Sziasztok! Sajnáljuk, hogy ritkábban, mint hetente van rész, de egyrészt suli mellett nehéz, hisz nem ülhetünk egész nap gép előtt, másrészt pedig egyszer kaptunk egy nagyon nagy adrenalinlöketet. 2 nap alatt 1000+ megtekintés jött. Igaz, akkor még gyakrabban volt újabb olvasnivaló. Remélem, aki eddig olvasta a blogot, az most is fogja:) ja és boldog Mikit! Meglepünk titeket a mai nap folyamán egy következő résszel is☺ kellemes olvasást! Iratkozzatok fel (Lili megtalálta a feliratkozásos modult, úgy hogy hajrá), komizzatok és pipázzatok! Ha tetszik akkor +1! :) puszka Lili&Ildi&Rebi♥
Jézusom, nem tudom, mennyi idő lehetett, mikor elaludtam, de nagyon álmos vagyok. Kikecmeregtem az ágyból, majd szem dörzsölgetve lépdeltem ki a Szöszihez, aki a mai reggelét is főzéssel kezdte, legalábbis reggeli készítéssel. Nyomtam egy gyors puszit puha arcára és a fürdőszobába mentem, ahol megfésültem a kissé zsíros hajam, illetve megmostam az arcom. Mire kiértem onnan az asztalon volt a reggeli. Leültünk és szó nélkül magunkba pakoltuk. Meglehetősen jól laktam. Kezemet a hasamhoz szorítva álltam fel a székről és beraktam a gépbe a tányérokat. Nagy pakolásom közben, szerelmem erős karja fonódott végig a derekamon. Eleinte összerezzent a testem.
- Ma mit csináljunk, szívem? – mondta ki az első mondatát a nap folyamán.
- Hát, azt hiszem, ma haza megyek, gyere már te is! – fordultam hátra, s végig simítottam az orcáján. Neki döntött a pultnak, majd hevesen csókolni kezdett. Bár ezt a pillanatot sose választotta volna szét semmi…
- Persze, hogy jövök, de csak ha nem baj.
- Miért lenne baj? Tudod, hogy szeretlek! – leheltem ki, majd folytattam az előbbi csókjelenetünket. Még mindig égeti a csókja az ajkamat, és egyszerűen sosem elég belőle. Később írtam anyunak, hogy megyünk hozzá, azért ne érje őt váratlanul. Felvettük a cipőt, bezártuk az ajtót és lassan lementünk a kocsimhoz, amibe beültünk. Beindítottam a motort, és elvezettem anyáékhoz. Kiszálltunk az autóból, és becsengettünk. Édesanya beengedett minket:
- Érezd otthon magad Olivér, és ne rosszalkodjatok! – emelte a magasba mutatóujját.
- Jók leszünk, ígérem. – válaszolt zavartan a szerelmem, akivel később felmentünk a szobámba. Leültünk az ágy két sarkára, Oli körbenézett a „birodalmamban”, addig én
„Szia! Képzeld, találtam egy olcsó, tágas albérletet. Azt hiszem, indulok. A munkát meg csekkoljuk ;)” – idézem. Szóval jön… oké, 5 óra múlva már itt lesz. Gyorsan visszapötyögtem neki: „Hali, annak nagyon örülök, akkor gyere anyuékhoz, gondolom, tudod hol laknak.” Elővettem a laptopom, pontosabban a Szöszi elővette. Posztolt valamit az oldalára, s én közben csak figyeltem… Már vagy egy órája nézegeti a facebookot, én meg Őt, eléggé unatkozunk.
- Mit csináljunk? – nyújtózkodtam magatehetetlenül.
- Aludjunk!
- Ne játszd el megint! Na, de komolyan!
- Menjünk el sétálni! – csapta le a fehér laptopot. Felálltam, kicsit megigazítottam az embermagasságú tükörben magamat bámulva a hajam, majd lementünk az előszobába, ahol felvettük a cipőt. Egymás kezét szorítva léptünk ki az utca piszkos betonjára. Utunk már megszokottan, a parkhoz, a hintához vezetett.
- Szeretlek! – ült le a hintára, én az ölébe és megcsókolt. Két kezem szőke hajába „talált”, míg az övé a csípőmhez.
- Várj! – szakította félbe a pillanatot egy telefonhívás. Ági ilyen hamar haza érne? A kijelzőre pillantva megláttam Miki arcát és nevét. Elhúztam jobbra a zöld gombot, majd beleszóltam a vonalba.
- Szia Maykee.
- Szia, figyelj, gyertek gyorsan… - hadarta a szavakat idegesen. - … a kórházba.
- Mi… m-m-mi történt? – mondtam fogaimat összeszorítva.
- Ildi… elájult. Most vitték be.
- Jézusom! Indulunk azonnal. – ütöttem a piros jelre ingerülten. Kiszálltam Olivér öléből és magammal rántottam Őt. Gondolom, minden szavát hallotta Mikinek, hisz ott volt az orra előtt a mobilom. 10 perc múlva már a lakás előtt ültünk a kocsimban, aminek a motorját beindítottam. Szinte teljes erőmből nyomtam a gázt, és csak egy mondat járt a fejemben: „Nem lehet semmi baja, erős!” A kórház előtt azt hittem, én is el fogok ájulni, minden porcikám remeg. Nem állok biztosan a lábamon. Sietősen berontottunk az épületbe és Maykee kutatására indultunk. Hamar megtaláltuk őt a folyosón egy székben ülve. Mikor megláttam a lábam tempója felerősödött és minden megszűnt a világban. Leültem mellé és vártam, hogy megszólaljon, elmondja, mi is történt. Hosszú ideje ültem ott, s meguntam a csendet, vagyis a tudatlanságot.
- Mi történt? Jól van?
- Nem tudom, nem engednek be. Úgy történt, hogy elment mosdóba, de ugye nem jött ki és csak egy óriási koppanást hallottam. Nagyon megijedtem, benyitottam hozzá és feküdt a földön. – mesélte hófehér arcával a padló felé fordulva.
- Annyira izgulok érte.
- Na, ennyire, kétszer ennyire izgultam miattad. – nyomott egy puszit a fejem tetejére a mellettem gubbasztó szerelmem. Sok idő múlva, lehetett az 2 óra is, mire az ajtó másik felére engedtek minket. Szerencsére minden rendben. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja. Megszorítottam gyenge kezét és csendben figyeltem. Éreztem, hogy rezeg valami a nadrágomban. A telefonom után nyúltam és felvettem Ágit.
- Már nem tudom, mióta várok rád a kapud előtt! – kiabálta a vonalba.
- Neked is szia. Figyelj, Ildi rosszul lett. Egyébként muszáj neked rögtön támadni?
- Jó, de attól még anyukád kaput tudna nyitni.
- Hogyan, ha dolgozik? Te szerencsétlen. – forgattam a szemeimet, majd kimentem a helységből. Nem kell, hogy mindenki hallja, miről beszélünk.
- Akkor meg nyitva hagyhattad volna. De keresheted a kifogásaidat.
- Most ne ingerelj te is. Gyere a kórházba, ha nem szeretnél ott várakozni! – mondtam, majd leraktam a telefont. Visszamentem Ildihez, aki már mosolyogva figyelt.
- Hozzak enni-inni?
- Köszi Lili, csak egy teát kérlek! – adta le a „rendelését”. Becsaptam a fehér ajtót, és leindultam a lépcsőn. Ugyan a büfébe indultam, megláttam a barátnőmet a bejáratnál. Mérgesen lökött belém, és megvárta, míg elkészül a tea, amit felvittem a betegnek. Mellettem sétált szótlanul a barna hajú Ági, aki még véletlenül sem szólt volna hozzám, mintha én tehetnék Ildi állapotáról. Csendben benyitottunk, majd én átadtam a kérést.
- Benntartanak? – kérdeztem.
- Nem hiszem, csak akkor, ha nem leszek jobban, és már kicsit jobb a közérzetem.
- Szólj, ha úgy érzed, indulhatunk. – guggolt le az ágya mellé Miki.
- Megiszom még és mehetünk. – postázott egy mosolyt és tovább szürcsölgetett. 5 perc múlva már csak egy vidám sóhajt hallottunk, és Ildi szájából a ’mehetünk ’ szót. Kisegítettük az ágyból, két lábra állt és kisétáltunk a szobából. Maykeeba és belémkarolt, segítettünk neki hazajutni. Oli és Ági előttünk „beszélgettek?”… Hangosabbnál hangosabb kacajoktól zengett a már-már sötét utca. A Szöszinél volt a kulcs, kinyitotta a házat, és beléptek Ágival. Ildivel nem haladtunk túl gyorsan, sőt, nem is haladunk. Végre, mikor beértünk mi is a lakásba megakadt a szemem a barátnőmön és Olivéren. A látvány teljesen lesokkolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése