Vörös szemeit dörzsölgette. Zavartan az ágya fölé hajoltam és engedtem az érzéseimnek. Könnyezni kezdtem, de megszólalni, csak nehezen tudtam.
- M-m-mi történt? Életben vagy? – turkáltam a hajamban idegesen.
- Nem haltam meg. A szerelmed mutatta meg nekem az életet, tudom, még szerelmes vagyok, az életemnek nem itt kell véget érnie. – emelte fel lassacskán a karjait és magához ölelt. Egyre fentebb húzott az ágyra, Ő csak plafont bámulta, én pedig összekuporodva a karjaiban zokogtam. Kijött rajtam minden feszültség. Alig láttam valamit.
- Ne sírj! Elmúlt. Itt vagyok, és leszek; mindörökké… - fordult felém, és végigsimított az arcomon. – Szeretlek!
- Annyira boldog vagyok! El sem tudod képzelni, mit éreztem majdnem egy héten át.
- Bele sem merek gondolni. Ha elveszítenélek, én nem élném túl! – szorított még szorosabban, és belepuszilt a hajamba. Felkönyököltem, hüvelykujjammal megérintettem az ajkait és még mielőtt megcsókoltam volna, megelőzött. Az érzés, ami hiányzott és akartam. Csodálatos volt. Egyre vadabb és vadabb, szinte perzselő volt. Csak úgy téptük egymás ajkait… Lábaimat átkulcsoltam a derekán és hagytam, hogy összeroppanásig öleljen.
- Haza tudsz jönni? – húztam el az arcom és bámultam rá.
- Még szép.
- De nem kellene várnunk, hogy jobban légy és biztosak legyünk abban, hogy nem romlik az állapotod?
- Tökéletesen érzem magam, ne aggódj!
- Jó, de… - szakította félbe beszédemet maró csókjával, amit nem viszonoztam. – Figyelj már ide, rám! Én komolyan beszélek. Lehet, hogy most csodásan érzed magad, de jobb lenne, ha benntartanának.
- Ezt otthon megbeszéljük, majd leszel a nővérkém. – villogtatta ki vámpírfogait, mire minden gondolkodás nélkül „beletéptem” a hajába és vad csókokkal hintettem kissé kiszáradt ajkait.
- Ennyire jól van a fiatalember?! – nyitott ránk az orvos, erre rákvörös arccal arrébb löktem Olivért.
- Ömm… elnézést. Igen, sosem voltam jobban.
- Ne túlozzon, kérem! Hazaengedem Önt, de ha rosszabbul lesz, akkor feltétlenül jöjjenek vissza, de sürgősen!
- Rendben. Akkor most rögtön indulunk?
- Hát, előbb próbáljon meg 5 nap után lábra állni!
- Várj, segítek! – álltam fel és belékaroltam. – Biztosan állsz? – kérdeztem, erre Ő csak bólogatott.
A doktornő úgy határozott, a Szöszi „rendbe jött”. Magunkra hagyott minket, amíg kicuccolunk. Ahogy elhagytuk a kórházat, megfogta a kezem és halálos csendben jött mellettem. Beszálltunk az autóba, elindítottam a motort és hazáig vezettem. Benyitottam az ajtón, egy árva hangot sem hallottunk. „Ezek elmentek.” – gondoltam magamban. Lepakoltam a táskámat, majd a szobámba mentem; persze erősen szorítva a szerelmem kezét. Leültem az ágyamra, mellém Oli és csak bámultam rá.
- Mi a baj? – simított végig a vállamon.
- Semmi.
- Tudom, hogy van valami, addig foglak piszkálni, ameddig ki nem nyögöd!
- Az, hogy ennyibe került az utazás…
- Ne beszélj a pénzről!
- Én rólad beszélek, az életedbe került, és egy szót sem szóltál.
- De életben voltam, nem érted?!
- De nem volt biztos, hogy túléled! – emeltem fel a hangom.
- Ezen ne vitázzunk, már minden rendben van, felejtsük el! – húzott az ölébe. Vállára hajtottam a fejem és fél perc csend után megszólaltam.
- De nekem nem megy. Bűntudatom van, miattam van ez az egész.
- Sosem leszel boldog, hogy, ha mindenért magadat hibáztatod. Szorongani fogsz.
Nem szóltam már semmit, elgondolkoztam azon, amit mondott.
- Szeretlek! – húztam le egy apró csókra a nyakát.
- Én is nagyon szeretlek, és sosem akarlak elveszíteni. – mondta és a fejemre hajtotta az Övét. Szőke haja belelógott a szemembe és csiklandozta az orrom. Egyszer csak kopogást hallok.
- Gyere! – engedtem be az illetőt.
- Lili, mi ez a… Olivér! Hogy kerülsz ide? – kapta a szája elé a kezét a húgom.
- Hittem benne. – mosolyogtam büszkén.
- De… de…
- Ne tárgyaljuk túl, minden a régi. – mondta helyettem Oli.
- Hol voltál? – kérdeztem Ilditől.
- Ágival megvettük a házát.
- Komoly?! Az jó, de miért nem szóltál?
- Nem akartalak zaklatni… Ja, és bocsi, hogy rátok nyitottam, de cuppogást hallottam, és kicsit kezdtem beparázni, hogy új pasid van. – nevetett fel.
- Isten, ments!
- Ne is! – állította állát a kulcscsontomba Oli. A húgom kiment és magunkra hagyott minket. – Nem jössz át? Veled akarok lenni.
- De, igen, nálad alszom, és reggel felkeltesz!
- Rendben. – mondta, majd felállt és kisujját fogva követtem.
- De várj, összepakolok!
Elkezdtem a szekrényemből kipakolni a szükséges ruhadarabokat. Összeraktam őket majd mentem Oli után. Felkaptam az iskolatáskámat és elhagytam a házat. Kézen fogva sétáltunk el a szerelmem házáig.
- Rég voltál itt? – néztem körbe.
- Hát, egy jó ideje máshol éjszakáztam. – mosolygott és közben bezárta az ajtót.
- Milyen rossz is volt! – suttogtam a számat jobbra húzva.
- Felejtsd el!
- De tudod mekkora sokként ért? Arra nyitottam ki a szemem, hogy vége, elmentél. Sosem látlak már, sosem ölelhetlek, elmúlt minden. Örökké. – döntöttem a szemöldökcsontomnak a tenyerem, ezzel leplezve a könnyeimet. Nem sikerült elrejtenem előle sajnos azokat. Magához ölelt és így szólt:
- Ne sírj, kérlek! Már említettem, milyen rossz lenne, ha ez veled megtörténne, de te erős voltál. Egy csodás ember vagy, nem is kívánhatnék jobbat magam mellé.
- Komolyan beszélsz? – néztem fel rá kidülledt szemekkel, válasza csak egy mosoly volt.
- Szomjas vagy?
- Sajnos vannak dolgok, amikre örökké az leszek és sosem lesz elég belőlük. – néztem rá megnagyobbodott pupillákkal. Egy ideig csak egymás szemeit fürkésztük céltalanul, majd átkarolta a derekamat, immár egy centiméterre voltak az ajkai az enyémtől, de még mindig csak bámultunk egymásra. Egyre közelebb engedett magához, egy papírlap nem fért volna el kettőnk közt. Nehezen tudtam magamnak megálljt parancsolni miközben az ágyékát egyre jobban hozzám nyomja és a tekintetét határozottan rám szegezi. Nem bírtam magammal, karomat átkulcsoltam a nyakán és tökéletes arcvonásait szemléltem tovább hangtalanul. Teste egyre jobban rásimult az enyémre, ajkaink már éppen, hogy összeértek, de még kínzott tovább szédítő illatával. Kínzó lassúsággal közeledtek az ajkai felém, pontosabban a nyakamhoz. Nem történt semmi, csak nekidöntötte fejét a nyakamnak én pedig vártam.
- M-m-mire vársz? – köszörültem ki a torkomon a hangot nehézkesen.
- Te mire vársz? – csúsztatta fentebb ajkai érintését, amibe már szinte beleborzongtam. A lábaim földbe gyökeredztek és minden akarat nélkül belevezettem a kezemet szőke selymes hajába.
- Akarsz engem? – nézett fel és egy huncut, mégis sármos mosolyt küldött.
- Akarod, hogy akarjalak?
- Akarod, hogy azt akarjam, hogy akarj? – folytatta az elkezdett erotikus játékunkat.
- Akarod, hogy azt akarjam, hogy azt akard, hogy akarjalak? – mondtam, de kezdtem kissé összezavarodni, a lényeg, hogy mindennél jobban akarom Őt. Felemeltem a lábam, egészen a csípőjéig és vártam, mikor markol bele és kap kezeibe. Erősen nekinyomtam a csípőm az ágyékának, erre Ő felkapott és a combomnál fogva tartott. Lassan belépdeltünk a fürdőszobába, ahol szinte csak letéptük egymásról a ruhát. Engedett forró vizet a kádba, míg én hoztam egy gyertyát és meggyújtottam. Befeküdtünk a sűrű habok közé, majd átölelve egymást némacsendben bámultuk a csempét. Lábam féloldalasan Olin pihent, kezem pedig a mellkasán. Gyengéden cirógatni kezdtem, de pár érintés után felém fordult, majd végre megéreztette velem csókja ízét.
- Így jobb, nem? – mosolygott két csók között. Kismilliónyi pillangó röpdösött a hasamban, és leírhatatlan mennyiségű boldogsághormon szabadult fel bennem. A nyelve hosszas táncot járt az enyémmel. Csurom vizes kezemet végigvezettem a hátán egészen a szőke hajáig.
- Tökéletes. – leheltem egy levezetőcsókot puha ajkaira. A habfürdőért nyúltam, de megelőzött. Nem, hogy udvarias módon elsőbbséget adna, határozottan magához rántja. Kibontja a kupakot és gyengéden használni kezdi a hátamon. Legszívesebben ilyenkor kiszaladnék a világból, idegőrlő érzés fut át a testemen. Hozzá akarok érni, de nem tehetem. Ujjai futkosnak rajtam, a hideggel együtt. Kicsit megmozgattam a gerincem jelzésképpen, hogy élvezem, de már én szeretnék örömet okozni neki. Hátrafordultam a kifejezetten kellemes illatú folyadékért. Öntöttem egy keveset a kezembe és masszírozni kezdem Olivért. Halk nyögések szaladtak ki a száján, ebből láthatólag tetszett neki. Éreztem a bőrén, hogy libabőrős lett az érintéseimtől. Egy ideig ezt csináltuk, majd megfordult és magára rántott. Enyhén felborultunk, kis liternyi víz folyt ki, erre összenéztünk és nevetésbe kezdtünk.
- Szerintem ne romboljunk többet! – kuncogtam, majd arrébb csúsztam. Kunyeráltam Olivértől egy törölközőt, betekertem magam vele, majd a szobája felé indultunk. Kivettem a táskámból a pizsamám, ami egy szürke, pamutsorból és egy világoszöld ujjatlan trikóból állt. Oli már a hűtőben keresgélt, mire én kiértem a konyhába.
- Mit együnk? – kiabált a hűtőből.
- Nem tudom, én nem vagyok éhes, én inkább pihenni szeretnék.
- Hát jó, legyen úgy. – csapta be a hideg bútor ajtaját és szorosan elém lépett. Nehéz volt nem berángatni Őt az ágyba, hanem csak megdermedten állni előtte és szédítő mosolyától nem elolvadni. Lassan simított végig az oldalamtól kezdve a derekamon, egészen a hátamig. Apró léptekkel haladtunk az óriási ágyig, szinte észrevehetetlenül. Végül mikor éreztem a vádlimnál egy ütést elengedtem a testem és befeküdtem. Belekaroltam a szerelmembe és óvatosan magam után rántottam. Két izmos karja mellettem támasztotta testét, de már nem sokáig. Teljes súlyával rám nehezedett. Lábaimat átkulcsoltam derekán és csodáltam magamban a nekem teremtett fiút. Kicsit lentebb lökte magát, mellkasomra döntötte fejét, ami rendkívül jó érzés volt, kócos hajszálai csiklandozták a nyakam. Kezem nehézkesen felemeltem és „simogatni” kezdtem meztelen hátát.
- Ne karmolj! – dörmögte a mellkasomba, amitől kuncogtam egyet.
- De én nem… - mondtam, majd előrehajoltam és megláttam a vörös hegekkel ellátott hátát. – vagyis…
- Én is megkaparjam a hátad? – támaszkodott meg a karjain és a pólóm alá nyúlt. Eleinte azt hittem, tényleg fájni fog, de azt vettem észre, simogat.
- Akkor... nem is kaparsz? – ráncolgattam a szemöldököm.
- Nem megy. – lehelte ki éppen az utolsó szót, majd megcsókolt. Vad, de mégis szenvedélyes volt ez. Nyelve bejutásért könyörgött, amit egyhamar meg is kapott. Sajnos a levegőhiány szétválasztotta ezt a semmihez sem fogható pillanatot. Ledőlt mellém, karját a derekamon pihentette. Közel bújtam hozzá, és hangtalanul szemléltem Őt.
- Gyönyörű vagy! – tűrt egy hajszálat a fülem mögé és szorított az amúgy is kevés közöttünk lévő távolságon.
- Hazudj még, Szívem! – érintettem meg az arcomon futkosó kezét. Egyre jobban magamon éreztem az illatát, és a testét. Végigvezette kezét a fenekemen, egészen a combomig, majd belemarkolt, amire egy apró nyögés hagyta el a számat. Erősen a csípőjéhez nyomta, ez rendkívül jó érzést keltett bennem. Nehéz mellette türtőztetni magamat, szinte lehetetlen. Hátra döntöttem a nyakam, erre Ő még egy erőset lökött rajtam.
- Na, mit szeretnél? – kérdezte halkan, őrjítően.
- A-a-azt, hogy… levegőt venni melletted. – válaszoltam nehézkesen.
- Hát vegyél, baby. – ejtette ki az utolsó szót amolyan gyilkolóan, majd belecsókolt a nyakamba, ami csak fokozta a vágyaimat iránta.
- Ahh… Melegem van. – suttogtam egész halkan.
- Vetkőzz le! – húzott egy perverz mosolyt, mire én is így tettem.
- Imádom a tanácsaidat.
- Akkor fogadd meg őket!
- Hagyjál már békén! – boxoltam a vállába. Erősen az oldalamra döntött és kényeztetni kezdte ajkaimat. Combomba belemarkolt, majd precíz mozdulatokkal kezdett megszabadítani a nadrágomtól. Lassan húzta le rólam az említett ruhadarabot, közben pedig végig csókolt. Addig engedte szabad útra a számad, amíg lehajította a földre. Nem vártam meg, még visszanehezedik rám, feltérdeltem és úgy folytattam. Ujjait gyengéden vezette végig a hátamon, majd éppen ilyen tempóval vette le rólam a felsőm, ami kínzott. Hirtelen neki lökött az ágy támlájának, és vad mozdulatokba kezdett. Először hátrafordult a takaróért, amit magunkra is terített, majd a melltartómat csatolta ki. Arra készült, hogy az utolsó rajtam lévő ruhadarabot is levegye, de felnézett es egy huncut mosolyt küldött. Nem tudtam rá "válaszolni", folytatta az elkezdettet. Lábaimat átkulcsoltam a derekán, és vártam. Meguntam, alsónadrágja gumijához nyúltam, de lelökte onnan kezeimet es Őmaga végezte el helyettem. Óvatosan behelyezte méretes férfiasságát, és mozogni kezdett.
- Ordítsd a nevem, ha elmész! - adott egy apró csókot az arcomra.
Hátradöntottem ívbe feszült hátam, majd teljes erőmből szorítottam a gyűrött lepedőt. Néhol gyorsított, majd lassított. Váratlanul pozíciót váltott, hasamra feküdtem, Ő a hátamra.
Èreztem, hogy egyre közelebb vagyok ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút. Döfött két óriásit, aminek meg is volt az eredménye.
- OLIVÉR! Kicsim. - jeleztem a kelleténél jóval hangosabban. Szüneteltette mozdulatait, kipirulva, izzadtan és lihegve élveztük ki a kellemes perceket. Mikor ez az érzés csillapodott, mellém dőlt és szorosan ölelt. Néhány perc múlva csak annyit hallottam, hogy horkol.
Majd meghalok, úgy fáj a fejem. Kikászálódtam az ágyból és az elhozott táskámban lévő dolgokba öltöztem. Egy bordó pólót és egy kopott, régi farmert húztam magamra. Kimentem a konyhában szorgoskodó csodához, és mélyet szippantva a levegőbe lèptem mellé.
- Jó reggelt, Kicsim! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked is, Életem! - viszonozta gesztusom. Bementem a fürdőbe, ott megfésülködtem és egy kevés sminket tettem fel. Leültem a szépen megterített asztalhoz és falatozni, ebben csatlakozott hozzám Oli. Evés után elkísert suliba, és ígéretet tett:
- Kettőkor ígérem, itt leszek!
Bementem az épületbe és megpróbáltam túlélni ezt a szörnyű napot.
Mikor végeztem meglàttam a szerelmemet, de mást is. Nem èrtettem, hogy kerül ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése