18. rész - Gratulálok!

Szervusztok! Sikerült megírni a meglepi részt. Köszönöm Ildi, hogy eszembe juttattad ezt a remek dolgot, úgyis ritkán van rész:/ legyen boldog Mikulásnapotok! A rész éppannyira nem vidám, mint amennyire Ti legyetek azok:( Mosolyogjatok, olvassatok és iratkozzatok fel, pipáljatok szét és szétkommentártadatot akarok!!!!! :D puszkóó Lili&Ildi&Rebi♥♥

Hát ezt nem néztem volna ki belőle. Gratulálok Ági, elérted a célod. Most már nem a barátnődet, hanem TÉGED csókol.
 Felelőtlenül elengedtem a húgomat, és felszaladtam a szobámba. Becsaptam az ajtót, s összerogytam a földön. Nem tudok megmozdulni.

A fájdalom egyre nagyobb, mardos, szinte megöl. Eljutottam arra a szintre, hogy be kell látnom, a mi kapcsolatunk nem megy. Szinte mindig van valami, amivel elrontja a megmentettet. Valaki kopogott az ajtómon. Semmi ingerenciám nem volt most bárkinek is a szemébe nézni. Egy ideje kopogtatott, én pedig csak ültem ott, mintha nem hallanám. Idegesítő volt, fogtam és teljes erőmből beleütöttem egyet az öklömmel, végre elcsendesedett a kopogtatás, de a fejemben káosz és zaj volt. A szomorúságom átváltott dühbe, rombolni akartam. Felálltam, és leültem az ágyamra. A kezemen támaszkodtam, éreztem, hogy fáj, és alig tudom vele tartani magam. Ránéztem és teljesen lila volt, egy színskálára hasonlított, amiből enyhén vér áradozik. Úgy érzem, aludnom kell. Nem érdekel, hogy át sem öltöztem, szétterültem, és megpróbáltam mindent kiverni a fejemből, szundítani. Mikor már végre az álmaimmal találtam volna szemben magam, ismételten kopácsolást hallottam. Igaz, nem akartam beengedni az illetőt, de reflexből rávágtam: „Gyere”!
- Az előbb is én voltam. – ült le mellém Miki.
- Nehogy a Szöszi jöjjön és bocsánatot kérjen, azt a… fúúh, annyira ideges vagyok. – kotorásztam a hajszálaim között. – Most mit csinál(nak)?
- Hát… - vakarta meg a fejét. – Ági be van golyózva, a 2cm távolságot nem képes betartani. Szó szerint rámászott. Oli meg (amikor nincs a közelében) folyamatosan fel-alá járkál. Nem tűnik túl boldognak.
- Hát ne is legyen. Megcsalt! – mondtam a kelleténél hangosabban, amit szerintem a többiek is hallottak.
- Ahogy látom, a barátnőd mellett nem egyszerű az élet.
- Hazaküldenéd? Ja, nincsen hová. – nevettem fel. – Menjen az utcasarokra, engem nem érdekel. Az biztos, hogy itt nem fog aludni, menjen Olivér kétszemélyes ágyába, úgyis oda való.
- Ennyire pipa vagy rá? – kérdezte, mire bólintottam. Felállt az ágyamról és kiment. Egy kicsit elgondolkodtam… Túl könnyen szerettem bele, mindent elsöpört. 4. nap már tudtam, hogy szerelmes vagyok. Nem éreztem még sosem ilyet. Talán beleestem a csapdájába és most visszanyal a fagyi. Hagyjuk, nem érdemes ilyenekre koptatni az agyunkat, lesz, ami lesz. Felálltam, majd becsuktam magam után az ajtót. Lesétáltam a lépcsőről és a mosdó irányába mentem. Bekopogtam, nem jött hang. Benyitottam. Hang az nem jött, de valakit megzavartam.
- Jelezhettél volna, hogy bent vagy! – forgattam a szemeimet.
- Ne törődj velem, megcsaltalak. – vont vállat a fürdőkád szélén ücsörgő szőkeség.
- Igen, gratulálok is hozzá! – mosolyogtam gúnyosan, és leültem mellé. Csak a talajt bámultam üres tekintettel. Nem tudom, ilyenkor mit kell mondani, vagy tenni. A kezét, ami eddig a kádat támasztotta most a combomra helyezte, kicsit felém fordult és felnézett. Vett egy mondatkezdő levegőt, de nem szólalt meg, mintha visszafolytaná gondolatait. Felemeltem a fejem és vártam szavait. Hosszú idő kínos csend. Ezt megtörve jutott szóhoz.
- Sajnálom.
- Tudom – vágtam rá érzelemmentesen. „Sajnálom”? Ennél a bocsánat is jobb. Azt hiszi, ennyivel le van rendezve?
- Hülye voltam.
- Tudom.
- Szégyellem.
- Tudom.
- Fontos vagy.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten. – Ha fontos lennék, hű lennél hozzám. Elérte az, az élettelen csitri, amit akart. Mégpedig Te is kellettél hozzá! – böktem erősen a vállába.
- Ez nem úgy volt, mint hiszed. Amikor én azt mondom, SZERETLEK, az mindig is úgy van. Szólni fogok, ha változik. – villogtatta ki vámpírfogait. – Meg miért csókolnék meg egy olyat, aki keresztbe akar tenni nekem, nekünk, mert szeretem?
- Ha nem szereted, miért viselkedsz úgy vele, mint azzal, akit szeretsz?
- Rosszkor nyitottatok. Állt velem szemben, és a szemem színét (színváltós) próbálta megfejteni. Aztán… megcsókolt. Hidd el, nem én akartam.
- De akkor meg miért Te kérsz bocsánatot? Már tényleg nem értem.
- Mert szerinted majd ő idejön és bocsánatot kér? Nem szeretek veled haragban lenni.
- Mégis mindig vitát gerjesztesz. – vontam vállat. Nem szólt semmit csak bámulta tovább a lábát.

Olivér szemszöge:

Nem igaz! Mindig vitát gerjesztek. Mi a jó ebben? Szerintem semmi. Nem fogja sokáig bírni mellettem, ha ennyire retardált leszek. Be kell bizonyítanom, szeretem. Bár’ nem engedtem volna magamhoz ennyire közel Ágit. Tudtam, hogy ki fog akadni Lili, nem is vártam mást, de sajnos minden rajtam csattan. Ági, mintha misem történt volna, szerintem, ha innen kiteszem a lábam ismét a nyakamon lesz. Nehéz vele.
- Kimegyek, nem zavarlak. – álltam fel mellőle, és végigsimítottam arcán. A szeméből a ’ maradj ’ szót tudtam leolvasni. Maradtam volna, de beszélnem kell Lili barátnőjével. Kiléptem az ajtón és megláttam, a kanapét támaszotta.
- Már vártalak. – mosolygott rám.
- Figyelj, beszélnünk kell! – ültem le mellé. Figyelmesen hallgatott. – Az, ami köztünk volt… szóval, tudod mennyire kiakadt Lili? Miért kellett neked lerántani a fejem és…?
- Bajod lett? Nem. Nekem viszont nagyon jól esett. Lilinek sem lesz semmi baja tőle, csak egy csók. – tárta szét karját.
- Tudom, hogy szét akarsz minket szedni, de nem fog menni... - mondtam, de el is hallgattam, mert megláttam a barátnőmet, és ezeket nem túl jó, ha hallja.
- Folytassátok, nem figyelek. – legyintett egyet a levegőben, és a pult felé ment. Inkább nem folytattam. Felálltam és odaléptem a szendvicset készítő szerelmem mögé. Belepusziltam a nyakába, és ezt szerintem most nem kellett volna. Ellökte az arcomat.
- Nyugodj meg, ettől semmi sem lesz jobb, tudod, mennyire haragszom rád.
- De igen, nekem jobb lesz, nekem jól esik.
- És azt ki nem tojja le?!
- Ne legyél már ilyen! – adtam egy gyengéd csókot az arcára.
- Mondom, hogy hagyjál békén! Mit nem értesz rajta?!
- Fiatalok, ezt ne itt! – kiabált Ágnes.
- Te csak kussolj! – mutatott rá Lili egy sajttal a kezében.
- És akkor nem is aludhatok melletted?
- Majd meglátom, de eddig a földön alszol!
Viszonylag sok szendvics készült, mindenki vett belőle és elfogyasztotta. Én a lépcsőn ülve falatoztam, hogy még véletlenül se kerüljek a barna leányzó közelébe.
- Majd én megcsinálom, hagyd! – mondtam, s kivettem Lili kezéből a tányérokat. Elkezdtem mosogatni, és még egy-két dolgot elvégezni, majd felmentem a szöszke szobájába, vagyis bekopogtattam.
- Ha muszáj, gyere! – hallottam a szöszke lány szájából, s kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam magam után azt.
- Na, hol alszom? – vigyorogtam.
- A kanapén Ági mellett. – lehelte ki, mire én fintorogva néztem rá. – Jó, na, aludhatsz mellettem, de csak az ágy legszélén.
- Köszi, köszi! – szorítottam ölelésemmel agyon.
- Ne örülj, vannak szabályaim: nem érhetsz hozzám, nem kelthetsz fel, nem szólhatsz hozzám, amikor azt mondom kelés, akkor felkelsz, és utoljára sem érhetsz hozzám! Világos?
- Nehéz lesz betartani, de világos. - Elmentem fürödni, majd Ő is utánam. Felvettük a pizsamát, vagyis én csak levettem a gatyám, és befeküdtem mellé. Nagyon nehéz volt nem hozzáérni, hozzászólni és csendben maradni, nem ezt szoktam meg. Nagy nehezen elaludtunk… „szössznyűséges” lesz ez az este.