos nyögésekkel díjaztam. Olivér egyre jobban közeledett ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút és el is érte azt. Befeküdt mellém, derekam simogatni kezdte, ajkaim pedig kényeztetni. Majd megkeményedett férfiasságával belém hatolt. Először csak gyengéd és lassú mozdulatokat vett, majd egyre gyorsított, ami rendkívül jól esett. Sóhajaim sűrűek voltak. Majdnem egyszerre voltunk a csúcson, Oli mellém feküdt és megcsókolt.
- Köszönöm. – nyomott egy puszit az arcomra. Az ágy sarkán heverő bugyimért, és pólómért nyúltam és felvettem azokat. Így az éjszaka közepén végre álomra tudtuk hajtani a fejünket és nem egymással „foglalkoztunk”.