Azt hiszem berepült egy légy a számba. Szóval, máskor kipihenem magam, nem jó dolog ásítozva felkelni. Kikúsztam az ágyból, felvettem a mamuszomat és kómás fejjel csoszogtam ki a konyhában ügyeskedő szerelmemhez.
- Szia Lili! Mikor tervezel hazajönni? Már hiányzol.
- Szia anyu! Nem tudom, de lassan mennem kellene, úgy értem, haza… Ágneshez. – forgattam a szemeimet gúnyolódva.
- Annyira rossz, hogy ilyen messze laksz, nem akarsz visszajönni?
- Ehhez Ági engedélye is kell.
- Ági nem az anyukád, tedd, amit szeretnél!
- Rendben, akkor ma hazamegyek és megbeszélem vele, hogy hadd költözzek vissza, illetve, hogy ne akarjon Oli és közém állni. – vázoltam le a napomat.
- Közénk akar állni?! – jött be Olivér, és felvont szemöldökkel, értetlen tekintettel méregetett. Legyintettem egyet, nem lényeges, úgysem tud, majd tovább folytattam anyával a beszélgetést. Még egy 5 percig csámcsogtunk a szavakon, majd megbontottam a vonalat.
- Közénk akar állni?! – ismételte önmagát.
- Ne vedd már Ágit komolyan! – néztem rá unottan. – Ma haza kell mennem…
- Ne, én azt szeretném, hogy itt maradj, velem!
- Még végig sem mondtam! Szóval, ma haza kell mennem, de visszajövök. – fejeztem be a mondandómat, mire Olivér bús tekintete felcsillant, és örömében felkapott és megpörgetett. – De akkor most indulnom kell, mielőbb visszaérjek. – ugrottam ki karjai közül. Elkezdtem összerámolni, majd elköszöntem Tőle.
- Siess, és vigyázz magadra, szeretlek! – adott egy csókot. Mivel kényelmesen voltam öltözve, és nem volt nálam, csak a telefonom, gondoltam „haza” kocogok. Jól esett, szeretek fizikailag kimerülni. Anyáék háznál csengettem, majd Ildi betessékelt.
- Akkor visszaköltözöl? – vágott anyu a közepébe.
- Igen, ide, vissza. – vigyorogtam rá, majd tőlük is búcsút vettem. Kisétáltam a reptérre, megvettem a jegyet, és út közben hívást indítottam Ági felé. Nem voltam kíváncsi rá, sem a hogylétére, de jó, ha tudja, hogy látnia kell.
- Szia. – szólt unottan a vonalba.
- Szia, sajnos hazamegyek a cuccaimért és visszamegyek. – dörgöltem az orra alá.
- Figyelj, sajnálom, hogy ilyen voltam veled, egyszerűen megesz a féltékenység, a ti kapcsolatotok jó, és szeretitek egymást. Tudom, hogy Ő a gyengepontod. Bocsájts meg nekem! – mondta könnyeivel küszködve.
- Oké, oké… bla, bla, bla. Várj, megesz a féltékenység? De hisz ti szeretitek egymást a szerelmeddel. – értetlenkedtem.
- Nem, ő nem szeret őszintén, más lánnyal láttam nem egyszer.
- És az miért rajtam koppan? Miért rögtön Olivért veszed elő? Ártott neked?
- Nem. Csak egyszerűen megveszek érte, annyira helyes, és ahogy bánik veled.
- Jó, ez nem telefontéma, majd otthon megbeszéljük, csáó! – nyomtam le a piros gombot, a barátnőm válaszát meg nem várva. Végre, már nem azt a fránya ülést nyomom. Bekopogtattam az ajtón, mire Ági megölelt és teli mosollyal fogadott. Bementem a szobába minden gondolkodás nélkül és pakolászni kezdtem. Nem hagyom, hogy az életét rám erőltesse. Tudom, mit akarok, és, hogy mikor.
- Ömm… nem beszéljük meg? – nyitotta résnyire a szobám ajtaját.
- Csak, mert muszáj. – álltam fel a teletömött táskám mellől és követtem Ágit. – Szóval, azért utálod Őt, mert oda vagy érte?
- Ez nagyon ciki, de igen. Belegondolni, hogy a legjobb barátnőmmel alszik, hogy őt csókolja, hogy őt öleli, hogy belé szerelmes, ez számomra elfogadhatatlan. Az a szörnyű, hogy tudom, sosem lesz az enyém. – folytak végig az arcán a szomorúság cseppjei.
- De nem is ismered, akkor meg? – vontam kérdőre.
- Boldogtalan vagyok itt. Tényleg! 3 hét és suli, én így hogy járok be?
- Hát… kénytelen leszel hazajönni, vagy az angoltudásodat tökéletesíteni. – adtam választási lehetőségeket. Látszott a szeméből a honvágy.
- Kérlek! – nézett kutyaszemekkel rám.
- Hazajöhetnél, csak nincs hol laknod, hacsak nem kezdesz dolgozni és veszel egy albérletet. Van a közelben egy bár, hová pincéreket keresnek, és ahhoz képest, hogy csak pincérkedni mész, elég jól fizetnek. – adtam az ajánlatot.
- Akkor, nézek valami albérletet és megyek majd utánad. Viszont te menj, nem tartalak fel! – mosolygott rám, és egy öleléssel elköszönt. Visszarohantam a repülőtérre, és ahogy nézem az eget, még nem lesz annyira sötét mire hazaérek. Mozgalmas és fárasztó napom van, csak úgy ugrálgatok országról országra. Egyhamar megérkezett a gépem, amire ma már remélhetőleg utoljára ülök fel. Annyira unalmasak ezek a „repülőzgetések”. Budapesti levegő! Hmm… - szippantottam egyet. Nem olyan jó a gáz, benzin és cigi füst illat, de ez végre itthon van. Vidáman nyomkodtam agyon anyuék csengőjét, mire beengedett. Lepakoltam a tengernyi táskámat, és mint egy 5 éves kisgyerek, visongva szaladtam fel a poszterrel teli szobámba. Fel kell hívnom Olit, hogy hazaértem, és minden rendben van. Elővettem a nemsokára lecserélésre várakozó mobilom, és felhívtam a szerelmemet. Kifejezetten vidám hangja volt, mint a háttérben lévőknek.
- Szia életem, minden rendben?
- Szervusz Oli, itt vagyok, Tőled pár utcára. Visszaköltöztem. – ordítottam a telefonba. Mondott utána valamit, amit nem igazán értettem a körülötte lévők miatt. – Hol vagy? És kivel?
- Otthon a bátyámmal, Erikkel, és Fruzsival, a barátnőjével.
- Na és mi ez a jókedv?
- Gyere fel, és megtudod! – mondta sejtelmesen. Leraktam a telefont, majd kijöttem a meleg, szűkös szobából és a kocsimhoz siettem. Beültem, becsatoltam az övet, és elindultam Oli háza felé. Mikor a nagy panelház állt előttem, leállítottam a motort, és hozzá is becsengettem. 2 perc múlva már előttem állt teljes életnagyságban. Azonnal a karjai közé vetettem magam, annyira boldog vagyok. Most már akár az egész napom Vele tölthetem. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem és felhúzott a legfelső emeletre, ahol Erik és Fruzsi szemmel láthatóan jól szórakoztak. Bemutatott Oli nekik, majd nekem is őket. Még mindig nem értettem, miért van ilyen jó kedvük.
- Szóval… mondhatom, vagy ti mondjátok? – fordult hátra a szerelmem, mire biccentettek, hogy mondhatja Ő. – Keresztapa leszek! – mosolygott rám vámpírfogait megvillantva.
- Komolyan?! – kaptam kezem az arcom elé, döbbenetemben. - Gratulálok Fruzsi és Erik mester!
Milyen jó lehet nekik, lesz egy gügyögő kisbabájuk, lassan én is szeretnék. Azt hiszem, kezdek megbolondulni. A délután folyamán (ami már mondható estének) sokat beszélgettem Oli tesójával, és az a véleményem róla, hogy nagyon jó fej. 8-kor Fruzsiék hazamentek, én meg még mindig a gyerek témán gondolkoztam, de már nem sokáig:
- Itt alszol ma? – ült le mellém az asztalhoz, s karját a hátamnak támasztotta.
- Hogy szeretnéd?
- Ez kérdés volt? Úgy szeretném, hogy befekszel velem az ágyba, átfonom a karomat a testeden, megcsókollak és kifekszel… - kezdett ábrándozásba.
- …És kifekszek, értem. – nevettem fel. - Ha nem baj, én most elmennék fürödni. – álltam volna fel, de visszahúzott.
- Elmennénk. – javított ki. Ölébe kapott és bevitt a fürdőbe, ahol nagyon elidőztünk. Egyszerűen sosem elég a vele töltött idő, komolyan már aludni sem fogok.
Miután kellőképpen kinevettük magunkat, csupa vizesen vitt be a hálószobájába, ahol adott egy pólót, amit felvettem és bebújtam az ágyba, majd Ő is így tett. Nehezen aludtunk el, szó szerint túlzottan forr körülöttünk a levegő. A csókja szinte perzseli az ajkamat, akárcsak a teste, amikor rásimul az enyémre.
- Szeretlek! – ez volt az utolsó hang, amit hallottam, mielőtt végleg álomra nem hajtottam a fejem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése