21. rész - Mondd már ki!

Helóka! Nos, itt a 21. rész, remélem találó lett és sok véleményt kapunk! Szóval, kellemes olvasást ehhez az izgi részhez:) Lili & Ildi & Rebi ♥☻

Nem akarok felkelni, nem akarok elmenni, semmit nem akarok. Rácsaptam a párnámat a fejemre durcásan.
- Miért ütögeted magad? – szedte le a fejemről a fehér tollakkal teli vánkost a mellettem fekvő fiú.
- Szar az élet… És add vissza! – ültem fel és a kezében tartott tárgyért kapkodtam.
- Miért lenne az? Ma tök buli lesz… meg innentől kezdve ez hétig. – mondta ki azt a mondatot, amire inkább visszavágtam a fejem az ágyra.
- Mennyi idő van? – nyújtózkodtam.
 - 10 óra.
- Ezt te sem hitted el! – néztem rá szörnyűködve, majd kezembe fogtam a mobilom és leellenőriztem az időt. Tényleg annyi. Nos, ideje nekikezdeni a napnak. Beágyaztunk, majd álmosan, szinte zombiként csoszogtunk le a lépcsőről.
- Lili! – fogott le Ági csillogó tekintettel. – Felvettek! Sikerült!
- Ügyes vagy… - szűrtem ki fogaim közül unottan.
- Te meg fáradt. Eljössz velem lakást nézni?
- Ne is álmodj róla, Ildi biztos elkísér. – dörzsölgettem szemeimet, majd a hűtőben kutakodva rátaláltam egy szelet pizzára.
- Olivér, megeszed, vagy megehetem? – kiabáltam neki.
- Edd csak meg, tegnap annyit ettem…!
Hát jó. Betettem a mikroba egy kevéske időre az ételt, majd mikor csipogott kivettem azt és az asztalnál ülve falatozni kezdtem belőle. Közben csatlakozott hozzám a Szöszi és a két lány. Hosszasan ettünk, ittunk. Mikor már mindnyájunk elégedetten fogta a hasát, beraktam a tányérokat a gépbe és hagytam, hogy tegye a dolgát.
- Mikor indulunk? – döntöttem a pultnak a szerelmemet és suttogva kérdeztem tőle.
- Köszönj el a többiektől és elkezdünk cuccolni, rendben? – emelte fel az államat és apró puszit nyomott a számra.
- Ildi, öt nap és jövök, ígérem! Se nem több, se nem kevesebb. – ültem le a TV-t bámuló Ildi mellé.
- Hiányozni fogsz! – fúrta fejét a vállamba.
- Ágival rendezzétek az albérletet és vigyázzatok magatokra! – simítottam végig a feje búbján, s az említett lányhoz mentem.
- Öt nap múlva megint piszkálhatsz, rendben? Vigyázz magadra, légy jó! – öleltem át. Felsiettem a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba, ahol tele volt tömve a bőröndöm. A ruhák szinte csak bele voltak gyűrve. Behúztam a cipzárját, s magam után vonszoltam.  Az ajtóban egy érzékeny búcsút vettünk, és lassan végleg útnak indultunk.
- Hozzam? – nyúlt a bőröndömért.
- Nem, mindjárt odaérünk.
Nem sokkal később így is lett, ott álltunk Olivér háza előtt, aminek a kinyitásával bütyköltünk, vagyis csak Ő, én néztem. Végre bejutottunk, nagyon át sem léptem a küszöböt, csak megvártam, míg jön a bőröndjével a Szöszi. Pár perc múlva már az ajtót zárta vissza. Vettem egy mély levegőt és a reptér irányába lépdeltem. Ott, a helyszínen már egész végig fogta a kezem, míg a gép meg nem érkezett. Segített felpakolni a táskákat, majd nekem is szorított helyet. Egészen Hawaii-ig a telefonomat nyomkodtam, még fel sem néztem, merre járunk. Valami megbökdöste a combom, testem összerezzent, és vártam, hogy Olivér mondja, mit akar.
- Megjöttünk! – tűrte a hajam a fülem mögé és belesúgott. Zsebembe raktam a mobilom, majd a Szöszit követve leszálltam a gépről. Egy negyed órát még muszáj volt sétálni, de azt hiszem, megérte. Nem hittem a szememnek, ilyen is van? Élénk kék hullámzó tenger, óriási modern nyaraló. Gyönyörű…
- Ezt te hogyan tudtad megfizetni? – néztem rá furcsán.
- Ha még egyszer a pénzről beszélsz, esküszöm, hazaviszlek! – emelte magasba a mutató ujját, miközben besétáltunk a házba. Körbevezetett, bejártuk az egész nyaralót. Mikor már minden részletét megismertem, leültem egy babzsákra. Elővettem a telefonom, és megnéztem rajta az időt: 18:14.
- Oli, nem megyünk el fürdeni? – kiabáltam neki.
- Mármint ki? – simított végig a vállamon.
- Nem… - biccentettem a fürdőszoba felé. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és betessékelt a fürdőbe. Engedtem a kádba vizet, és beleültem a Szöszi társaságában. Pár perc után éreztem, hogy pezseg a víz.
- Na, ne már! Pezsgőfürdő is van? – néztem csodálkozva rá.
- Mint látod…
- De mivel érdemeltem én ezt ki? – bújtam oda hozzá.
- Szimplán csak azzal, hogy az enyém vagy! – nyomott a fejem búbjára egy puszit. Kezembe vettem a szivacsot és a habfürdőt, majd megmosakodtam.
Leengedtem a vizet, majd a pizsamámért mentem, amit fel is vettem. Olivért már a lépcsőről láttam.  A konyhában süt – az illatok alapján – halat. Leültem az asztalhoz, s amíg meg nem érkezett a vacsora a telefonomon játszani kezdtem a legjobb unaloműzővel, a Minion Rush-sal. Nem sokára, leült mellém a szerelmem, és elém nyomott egy tál ételt.
- Egy hadseregnek, Szívem? – mosolyogtam rá zavartan.
- Neked, te bolond! – fordult a saját tányérja felé és fogyasztani kezdte a rajta fekvő halat. Én is enni kezdtem, de mindent. Tele van a hasam, annyit ettem. Elvettem Oli elől a tányért, ami már üres volt és betettem a mosogató gépbe.
- Álmos vagyok, gyere, altass el! – szóltam a pult mögül neki.
- Kérésed parancs. – lépett oda mögém és magával húzott az emeletre. Igaz, még be sem raktam teljesen a tányérokat, követtem Őt. Becsapta a hálószoba ajtaját, s érzékien csókolt. Végre, csókjára szomjas ajkaimhoz tapadtak az Övéi. Egyre hevesebben, szenvedélyesebben jártak táncot a nyelveink, úgy érzem, ma este nem az agy irányít…

Mikor reggel felébredtem Olivér még mélyen aludt, gondoltam készítek palacsintát. Csendben odalépdeltem a bőröndömhöz, némán kihúztam a cipzárját és kutatni kezdtem. Értelmes ruhadarabbal nem igazán találkoztam. Mindenhol fűző, bikini, és egyébmás „értelmetlen” ruhadarabok. Látszik, hogy a Szöszi pakolt. Inkább hagytam, és maradtam pizsamában. Lent a konyhában a palacsintasütéssel bajlódtam, de mire felkelt Oli, már készen voltam.
- Jó reggelt, Álomszuszék! – öleltem át a felém közeledő fiút.
- Mi a kaja? – kérdezte köszönés nélkül.
- Megéheztél? – haraptam be a szám szélét.
- Hát szerinted? Nem igazán kíméltél meg. – kuncogott.
- Bocsi, máskor nem harapdállak. – nevettünk fel egyszerre, s a Szöszi elé tettem a palacsintákat. Meglocsoltam juharsziruppal mindkettőnkét, majd leültünk falatozni. Mikor mindketten jól laktunk, a tányérokat elmosogattam.
- Megérezhetem, milyen a tenger vize? – néztem ki az óriási üvegablakon, ami körbekerítette a házat.
- Majd mindjárt! – fordított maga felé és egy gyengéd csókot adott. Ezt én egy durvább csókcsatával viszonoztam. Szinte teljesen eggyé vált mind az ajkaink, s mind a testünk. Éreztem, hogy rezeg valami Olivér nadrágjában, odanyúltam, s hátrébb léptem.
- Szia Bence! – szólt vidáman a telefonba, de láttam az arcán, hogy korántsem vidám dologról van szó. Mikor letette a telefont egy ideig a padlót bámulta, majd megölelt és a fülembe súgott:
- Mennünk kell…
- De miért? – estem pánikba, hisz kezdtem már jól érezni magam.
- Fellépés.
- De nem az volt, hogy egy hétig semmi?
- De, igen, csak ez most így alakult… Szerintem kezdjünk pakolni, nem sokára oda kell érnünk.
Akármennyire is akartam maradni, hallgatnom kellett Olivérre. Felmentem a szobába, ahol átöltöztem a tegnapi ruhámba. Behúztam a bőröndömet, majd kézbe vettem, és követtem az ajtóban álló szőkeséget. Kisétáltunk a reptérre, és felszálltunk a kijelölt gépre.
- Utána visszajövünk? – kérdeztem, de választ már nem kaptam. A repülő megállt, és lassan zuhanni kezdett. Rázkódtunk jobbra-balra, fejem végig lent tartottam, s a kezemmel védtem, de amikor éreztem, hogy „földet értünk” felemeltem a fejem. Olivér végig feküdt az ülésen és nem mozdult. Kicsit rázni kezdtem, de a végén már megpofoztam. Nem ébred fel… Pánikba estem. Minden gondolkodás nélkül elővettem a telefonom és a mentőszolgálatot hívni kezdtem. Mire felkaptam a tekintetem már csak ketten voltunk ott. Mindennek rendben kell lennie, fel fog ébredni.  Lassan megérkeztek az orvosok, felkapták Őt és a mentőautóba fektették. Bekéretőztem én is, nagyon féltem. Tudom, hogy nem érezte, de én végig fogtam kihűlt kezét. Mikor megpillantottam a fehér kórházat elengedtem, és az orvosok után lépdeltem. Bevitték Őt egy szobába, csak az a baj, nem tudom, mit csinálnak vele. Mindenesetre erősnek kell maradnom, és ez most nehezen megy. Leültem remegve egy várószékre. Inkább felálltam, és elszaladtam a mosdóba, bezárkóztam egy WCbe és könnyeimet visszafolytva ültem ott. Minden porcikám remegett, ideges voltam. Végül úgy döntöttem, nem bírom tovább, kiadtam mindent. Kiáztak a szemeim, s ahogy a tükörben láttam, kivörösödtek. Mély levegővel mentem vissza az ajtó elé ücsörögni, s várni a semmire, hinni a hihetetlenben, reménykedni a reménytelenben. Belegondolni is fáj, mi lenne, ha nem tudnának mit kezdeni. De Ő az életem, akkor?
Pár perc múlva leült mellém a doktor. Kicsit beparáztam, hogy ennyire hamar már „végeztek”. Sóhajtott egyet és belekezdett:
- Nem tudok jó hírrel szolgálni. – mondta, s összetört ott a szívem. Egy kés, amit most belém szúrtak…
- Mármint?
- Szóval, a fiú…
- Mi van vele? – kérdeztem idegesen.
- …

20. rész - Felejthetetlen lesz

Sziasztok manók! Itt a várva várt 20. rész, aminek a témáján sokat agyaltunk. Sajnos benyelt a gép egy jó kis vírust, nagyon lassú... na mindegy, a lényeg, hogy ma elkészült. Pipáljatok, iratkozzatok fel, komizzatok:) puszi Lili&Rebi&Ildi♥♥
Hát, elég „hangyás” a kezem…
- Olivér, légy szíves, szállj le rólam! – beszéltem neki össze-vissza.
- De még alszok. – szűrte ki fogai közül kómásan és ugyanúgy feküdt rajtam, mindaddig, ameddig a hátamra nem fordultam és lelöktem magamról.
- De most miért kell engem lökdösni, nem látod, hogy alszom? – emelte fel a fejét az ágyról egy pillanatra, majd vissza is csapta azt. Hát jó… én felkelek, Ő marad. Felálltam, és az ajtó felé mentem, amin ki is jöttem.
- Elfértetek? – néztem kidülledt szemekkel a 3 srácra a lépcsőn lejövet.
- Anyud egy isten! – lelkendezett Benny. Rá sem kell kérdeznem, anyu ellátta őket. Kicsit megéheztem a „nehéz” esténk folyamán, kerestem gabonapelyhet és tejet. Miközben a pulton tettem a dolgom megakadt a szemem a nyitott hűtőn, „amiben” volt is valaki.
- A hűtőnket is kieszed, persze ez így természetes! Menj és nézd meg azt a pincérmunkát, vegyél lakást és éld az életed! Ne mindig rám támaszkodj! – oktattam ki Ágit hangosan. Nem szólt semmit, csak becsukta az ajtaját és lesütött szemekkel nézett rám. Nem, Ági sosem lesz színész, megjátssza, hogy sajnálja, amit tett, de ez jól látható, mese. Egy ideig szúrósan bámultam őt, majd folytattam az elkezdettet. Leültem egy székre és falatozni kezdtem… Mindent megettem, elmentem mosogatni.
- Na, felébredt a Szöszi! Úgy hallottuk, jó estéd volt, tesó! – fordult hátra a boxerben, kócosan járkáló Oli felé a „kínai”.
- Én is szeretlek Ya Ou! Nem írok beszámolót! – gúnyolódott a hajában turkálva, ami folyton a szemébe lóg.
- Hú, de morcos ma valaki!
- Tudod milyen rossz, amikor felkeltenek az álmodból? – háborgott édesen.
- Aha… mintha álmodtál volna. – nevetett fel, mire csak legyintett a kezével a szőke, majd mögém csoszogott és megtámaszotta a pultot. Fejét a kulcscsontomba fúrta, majd megdöntve azt egy puszit lehelt az államra.
- Máskor hagyj aludni! – dörmögte csendesen.
- Hát… inkább szállj le rólam, mielőtt elalszol! – vágtam vissza neki. Megfordultam, és kiküzdöttem magam a karjai közül, majd leültem a kanapéra Bence mellé.  Éreztem, hogy valami, vagy valaki megbökdösi a hátam.
- Beszélhetünk? – kérdezte tőlem Ági. Szemeimet forgatva húztam őt magam után a lépcsőn. Kinyitottam a szobám ajtaját, majd beengedtem rajta.
- Mondd, de csak, ha muszáj! – ültem le az ágyam sarkára, és bámuló tekintettel szemléltem őt.
- Kérlek, fogadd el őszinte bocsánatkérésemet az Oli és a köztem megtörtént dologért. Nem lett volna szabad, teljesen elment az eszem.
- De te hogy jössz ahhoz, hogy megfogod, lerántod a fejét és lesmárolod? Gondolkozzál már egy kicsit, biztosan tudtad, hogy nem fogok örülni neki! Nem szégyelled magad? – néztem rá felháborodottan. Fél perc csend után megszólaltam ismét. – Na és áruld már el nekem, hogy jössz te ahhoz, hogy úgy viselkedsz, mintha itt élnél? Nem elég, hogy teljesen ki vagyok borulva rád… Még Olivér sem viselkedik így, ugye belátod?
- Figyelj, tudom, hogy tapintatlan vagyok és bunkó, - állt meg egy pillanatra, mire bólogattam. – de nincs hol laknom. Azt a pincéres dolgot még nem néztem, az albérletet sem.
- Ideje lesz megnézned… - vágtam rá flegmán.
- Lili, tényleg ne haragudj rám, tényleg nem lett volna szabad! Sajnálom, hogy miattam ennyire össze kellett kapnotok.
- Tartsunk fegyverszünetet, de a bizalmam jóval csökkent!
- Köszönöm, ígérem, nem lesz több ilyen!
- Ígérheted is! Inkább gyere azért a munkáért és tudjuk le! – álltam fel majd az ajtó felé indultam Ági társaságában.
- Kérlek, ne csináljatok bajt, bízom benned! – hajoltam le az asztalnál falatozó Olihoz és egy apró puszit nyomtam az arcára.
- Miért, hová mentek? – nyelte le nehézkesen a falatot és aggódottan nézett rám.
- Megnézzük azt az állást Áginak, sietünk. – suttogtam neki.
- Rendben, szeretlek szerelmem, ne essen bajod! – nyújtózott fel egy csókért.
- Én is Téged!
Felkaptuk a cipőnket, és már indultunk is.
- Anyud hová lett? – kérdezte útközben.
- Dolgozik… - húztam lehangolóan jobbra a szám. Lassacskán beértünk az épületbe, ahol rögtön kérdőre is vontuk a pult mögött álló srácot.
- Szia, olvastuk a neten, hogy van itt álláslehetőség. Még szabad? – kérdeztem. A fiú fél perc után szólalt meg:
- Szervusztok, igen, melyikőtöknek? – beszélt zavartan, mire Ági magára mutatott. – Angol nyelvtudás?
- Középfok.
- Rendben, holnap reggel 7-re várunk szeretettel! – adott át egy cetlit, amin számok voltak.
- Köszönjük! – mondtuk egyszerre, majd kiszivárogtunk az épületből. Furcsa érzésem volt, mintha nem lennénk biztonságban.
- Mi van a papíron? – néztem a mellettem sétáló lányra.
- Nem tudom, csak begyűrtem a zsebembe. – kotorászott a nadrágjában. Mikor végre sikerült neki kihorgászni a sárga cetlit belenyomta a kezembe. Egy telefonszám volt rajta, a másik oldalán pedig a ’hívj’ szó volt csupa nagybetűkkel firkálva. Visszaadtam neki, majd hazasétáltunk. Épp, hogy benyitottam az ajtón, Ya Ou rám telepedett és vigyorgó arccal mondogatta a nevem egész lelkesen.
- Nyugi, Ferenc, nyugi. – kacsintottam Olivérre, hisz Ő szokta így hívni. Nem, nem használt… - Mondd már!
- Szóval, srácokkal 1 hét – mutogatott a kezével is. – szabadnapot kaptunk. Magyarul 1 hétig nincs koncert, sem fellépés.
- És ebben mi a jó? – mosolyogtam rá értetlenül és beljebb léptem.
- Majd a Szöszke elmondja… - biccentett felé. Levettem a cipőm, majd Oli elé álltam. Vártam, hogy megszólaljon, és belekezdjen mondandójába, de nem így lett. Belém karolt és felvezetett a szobámba. Becsaptam magam után az ajtót és beleültem az ölébe.
- Szeretném, ha ezt az egy hetet csak Veled tölthetném, senki mással, csak Te, meg én. – súgta, majd hosszasan megcsókolt. Megőrjít, egyszerűen megszűnt minden.
- Ezt hogyan oldjuk meg, nagyon okos? – mosolyogtam rá.
- Elmegyünk, messzire. Bérlünk egy nyaralót és…
- Na, ezt most fejezd be! A pénzre nem gondolsz?
- Azért, hogy veled legyek akár a világ összes pénzét is beáldoznám. Nyugodj meg, azt majd én rendezem!
-  De Te milyen messzire akarsz menni?
- Hawaiira.
- Jézusom, Te nem vagy normális! – kaptam a szám elé a kezem. – De ne menjünk olyan messzire, nagyon féltelek! Sokkal egyszerűbb elautókázni a Balatonra, mint mérföldeket menni repülővel.
- Jó lesz, hidd el! – ölelt magához.
- És mikor indulnánk?
- Holnap.
- Muszáj?
- Ne izgulj, nagyon jó lesz! Gondolj bele, csak ketten, kizárunk mindent!
- Hát… - néztem a padlót. – Köszönöm Szerelmem! Nálad jobbat nem is kívánhatnék…
- Ezt ne firtassuk! – kuncogott. – Vacsira rendelünk pizzát?
- Húú… de rég ettem! – fogtam a hasam, majd felálltam és kiléptünk az ajtón.
- Megrendelem, jó? – suttogta, mire csak biccentettem.
- Pizza mindenkinek megfelel? – néztem a lustálkodó személyekre.
- Igen!!! – hallottam a nappali-konyhánk minden részéről.
- 1 óra és jön a kaja! – jött be letörten a Szöszi.
- 1 óra nektek az semmi, ellesztek ti addig. – nevetett fel Ya Ou.
Egy órával később tényleg már az asztalnál ültünk és majszoltuk a rendelést. Megettem 2 nagyobb szeletet, amivel tele is tömtem magam. Szinte egyszerre fejeztük be, összeszedtem a tányérokat és elmostam őket.
- Hát, - lépett mellém Benny. – köszönjük, hogy itt lehettünk, hálásak vagyunk neked és a csodálatos anyukádnak is.
- Jajj, Bence! – öleltem át. – Jajj, Oli! – ugrott össze a testem az ölelésére. Már nem 3-an, hanem 4-en, később 5-en ölelkeztünk. Ott állt körülöttem, ölelt engem 4 csodálatos ember…
- Köszönjük! – mondták egyszerre, majd lassacskán kisétáltak a bejárati ajtón, s leváltotta őket anyukám.
- Juj, anyu, anyu! – hangoskodtam körülötte koromhoz nem méltóan. – Megyünk Hawaiira!
- Ohh… sziasztok! – tette le a táskáját a sarokban. – Hogy mi? – nevetett fel.
- Olivér elvisz. Na, most menő vagyok?
- Mit szívtál, lányom? – forgatta a szemeit. – Nocsak, pizzát ettetek? Olyasmi illat van.
- Igen, maradt még, benn van a hűtőben. – mutattam a hűtő felé. – Baj lenne, ha elmennénk aludni? Ági már rég alszik. – kuncogtam.
- Miért lenne baj? Menjetek csak! – mosolygott, majd sarkon fordultam, megfogtam a szerelmem kezét és felsétáltunk a lépcsőn, onnan pedig a szobámba. Leültünk az ágyra, de én fel is álltam egyből.
- Elmegyek fürdeni, kérlek, várj meg!
- Elmegyünk. – javított ki már megszokottan.
- Ne haragudj, most egyedül szeretnék.
- Semmi, megértelek. – mondta, s átmentem a fürdőszobába. Levettem a ruháimat, engedtem vizet és elmerültem benne. Jó ötlet elmenni? Egyáltalán miért olyan messzire akar menni? Elmerültem a gondolataimban, de nem sokkal később két koppanás zökkentett ki belőlük.
- Gyere! – engedtem be…Olivért.
- Tudom, hogy a kiruccanás miatt vagy így kiakadva. Mondd el őszintén, mit szeretnél! – guggolt le a kád mellé. Felé fordultam és megtámaszkodtam a könyökömön.
- Igazad van, óriási élmény lesz, amit kár lenne kihagyni, megyek!
- Remek, akkor siess! – állt fel.
- Inkább vetkőzz! – mosolyogtam rá perverzül.
- Te kérted. – vont vállat és lassan, kínzóan kezdett megszabadulni a ruháitól, majd bejött mellém. 
- Ugye tudod, hogy kiakasztasz?
- Aha. – válaszolt semmit mondóan, majd nevetni kezdett.
- És miért?
- Mert jó.
- De miért? – kérdezősködtem, de nem válaszolt. – Hallod, miért?... Hmm?
- Maradj már csöndben! – ölelt magához és megcsókolta Őrá szomjas ajkaimat. Csupa vizes kezemmel a hajában turkáltam és öleltem Őt. Egy pillanatig azt éreztem, nincs megállás, de sajnos jött a levegőhiány, ami elválasztott tőle. Elővettem a szivacsom, nyomtam rá a kókuszos habfürdőből és fürdeni, de inkább játszani kezdtem vele. Olivér kezébe vágtam, majd megmosta a hátam. Eléggé elment az idő, leengedtem a vizet és visszasétáltunk a szobába. Felvettem a pizsamám, és lefeküdtem, majd mellém Oli, akinek a karjaiban aludtam el.

19. rész - Nekem csak Te

Sziasztok! Volt egy kevéske időm, gondoltam leülök írni, aminek itt az eredménye! Hát... 2 hónap alatt 4000 oldalmegjelenítés? Szuperek vagytok, köszönjük, és a kedves üzenetekért, kommentekért is nagyon hálásak vagyunk:) Kérlek Titeket, iratkozzatok fel, pipáljatok és véleményezzetek. Na kellemes olvasást!:P Lili&Ildi&Rebi☺♥

Arra kelek, hogy valaki becsapta a szobám ajtaját. Ordítani tudnék, komolyan. Lerántottam magamról a paplant, és kimentem a szobámból.
- Olivér, már megint csak a bajt csinálod. Elmondtam neked, hogy ne keltsél fel, mit olyan nehéz ezen megérteni? Adjak neked értelmező szótárt? – kiabáltam a lépcsőn lejövet. A szendvicseket készítő szőkeség felnézett, és értetlenkedve válaszolt.
- Ne mindenért már én legyek a hibás!
- Sok mindenért Te vagy. – vontam vállat bólogatva.
- Mi van itt? – jött ki anyu a mosdóból a konyhába. Ja, igen… nem tud semmiről, hajnalban ért haza szegény.
- Semmi, elmondok neki valamit, nem képes betartani. – mutattam Ő felé. – Inkább ülj le mielőtt még itt is csak kárt okozol! – löktem arrébb Őt, és folytattam a rántotta elkészítését. Idő közben a húgomék is felébredtek, na meg az a hárpia is.
- Gyertek! – szólítottam őket, hogy elkészült a reggeli. Elővettem magamnak is egy tányért, de mire odanéztem körülbelül egy tojásnyi rántotta volt a pulton. Persze, Oli már megint utoljára ért ide, nem jutott neki.
- Ahh… - sóhajtoztam szemeimet forgatva. – Vedd el, eszek majd mást!
- Mindegy, edd csak meg!
- Azt mondtam, hogy eszek mást. Érthető? – emeltem fel a hangom ingerülten. Elővettem a hűtőből a szendvicshez a hozzávalókat, és el is készítettem azt. Úgy döntöttem, a szobámban fogyasztom el, most nincs kedvem hozzájuk, bár, senkihez sincs. Miközben a zsemlét ettem, elővettem a laptopom és egy kicsit nézelődtem a neten.
„Ráérsz?” – jött az üzenet facebookon Ya Outól. Mint említettem, nincs kedvem emberekhez, nem írtam vissza. „Átmehetünk?” – világított ismét narancssárgán a közösségi oldalam. Feri nem ártott nekem, miért lennék vele gonosz? Egy ’igen’-nel lerendeztem, és az időponttal, ami 14:00 volt. Vajon mit akarhatnak itt? Lecsaptam a gépem tetejét, és kimentem a szobámból, egyenesen a konyhába. Anya már mosogatott, viszont a többieknek nyoma veszett. Letettem a pultra a tányéromat, és feltettem egy egyszavas kérdést neki.
- Többiek?
- Ildi szobájában, menj be hozzájuk!
- Biztos, hogy nem! – vágtam rá felháborodottan.
- Ja, tényleg! Reggel mi volt az a konfliktus Olivérrel? – kapta fel a fejét.
- Hagyjuk… - vágtam rá lesütött „vizes” szemekkel. – Meghallgatom, mit csinálnak. – tereltem a szót, majd felsétáltam az alacsony, nyikorgó lépcsőn. A folyosón az utolsó ajtóhoz lehajoltam, és a fülemet szinte rácuppantottam a felületére. Csend van…
- Óhh, ne haragudj, nagyon megütöttelek? – tette vállamra a kezét a szöszi. Majdnem kiszúrta a szemem a kilinccsel.
- Képzeld el! – löktem a küszöb másik felére. Majdnem felborult, szívem szerint kiröhögtem volna. Majdnem felborult? Mire felemeltem a tekintetem már a földön feküdt.
- Ömm… jól vagytok? – nyújtogatta nyakát az ágyon ülve Maykee, akinek a komoly tekintete, átváltott egy mosolygós arccá. – Olivér, te meg mit csinálsz ott lent? – nevetett fel. A Szöszi nem igen tudott választ adni, megállíthatatlan kacagásba kezdett, amit még fárasztóbb volt nézni. Felállt az ágyról a barna sárkány, és kezét nyújtotta Oli felé.
- Húzzál vissza! – csaptam rá a kezére és visszalöktem őt.
- Hú, de féltékeny valaki. – vigyorgott makacsul. Eldöntöttem, ilyen emberhez nem szólok. A földön röhögcsélő szőkeség abbahagyta a vihogást, majd felállt.
- Nem jössz be?
- Figyelj, nincs kedvem hozzád! – válaszoltam lekezelően a Szöszkének.
- De miért vagy ilyen?
- Mert… - folytattam volna a mondatomat, de Ya Ou hívása ezt megtagadta. Becsuktam az ajtót, szó szerint rácsuktam Olira, kicsit félrevonultam és beleszóltam a vonalba.
- Szia!
- Szia, már nem tudom, hányszor írtam neked, de nem válaszolsz, akkor biztosan jöhetünk kettőre?
- Letöröltem a telefonomról a messengert. – kuncogtam. – Jöhettek előbb is.
- Akkor fél kettőre nálad, rendben, szia! – mondta, majd megbontottam a köztünk lévő vonalat. Szóval, nem sokára itt vannak. Nagyon elment az idő… Úgy döntöttem, jobb lesz, ha inkább anyuval leszek egy kicsit. Kimentem a konyhába, ahol anya már nem volt. Kinéztem az ablakon, és nem csak őt, de a 3 srácot is találtam. Fogtam a kulcsot, kisétáltam az udvarra, és kaput nyitottam nekik.
- Ömm… ez a sok „cucc” mire kell? – gondoltam itt a gitárra, mikrofonra.
- Ezzel ne törődj, mániánk, hogy cipeljük. – legyintett egyet Bence, majd körbenézett a nagy nappali-konyhánkban.
- Nyugodtan rakjátok le ott a hangszereket! – mutattam az ajtó melletti sarokba.
- Oli itt van? – lépett mellém Ya Ou, miközben narancslevet öntöttem nekik.
- Hagyjál már vele! Amúgy igen, itt van, a folyosó utolsó szobájában. Menjetek fel!

Kiosztottam nekik az üdítőket, majd felengedtem őket a szobába, ahol a többiek is vannak. Én a saját szobámban tartózkodtam, főleg a Szöszi miatt. Olvastam, neteztem, és egyéb más unaloműzőkkel foglalkoztam mindaddig, amíg meg nem szomjaztam. Becsaptam magam után az ajtót, majd elindultam a folyosón, de Sziki megállított.
- Jó is, hogy jössz, mutathatunk valamit? – fogta meg a két vállam.
- Igen, kíváncsi vagyok. – mondtam, majd követtem őt egészen a nappaliig, ahol leültettek egy székre. „Why can't I get you of my bed?” – hallottam meg Benny szájából a Scream első sorát. Le akartam állítani, de a szívem azt parancsolta, ne tegyem. Szóval erre használják azt a sok hangszert, nem pedig csak úgy hordják maguknál. A gyomrom összeszorult, a szívem gyorsabban vert, a szemeim megteltek könnyekkel. Nem tudok a szemeibe nézni. Nem értem, miért hibáztattam Őt, mikor nem is tudom mi az igaz. Nem tudom, mi lágyította meg a lelkem. Talán az, hogy látszik rajta, most ezt nem csak elénekli, ezt üzeni. „How do you feel now? You gotta go! Go!” – ez zökkentett ki a gondolataimból. Muszáj volt ránézni, és megtapsolni, ezért megtettem. - Nos, „how do you feel now?¹” – kérdezte Benny a meglepetésem után. Mit érzek most? Azt, hogy hülye vagyok, de attól még haragszom Rá.
- Köszi, jól vagyok. – nevettem fel, és még véletlenül sem az igazat mondtam. – Srácok, ügyesek vagytok nagyon. – álltam fel a székről, és öntöttem magamnak egy pohár vizet, hiszen ezért jöttem ki.
- Leesett a tantusz? – lépett mellém Ya Ou és halkan súgta a fülembe.
- Igen, de ezzel mi volt a cél?
- Csak felhívott minket az este folyamán (gondolhatod mennyire örülhettünk neki), hogy ezt ki szeretné adni magából, mégpedig előtted. Ennyi… Szerintem menj oda hozzá, nem rossz azt nézni, hogy tiszta depi? – mutatott a kanapén lehajtott fejjel ülő szőkeségre. Letettem a poharat, majd csendben az ülőbútor mögé léptem, és masszírozni kezdtem.
- Ügyes vagyok?
-  Igen, de jobban örülnék, ha az ölembe ülnél. – fogta meg a vállán lévő kezemet. Eleget tettem kérésének, karomat átfontam a nyakán, és csak a két szemét fürkésztem. Találtam az arcán egy sebet:
- Ott egy bibi! – mutattam az orrán lévő kicsi sebre, és egy apró puszit nyomtam rá.
- Tudom, tegnap este bevertem a szekrénybe. – mosolygott rám szédítően.
- Figyelj, bocs, hogy ilyen szemét voltam, de tény és való, hogy nem tudok továbblépni azon, amit tegnap láttam.
- Tudod, ellöktem magamtól, de már késő volt. Ha hiszed, ha nem, én szeretlek, és szeretni is foglak, akármilyen bunkó leszel, akárhányszor löksz föl, akárhányszor kötsz belém, akárhányszor pofozol fel, mindig, örökké… Megcsókolhatok én 1000 lányt, egyik sem adja nekem azt, amit Te adtál, egyiknek sem fogok érzéseket átadni, egyiket sem fogom szeretni, csak is Téged! Találkozhatok bármennyivel, egyiknek sem fogok elájulni a mosolyától, egyiket sem fogok kívánni, egyik sem fog megbabonázni. Nekem csak Te vagy, ez így helyes! – suttogott, majd megcsókolt. Beleszerettem, újra, minden csóknál. A szívem kiugrik a helyéről. – Szeretlek! – motyogott a csókba.
- Szeretlek!
- Mi is ilyenek vagyunk amikor „nyalakodunk”? – hallottam egy halk hangot a konyhából, mire elmosolyodtam.
- Jaj, Ya Ou, ti rosszabbak vagytok, Fanni egyenesen felfal. – nevetett Bence. Az idő rohan, sötétedik, mi fáradunk. Nem tudom meddig ülhettem az ölében, és meddig zsibbasztottam a lábát.
- Aúú!! Nem tudok ráállni a lábamra! – huppant vissza a Szöszi.
- Ilyen nehéz vagyok? „Hangyás?²” – kuncogtam, majd én is visszaültem, de már mellé. Mikor Oli lába „kihangyásodott felmentünk az emeletre, azon belül a fürdőbe, ahol terveink szerint együtt időzünk majd el. Engedtem vizet, tettem bele habfürdőt, majd szó szerint lerángattuk egymásról a ruhákat.  Elég nagy a kádunk, szinte teljesen el tudunk feküdni, akár ketten is. Mellkasára döntöttem a fejem és szó nélkül szemléltem a csempét.
- Ma este Tiéd vagyok, ma nem állítok szabályokat. – szólaltam meg, s az eddig fejem alatt lévő kezemet a hasára tettem, majd simogatni kezdtem.
- Akkor széjjelpuszilhatlak? – lelkendezett.
- Csak, ha én is Téged.
- Áll az alku… Mrs. Patocska. – puszilt bele a hajamba.
- Na, az még odébb van. – kuncogtam. – Juj! A fiúk? Hazamentek?
- Nem, kint beszélgetnek anyuddal, jó a fülem.
Kihűlt a víz, szétáztunk. Kijöttünk a fürdőből egy-egy szál törölközőben. Ya Ou, pont a lépcsőn jött felfelé, s megakadt a szeme rajtunk.
- Húha! Mi lesz itt? – vigyorgott, mintha már előre megtervezte volna az esténket.
- Nem az, amire te gondolsz, bár... Csaj hiányod van, tesó? – fordult hátra a szerelmem, aki karja éppen a hátamat fonta körbe. - Sosincs.
 
Beléptünk a szobába, rögtön engedtünk a csábításnak. Alig, hogy becsuktam az ajtót, az ágynak löktem és csókcsatázni kezdtünk. Ujjai cirógatták a hátam, de szinte kaparták, majd levette rólam az egyetlen textilt is, a törülközőt. Már nem az ajkamat, hanem a nyakamat kényeztette, igen, igaza van Ya Ounak, mi lesz itt? 
Szerintetek?:D1: Hogy/mit érzel most - angolul
2: Zsibbadt

18. rész - Gratulálok!

Szervusztok! Sikerült megírni a meglepi részt. Köszönöm Ildi, hogy eszembe juttattad ezt a remek dolgot, úgyis ritkán van rész:/ legyen boldog Mikulásnapotok! A rész éppannyira nem vidám, mint amennyire Ti legyetek azok:( Mosolyogjatok, olvassatok és iratkozzatok fel, pipáljatok szét és szétkommentártadatot akarok!!!!! :D puszkóó Lili&Ildi&Rebi♥♥

Hát ezt nem néztem volna ki belőle. Gratulálok Ági, elérted a célod. Most már nem a barátnődet, hanem TÉGED csókol.
 Felelőtlenül elengedtem a húgomat, és felszaladtam a szobámba. Becsaptam az ajtót, s összerogytam a földön. Nem tudok megmozdulni.

A fájdalom egyre nagyobb, mardos, szinte megöl. Eljutottam arra a szintre, hogy be kell látnom, a mi kapcsolatunk nem megy. Szinte mindig van valami, amivel elrontja a megmentettet. Valaki kopogott az ajtómon. Semmi ingerenciám nem volt most bárkinek is a szemébe nézni. Egy ideje kopogtatott, én pedig csak ültem ott, mintha nem hallanám. Idegesítő volt, fogtam és teljes erőmből beleütöttem egyet az öklömmel, végre elcsendesedett a kopogtatás, de a fejemben káosz és zaj volt. A szomorúságom átváltott dühbe, rombolni akartam. Felálltam, és leültem az ágyamra. A kezemen támaszkodtam, éreztem, hogy fáj, és alig tudom vele tartani magam. Ránéztem és teljesen lila volt, egy színskálára hasonlított, amiből enyhén vér áradozik. Úgy érzem, aludnom kell. Nem érdekel, hogy át sem öltöztem, szétterültem, és megpróbáltam mindent kiverni a fejemből, szundítani. Mikor már végre az álmaimmal találtam volna szemben magam, ismételten kopácsolást hallottam. Igaz, nem akartam beengedni az illetőt, de reflexből rávágtam: „Gyere”!
- Az előbb is én voltam. – ült le mellém Miki.
- Nehogy a Szöszi jöjjön és bocsánatot kérjen, azt a… fúúh, annyira ideges vagyok. – kotorásztam a hajszálaim között. – Most mit csinál(nak)?
- Hát… - vakarta meg a fejét. – Ági be van golyózva, a 2cm távolságot nem képes betartani. Szó szerint rámászott. Oli meg (amikor nincs a közelében) folyamatosan fel-alá járkál. Nem tűnik túl boldognak.
- Hát ne is legyen. Megcsalt! – mondtam a kelleténél hangosabban, amit szerintem a többiek is hallottak.
- Ahogy látom, a barátnőd mellett nem egyszerű az élet.
- Hazaküldenéd? Ja, nincsen hová. – nevettem fel. – Menjen az utcasarokra, engem nem érdekel. Az biztos, hogy itt nem fog aludni, menjen Olivér kétszemélyes ágyába, úgyis oda való.
- Ennyire pipa vagy rá? – kérdezte, mire bólintottam. Felállt az ágyamról és kiment. Egy kicsit elgondolkodtam… Túl könnyen szerettem bele, mindent elsöpört. 4. nap már tudtam, hogy szerelmes vagyok. Nem éreztem még sosem ilyet. Talán beleestem a csapdájába és most visszanyal a fagyi. Hagyjuk, nem érdemes ilyenekre koptatni az agyunkat, lesz, ami lesz. Felálltam, majd becsuktam magam után az ajtót. Lesétáltam a lépcsőről és a mosdó irányába mentem. Bekopogtam, nem jött hang. Benyitottam. Hang az nem jött, de valakit megzavartam.
- Jelezhettél volna, hogy bent vagy! – forgattam a szemeimet.
- Ne törődj velem, megcsaltalak. – vont vállat a fürdőkád szélén ücsörgő szőkeség.
- Igen, gratulálok is hozzá! – mosolyogtam gúnyosan, és leültem mellé. Csak a talajt bámultam üres tekintettel. Nem tudom, ilyenkor mit kell mondani, vagy tenni. A kezét, ami eddig a kádat támasztotta most a combomra helyezte, kicsit felém fordult és felnézett. Vett egy mondatkezdő levegőt, de nem szólalt meg, mintha visszafolytaná gondolatait. Felemeltem a fejem és vártam szavait. Hosszú idő kínos csend. Ezt megtörve jutott szóhoz.
- Sajnálom.
- Tudom – vágtam rá érzelemmentesen. „Sajnálom”? Ennél a bocsánat is jobb. Azt hiszi, ennyivel le van rendezve?
- Hülye voltam.
- Tudom.
- Szégyellem.
- Tudom.
- Fontos vagy.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten. – Ha fontos lennék, hű lennél hozzám. Elérte az, az élettelen csitri, amit akart. Mégpedig Te is kellettél hozzá! – böktem erősen a vállába.
- Ez nem úgy volt, mint hiszed. Amikor én azt mondom, SZERETLEK, az mindig is úgy van. Szólni fogok, ha változik. – villogtatta ki vámpírfogait. – Meg miért csókolnék meg egy olyat, aki keresztbe akar tenni nekem, nekünk, mert szeretem?
- Ha nem szereted, miért viselkedsz úgy vele, mint azzal, akit szeretsz?
- Rosszkor nyitottatok. Állt velem szemben, és a szemem színét (színváltós) próbálta megfejteni. Aztán… megcsókolt. Hidd el, nem én akartam.
- De akkor meg miért Te kérsz bocsánatot? Már tényleg nem értem.
- Mert szerinted majd ő idejön és bocsánatot kér? Nem szeretek veled haragban lenni.
- Mégis mindig vitát gerjesztesz. – vontam vállat. Nem szólt semmit csak bámulta tovább a lábát.

Olivér szemszöge:

Nem igaz! Mindig vitát gerjesztek. Mi a jó ebben? Szerintem semmi. Nem fogja sokáig bírni mellettem, ha ennyire retardált leszek. Be kell bizonyítanom, szeretem. Bár’ nem engedtem volna magamhoz ennyire közel Ágit. Tudtam, hogy ki fog akadni Lili, nem is vártam mást, de sajnos minden rajtam csattan. Ági, mintha misem történt volna, szerintem, ha innen kiteszem a lábam ismét a nyakamon lesz. Nehéz vele.
- Kimegyek, nem zavarlak. – álltam fel mellőle, és végigsimítottam arcán. A szeméből a ’ maradj ’ szót tudtam leolvasni. Maradtam volna, de beszélnem kell Lili barátnőjével. Kiléptem az ajtón és megláttam, a kanapét támaszotta.
- Már vártalak. – mosolygott rám.
- Figyelj, beszélnünk kell! – ültem le mellé. Figyelmesen hallgatott. – Az, ami köztünk volt… szóval, tudod mennyire kiakadt Lili? Miért kellett neked lerántani a fejem és…?
- Bajod lett? Nem. Nekem viszont nagyon jól esett. Lilinek sem lesz semmi baja tőle, csak egy csók. – tárta szét karját.
- Tudom, hogy szét akarsz minket szedni, de nem fog menni... - mondtam, de el is hallgattam, mert megláttam a barátnőmet, és ezeket nem túl jó, ha hallja.
- Folytassátok, nem figyelek. – legyintett egyet a levegőben, és a pult felé ment. Inkább nem folytattam. Felálltam és odaléptem a szendvicset készítő szerelmem mögé. Belepusziltam a nyakába, és ezt szerintem most nem kellett volna. Ellökte az arcomat.
- Nyugodj meg, ettől semmi sem lesz jobb, tudod, mennyire haragszom rád.
- De igen, nekem jobb lesz, nekem jól esik.
- És azt ki nem tojja le?!
- Ne legyél már ilyen! – adtam egy gyengéd csókot az arcára.
- Mondom, hogy hagyjál békén! Mit nem értesz rajta?!
- Fiatalok, ezt ne itt! – kiabált Ágnes.
- Te csak kussolj! – mutatott rá Lili egy sajttal a kezében.
- És akkor nem is aludhatok melletted?
- Majd meglátom, de eddig a földön alszol!
Viszonylag sok szendvics készült, mindenki vett belőle és elfogyasztotta. Én a lépcsőn ülve falatoztam, hogy még véletlenül se kerüljek a barna leányzó közelébe.
- Majd én megcsinálom, hagyd! – mondtam, s kivettem Lili kezéből a tányérokat. Elkezdtem mosogatni, és még egy-két dolgot elvégezni, majd felmentem a szöszke szobájába, vagyis bekopogtattam.
- Ha muszáj, gyere! – hallottam a szöszke lány szájából, s kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam magam után azt.
- Na, hol alszom? – vigyorogtam.
- A kanapén Ági mellett. – lehelte ki, mire én fintorogva néztem rá. – Jó, na, aludhatsz mellettem, de csak az ágy legszélén.
- Köszi, köszi! – szorítottam ölelésemmel agyon.
- Ne örülj, vannak szabályaim: nem érhetsz hozzám, nem kelthetsz fel, nem szólhatsz hozzám, amikor azt mondom kelés, akkor felkelsz, és utoljára sem érhetsz hozzám! Világos?
- Nehéz lesz betartani, de világos. - Elmentem fürödni, majd Ő is utánam. Felvettük a pizsamát, vagyis én csak levettem a gatyám, és befeküdtem mellé. Nagyon nehéz volt nem hozzáérni, hozzászólni és csendben maradni, nem ezt szoktam meg. Nagy nehezen elaludtunk… „szössznyűséges” lesz ez az este.

17. rész - Váratlan értesítő

Sziasztok! Sajnáljuk, hogy ritkábban, mint hetente van rész, de egyrészt suli mellett nehéz, hisz nem ülhetünk egész nap gép előtt, másrészt pedig egyszer kaptunk egy nagyon nagy adrenalinlöketet. 2 nap alatt 1000+ megtekintés jött. Igaz, akkor még gyakrabban volt újabb olvasnivaló. Remélem, aki eddig olvasta a blogot, az most is fogja:) ja és boldog Mikit! Meglepünk titeket a mai nap folyamán egy következő résszel is☺ kellemes olvasást! Iratkozzatok fel (Lili megtalálta a feliratkozásos modult, úgy hogy hajrá), komizzatok és pipázzatok! Ha tetszik akkor +1! :) puszka Lili&Ildi&Rebi♥

Jézusom, nem tudom, mennyi idő lehetett, mikor elaludtam, de nagyon álmos vagyok. Kikecmeregtem az ágyból, majd szem dörzsölgetve lépdeltem ki a Szöszihez, aki a mai reggelét is főzéssel kezdte, legalábbis reggeli készítéssel. Nyomtam egy gyors puszit puha arcára és a fürdőszobába mentem, ahol megfésültem a kissé zsíros hajam, illetve megmostam az arcom. Mire kiértem onnan az asztalon volt a reggeli. Leültünk és szó nélkül magunkba pakoltuk. Meglehetősen jól laktam. Kezemet a hasamhoz szorítva álltam fel a székről és beraktam a gépbe a tányérokat. Nagy pakolásom közben, szerelmem erős karja fonódott végig a derekamon. Eleinte összerezzent a testem.
- Ma mit csináljunk, szívem? – mondta ki az első mondatát a nap folyamán.
- Hát, azt hiszem, ma haza megyek, gyere már te is! – fordultam hátra, s végig simítottam az orcáján. Neki döntött a pultnak, majd hevesen csókolni kezdett. Bár ezt a pillanatot sose választotta volna szét semmi…
- Persze, hogy jövök, de csak ha nem baj.
- Miért lenne baj? Tudod, hogy szeretlek! – leheltem ki, majd folytattam az előbbi csókjelenetünket. Még mindig égeti a csókja az ajkamat, és egyszerűen sosem elég belőle. Később írtam anyunak, hogy megyünk hozzá, azért ne érje őt váratlanul. Felvettük a cipőt, bezártuk az ajtót és lassan lementünk a kocsimhoz, amibe beültünk. Beindítottam a motort, és elvezettem anyáékhoz. Kiszálltunk az autóból, és becsengettünk. Édesanya beengedett minket:
- Érezd otthon magad Olivér, és ne rosszalkodjatok! – emelte a magasba mutatóujját.
- Jók leszünk, ígérem. – válaszolt zavartan a szerelmem, akivel később felmentünk a szobámba.  Leültünk az ágy két sarkára, Oli körbenézett a „birodalmamban”, addig én

az Ágitól kapott SMS-emmel szemezgettem.
„Szia! Képzeld, találtam egy olcsó, tágas albérletet. Azt hiszem, indulok. A munkát meg csekkoljuk ;)” – idézem. Szóval jön… oké, 5 óra múlva már itt lesz. Gyorsan visszapötyögtem neki: „Hali, annak nagyon örülök, akkor gyere anyuékhoz, gondolom, tudod hol laknak.” Elővettem a laptopom, pontosabban a Szöszi elővette. Posztolt valamit az oldalára, s én közben csak figyeltem… Már vagy egy órája nézegeti a facebookot, én meg Őt, eléggé unatkozunk.
- Mit csináljunk? – nyújtózkodtam magatehetetlenül.
- Aludjunk!
- Ne játszd el megint! Na, de komolyan!
- Menjünk el sétálni! – csapta le a fehér laptopot. Felálltam, kicsit megigazítottam az embermagasságú tükörben magamat bámulva a hajam, majd lementünk az előszobába, ahol felvettük a cipőt. Egymás kezét szorítva léptünk ki az utca piszkos betonjára. Utunk már megszokottan, a parkhoz, a hintához vezetett.
- Szeretlek! – ült le a hintára, én az ölébe és megcsókolt. Két kezem szőke hajába „talált”, míg az övé a csípőmhez.
- Várj! – szakította félbe a pillanatot egy telefonhívás. Ági ilyen hamar haza érne? A kijelzőre pillantva megláttam Miki arcát és nevét. Elhúztam jobbra a zöld gombot, majd beleszóltam a vonalba.
- Szia Maykee.
- Szia, figyelj, gyertek gyorsan… - hadarta a szavakat idegesen. - … a kórházba.
- Mi… m-m-mi történt? – mondtam fogaimat összeszorítva.
- Ildi… elájult. Most vitték be.
- Jézusom! Indulunk azonnal. – ütöttem a piros jelre ingerülten. Kiszálltam Olivér öléből és magammal rántottam Őt. Gondolom, minden szavát hallotta Mikinek, hisz ott volt az orra előtt a mobilom. 10 perc múlva már a lakás előtt ültünk a kocsimban, aminek a motorját beindítottam. Szinte teljes erőmből nyomtam a gázt, és csak egy mondat járt a fejemben: „Nem lehet semmi baja, erős!” A kórház előtt azt hittem, én is el fogok ájulni, minden porcikám remeg. Nem állok biztosan a lábamon. Sietősen berontottunk az épületbe és Maykee kutatására indultunk. Hamar megtaláltuk őt a folyosón egy székben ülve. Mikor megláttam a lábam tempója felerősödött és minden megszűnt a világban. Leültem mellé és vártam, hogy megszólaljon, elmondja, mi is történt. Hosszú ideje ültem ott, s meguntam a csendet, vagyis a tudatlanságot.
- Mi történt? Jól van?
- Nem tudom, nem engednek be. Úgy történt, hogy elment mosdóba, de ugye nem jött ki és csak egy óriási koppanást hallottam. Nagyon megijedtem, benyitottam hozzá és feküdt a földön. – mesélte hófehér arcával a padló felé fordulva.
- Annyira izgulok érte.
- Na, ennyire, kétszer ennyire izgultam miattad. – nyomott egy puszit a fejem tetejére a mellettem gubbasztó szerelmem. Sok idő múlva, lehetett az 2 óra is, mire az ajtó másik felére engedtek minket. Szerencsére minden rendben. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja. Megszorítottam gyenge kezét és csendben figyeltem. Éreztem, hogy rezeg valami a nadrágomban. A telefonom után nyúltam és felvettem Ágit.
- Már nem tudom, mióta várok rád a kapud előtt! – kiabálta a vonalba.
- Neked is szia. Figyelj, Ildi rosszul lett. Egyébként muszáj neked rögtön támadni?
- Jó, de attól még anyukád kaput tudna nyitni.
- Hogyan, ha dolgozik? Te szerencsétlen. – forgattam a szemeimet, majd kimentem a helységből. Nem kell, hogy mindenki hallja, miről beszélünk.
- Akkor meg nyitva hagyhattad volna. De keresheted a kifogásaidat.
- Most ne ingerelj te is. Gyere a kórházba, ha nem szeretnél ott várakozni! – mondtam, majd leraktam a telefont. Visszamentem Ildihez, aki már mosolyogva figyelt.
- Hozzak enni-inni?
- Köszi Lili, csak egy teát kérlek! – adta le a „rendelését”. Becsaptam a fehér ajtót, és leindultam a lépcsőn. Ugyan a büfébe indultam, megláttam a barátnőmet a bejáratnál. Mérgesen lökött belém, és megvárta, míg elkészül a tea, amit felvittem a betegnek. Mellettem sétált szótlanul a barna hajú Ági, aki még véletlenül sem szólt volna hozzám, mintha én tehetnék Ildi állapotáról. Csendben benyitottunk, majd én átadtam a kérést.
- Benntartanak? – kérdeztem.
- Nem hiszem, csak akkor, ha nem leszek jobban, és már kicsit jobb a közérzetem.

- Szólj, ha úgy érzed, indulhatunk. – guggolt le az ágya mellé Miki.
- Megiszom még és mehetünk. – postázott egy mosolyt és tovább szürcsölgetett. 5 perc múlva már csak egy vidám sóhajt hallottunk, és Ildi szájából a ’mehetünk ’ szót. Kisegítettük az ágyból, két lábra állt és kisétáltunk a szobából. Maykeeba és belémkarolt, segítettünk neki hazajutni. Oli és Ági előttünk „beszélgettek?”… Hangosabbnál hangosabb kacajoktól zengett a már-már sötét utca. A Szöszinél volt a kulcs, kinyitotta a házat, és beléptek Ágival. Ildivel nem haladtunk túl gyorsan, sőt, nem is haladunk. Végre, mikor beértünk mi is a lakásba megakadt a szemem a barátnőmön és Olivéren. A látvány teljesen lesokkolt.