24. rész - Nincs rendben

Sziasztok!! Új részt hoztunk, amit szeretnénk, ha véleményeztek! Köszönünk mindent!! Imádás és szerelem!!♥ Lili & Ildi & Rebi

Feltűnés nélkül kerültem el az illetőt, de sikertelenül. Átfogta derekam és pimasz tekintetét rám szegezte.
- Mit keresel itt? Engedj már el! – löktem arrébb.
- Érted jöttem. Meg kellene beszélnünk egy-két dolgot.
- Mégis mit?! Többet jártunk Olivérrel kórházba miattad, mint egy nyugdíjas csoport egybevéve. 
- Pont erről akarok veled beszélni.
- Ádám, hagyjál békén légy szíves! Jobb dolgom is van a múlton rágódásnál. – indultam el volna, de erős karjai nem engedtek. Láttam, Olivér megindult felénk, ennek pedig nem lesz jó vége.
- De szeretlek!
- Vagy csak dobott a húgom. – húztam undok mosolyt az arcomra.
- Engedd el! – mondta egyszerűen, határozottan a Szöszi. A fiú nem hallgatott rá. – Még egyszer mondom, engedd el!
- Beszéljünk, mint férfi a férfival... – kezdte a kamu dumáját, ami félbeszakításba hanyatlott.
- De te nem vagy férfi.
- Folytathatom? Kössz.
- Jó, nem érdekel. Engedd el, vagy én intézem el! – szorította háta mögött ökölbe kezét.
- Tessék, de holnap nem ússzátok meg! – szabadított meg kezeitől, és elindult útjára. Belekaroltam a szerelmembe és a földet bámulva sétáltam vele az autóhoz. Beültünk, de nem indultunk el.
- Sajnálom. – vágódtam hátra az ülésen.
- Szokásoddá vált a problémák magadra hárítása? – nevetett fel. Nem válaszoltam semmit, elővettem a telefonom és felléptem a facebookra. Semmi új. Oli végül elindult a gépjárművel és meg sem állt lakásáig. Becsaptam magam után a kocsiajtót, majd utána siettem, ugyanis eleredt az eső. Apró, szitáló cseppjei futottak végig a hátamon. Beléptem a házba, ahol kapásból az ablak elé helyezkedtem, imádom nézni az esőt, de az illata még kellemesebb. Oli bevonult próbálni a szobájába, addig én elvoltam kellemetlen gondolataimmal a fejemben. Egy óra múlva hallottam az ajtót becsapódni.
- Eljátszod? – fordultam felé mosolyogva.
- Ha szeretnéd… - mondta, majd leült a kanapéra, és elkezdte imádott hangszerét kellemes dallamban pengetni. Pár másodperc múlva ezt a dallamot csodás hangja egészítette ki. Tudja, mit énekel, teljesen átjön az érzés.
- Tulajdonképpen, mit énekeltél? – érdeklődtem az utolsó hang elhalkulása után.
- Glen Hansard Falling slowly-ját Olivéresítve.
- Nagyon jó, gratulálok. – tapsoltam. Odaültem mellé és értetlenül pengetni kezdtem gitárját. – Mióta gitározol?
- Kicsi korom óta. – válaszolt. – Csak úgy megjegyezném, jól áll a kezedben a gitár.
- Az lehet, de az biztos, hogy játszani nem tudok rajta. – kuncogtam és tovább pengettem húrjait, de inkább rongáltam.
- Így! – fogta meg kezem és lassan mozgatni kezdte azt. Egy idő után elengedte és magamtól folytattam a szabályos ritmust. – Megy ez, csak akarni kell.
- Na, jó. Inkább hagyjuk, ez nem az én műfajom. – mondtam nevetve, majd combomra helyeztem a kezem. Oli felállt mellőlem, és bevitte gitárját a szobájába.
- Mit csináljunk? – kiabált a nappaliba bejövet.
- Én aludni szeretnék, és semmivel sem foglalkozni.
- Menj el fürödni, én készítek szendvicset! – fordult vissza, egyenesen a konyhába. Megindultam a fürdő felé, ahol elvégeztem dolgaimat. Betekertem magam a törölközőbe, és átcsoszogtam a szobába, ahol felvettem a pizsamám. Leültem a bőségesen megpakolt asztal elé és Olival egyetemben falatozni kezdtem. Elégedetten álltam fel az asztaltól és mosogattam el a tányérokat, amíg a Szöszi megfürdött. Ugyan, én előbb készen voltam, bementem a szobába, ahol rögtön bevetettem magam az ágyba.
Félálomban lehettem, amikor édes ajkakat éreztem a homlokomon. Pár perccel később ez a félálom mély álomvilággá vált.

Felkeltem nyújtózkodva, és riadtan lépdeltem ki a konyhába. Hol lehet Olivér? Azonnal kiszúrta a szemem a hűtőn lévő cetli: „Jó reggelt, Kicsim! Sajnálom, hogy ma reggel nem puszikálhatlak szét, de egész napos próbánk van a fiúkkal, remélem, megértesz. Hagytam egy kulcsot neked a pulton,nem biztos, de megpróbálok elmenni érted. Imádlak! ♥”
- Remek…
Elindultam a fürdőbe, ott egy kicsit nézhetővé varázsoltam az arcom és megfésülködtem. Felöltöztem egy fehér pólóba és a tegnapi farmeromba. Magamra kaptam a bakancsom meg a kabátom és az említett kulccsal indultam el az iskolába…
- Hali! – vágtam le magam unottan Zsófi mellé.
- Mi a baj?
- Mégis mi lenne? Az, hogy nem péntek van. – turkáltam a táskámban felháborodottan. Lecsaptam a matek könyvemet a padra, arra a fejemet. Combom felett nyomkodtam a telefonom unalmamban. Túlzottan belemerültem tevékenységembe, a csengőt sem hallottam. Bámuló szemeket éreztem magamon, nem is egyet.
- Tedd már le, hülye gyerek! – szólt egy hang a terem másik végéből.
- Kezdhetem az órát, kisasszony? – szólt idegőrlő hanggal a tanár úr.
- Mániája lett a ’kisasszony’ szó használata? – motyogtam.
- Mániád lett visszabeszélni és nem az órai anyaggal törődni? – kérdezett vissza.
- Rossz napom van, fáradt vagyok, sajnálom. – vonogattam a vállam.
- Az nem mentesít fel a kötelességeid alól. És a megoldás; aludni kell! – nevetett gúnyosan. – Kezdeni szeretném az órát.
- Tőlem, engem nem zavar.
- Remélem az arizónaszoba sem fog zavarni.
Elkezdte mesélni, diktálni az anyagot, aminek szerintem a negyede sem maradt meg bennem. A gondolataimmal voltam elfoglalva. Kicsit úgy érzem, kinéztek a tanárok és direkt piszkálnak, vagy lenne okuk rá?! Ádámtól pedig egyenesen rettegek…
- Lili! – pöckölt meg óvatosan Zsófi. Odafordítottam tekintetem. – Kicsengettek.
Felálltam a nyekergő padból és folytattam a nap túlélését. Tele volt konfliktussal…
Kijöttem az épület ajtajából, a diákok csak úgy özönlöttek ki. Elindultam egyedül haza - pontosabban Olihoz. Mikor már a 10. emeleti levegőt éreztem az orromban eszembe jutott egy mondat: „Holnap nem ússzátok meg!” Én megúsztam, de Oli? Miért nincs még itthon?
- Megjöttem! – lépett be az említett fiú az ajtón lelkesen.
- Oké. – mondtam, miközben a táskámban lévő könyveket rendezgettem.
- Hol vagy?
- A szobádban.
- Mit csinálsz? – kérdezősködött tovább.
- Hát, gyere be, baszd meg! – kiabáltam ki neki feszülten és levágtam magam a földre. Térdemet felhúztam és ráhajtottam a fejem.
- Mi a baj? – guggolt le mellém és végigsimított a hátamon. Nem válaszoltam semmit. – Hm?
- Minden! Ideges vagyok. Ádám is… ahhj… Hagyjuk!
- Mi van vele, ugye nem bántott? – hadarta.
- Nem is láttam. Meg nem tud bántani.
- De tud.
- Ezt most csak azért mondod, mert nő vagyok. - mosolyogtam rá. – Úgy vélem, még nem érezted az ütésemet.
- Azt eddig is tudtam, hogy nem vagy törékeny, a körmeidről meg ne is beszéljünk! – nevetett fel.
- Nincs is körmöm. – vágtam egyet a combjára és nézegetni kezdtem a kezem.
- Akkor meg hogy csinálod? – folytatta a körmeimről szóló beszámolót.
- Azt te sem akarod tudni! – fejeztem be végezetül ennyivel és feltápászkodtam a földről, amiben követett Ő is. Hirtelen megölelt, de nem gyengéden. Egész vad mozdulatokat vett.
- Sajnálom, hogy nem tudtam érted menni, tényleg!
- Túléltem, Szívem.
- Apropó! Bence üzente, hogy add át neki a leckét! – tért át más témára.
- Jobban jár, ha ezt nem tőlem kéri. A gáz az, hogy én sem tudom, mi volt.
- Min gondolkozol órán, te nő? – kuncogott.
- A problémákon.
- Ha baj van, mindig mondd el, különben nem tudok segíteni! – ültünk le az ágyra, s kezemet szorítva kezdte rágni szavait.
- Rendben, de nem szeretsz Ádámról beszélni.
- De a problémákat meg muszáj átbeszélni.
- Igazad van…
A napunk további része szokásos volt. Hosszú…

Már több, mint egy hónapja nyoma veszett Ádámnak, rettegek, hogy mikor bukkan elő, és hol. Legjobban Olit féltem, nem hagyom, hogy bármi baja is essen, amiatt, az idióta miatt. Őt nem különösebben érdekli az ügy, „tudja”, nem lesz semmi, viszont engem rettenetesen aggaszt és zavar. Viszont nem szabad hagynom, hogy ő rontsa el a napjaimat, mert nem érdemli meg. Mi lesz még?!