20. rész - Felejthetetlen lesz

Sziasztok manók! Itt a várva várt 20. rész, aminek a témáján sokat agyaltunk. Sajnos benyelt a gép egy jó kis vírust, nagyon lassú... na mindegy, a lényeg, hogy ma elkészült. Pipáljatok, iratkozzatok fel, komizzatok:) puszi Lili&Rebi&Ildi♥♥
Hát, elég „hangyás” a kezem…
- Olivér, légy szíves, szállj le rólam! – beszéltem neki össze-vissza.
- De még alszok. – szűrte ki fogai közül kómásan és ugyanúgy feküdt rajtam, mindaddig, ameddig a hátamra nem fordultam és lelöktem magamról.
- De most miért kell engem lökdösni, nem látod, hogy alszom? – emelte fel a fejét az ágyról egy pillanatra, majd vissza is csapta azt. Hát jó… én felkelek, Ő marad. Felálltam, és az ajtó felé mentem, amin ki is jöttem.
- Elfértetek? – néztem kidülledt szemekkel a 3 srácra a lépcsőn lejövet.
- Anyud egy isten! – lelkendezett Benny. Rá sem kell kérdeznem, anyu ellátta őket. Kicsit megéheztem a „nehéz” esténk folyamán, kerestem gabonapelyhet és tejet. Miközben a pulton tettem a dolgom megakadt a szemem a nyitott hűtőn, „amiben” volt is valaki.
- A hűtőnket is kieszed, persze ez így természetes! Menj és nézd meg azt a pincérmunkát, vegyél lakást és éld az életed! Ne mindig rám támaszkodj! – oktattam ki Ágit hangosan. Nem szólt semmit, csak becsukta az ajtaját és lesütött szemekkel nézett rám. Nem, Ági sosem lesz színész, megjátssza, hogy sajnálja, amit tett, de ez jól látható, mese. Egy ideig szúrósan bámultam őt, majd folytattam az elkezdettet. Leültem egy székre és falatozni kezdtem… Mindent megettem, elmentem mosogatni.
- Na, felébredt a Szöszi! Úgy hallottuk, jó estéd volt, tesó! – fordult hátra a boxerben, kócosan járkáló Oli felé a „kínai”.
- Én is szeretlek Ya Ou! Nem írok beszámolót! – gúnyolódott a hajában turkálva, ami folyton a szemébe lóg.
- Hú, de morcos ma valaki!
- Tudod milyen rossz, amikor felkeltenek az álmodból? – háborgott édesen.
- Aha… mintha álmodtál volna. – nevetett fel, mire csak legyintett a kezével a szőke, majd mögém csoszogott és megtámaszotta a pultot. Fejét a kulcscsontomba fúrta, majd megdöntve azt egy puszit lehelt az államra.
- Máskor hagyj aludni! – dörmögte csendesen.
- Hát… inkább szállj le rólam, mielőtt elalszol! – vágtam vissza neki. Megfordultam, és kiküzdöttem magam a karjai közül, majd leültem a kanapéra Bence mellé.  Éreztem, hogy valami, vagy valaki megbökdösi a hátam.
- Beszélhetünk? – kérdezte tőlem Ági. Szemeimet forgatva húztam őt magam után a lépcsőn. Kinyitottam a szobám ajtaját, majd beengedtem rajta.
- Mondd, de csak, ha muszáj! – ültem le az ágyam sarkára, és bámuló tekintettel szemléltem őt.
- Kérlek, fogadd el őszinte bocsánatkérésemet az Oli és a köztem megtörtént dologért. Nem lett volna szabad, teljesen elment az eszem.
- De te hogy jössz ahhoz, hogy megfogod, lerántod a fejét és lesmárolod? Gondolkozzál már egy kicsit, biztosan tudtad, hogy nem fogok örülni neki! Nem szégyelled magad? – néztem rá felháborodottan. Fél perc csend után megszólaltam ismét. – Na és áruld már el nekem, hogy jössz te ahhoz, hogy úgy viselkedsz, mintha itt élnél? Nem elég, hogy teljesen ki vagyok borulva rád… Még Olivér sem viselkedik így, ugye belátod?
- Figyelj, tudom, hogy tapintatlan vagyok és bunkó, - állt meg egy pillanatra, mire bólogattam. – de nincs hol laknom. Azt a pincéres dolgot még nem néztem, az albérletet sem.
- Ideje lesz megnézned… - vágtam rá flegmán.
- Lili, tényleg ne haragudj rám, tényleg nem lett volna szabad! Sajnálom, hogy miattam ennyire össze kellett kapnotok.
- Tartsunk fegyverszünetet, de a bizalmam jóval csökkent!
- Köszönöm, ígérem, nem lesz több ilyen!
- Ígérheted is! Inkább gyere azért a munkáért és tudjuk le! – álltam fel majd az ajtó felé indultam Ági társaságában.
- Kérlek, ne csináljatok bajt, bízom benned! – hajoltam le az asztalnál falatozó Olihoz és egy apró puszit nyomtam az arcára.
- Miért, hová mentek? – nyelte le nehézkesen a falatot és aggódottan nézett rám.
- Megnézzük azt az állást Áginak, sietünk. – suttogtam neki.
- Rendben, szeretlek szerelmem, ne essen bajod! – nyújtózott fel egy csókért.
- Én is Téged!
Felkaptuk a cipőnket, és már indultunk is.
- Anyud hová lett? – kérdezte útközben.
- Dolgozik… - húztam lehangolóan jobbra a szám. Lassacskán beértünk az épületbe, ahol rögtön kérdőre is vontuk a pult mögött álló srácot.
- Szia, olvastuk a neten, hogy van itt álláslehetőség. Még szabad? – kérdeztem. A fiú fél perc után szólalt meg:
- Szervusztok, igen, melyikőtöknek? – beszélt zavartan, mire Ági magára mutatott. – Angol nyelvtudás?
- Középfok.
- Rendben, holnap reggel 7-re várunk szeretettel! – adott át egy cetlit, amin számok voltak.
- Köszönjük! – mondtuk egyszerre, majd kiszivárogtunk az épületből. Furcsa érzésem volt, mintha nem lennénk biztonságban.
- Mi van a papíron? – néztem a mellettem sétáló lányra.
- Nem tudom, csak begyűrtem a zsebembe. – kotorászott a nadrágjában. Mikor végre sikerült neki kihorgászni a sárga cetlit belenyomta a kezembe. Egy telefonszám volt rajta, a másik oldalán pedig a ’hívj’ szó volt csupa nagybetűkkel firkálva. Visszaadtam neki, majd hazasétáltunk. Épp, hogy benyitottam az ajtón, Ya Ou rám telepedett és vigyorgó arccal mondogatta a nevem egész lelkesen.
- Nyugi, Ferenc, nyugi. – kacsintottam Olivérre, hisz Ő szokta így hívni. Nem, nem használt… - Mondd már!
- Szóval, srácokkal 1 hét – mutogatott a kezével is. – szabadnapot kaptunk. Magyarul 1 hétig nincs koncert, sem fellépés.
- És ebben mi a jó? – mosolyogtam rá értetlenül és beljebb léptem.
- Majd a Szöszke elmondja… - biccentett felé. Levettem a cipőm, majd Oli elé álltam. Vártam, hogy megszólaljon, és belekezdjen mondandójába, de nem így lett. Belém karolt és felvezetett a szobámba. Becsaptam magam után az ajtót és beleültem az ölébe.
- Szeretném, ha ezt az egy hetet csak Veled tölthetném, senki mással, csak Te, meg én. – súgta, majd hosszasan megcsókolt. Megőrjít, egyszerűen megszűnt minden.
- Ezt hogyan oldjuk meg, nagyon okos? – mosolyogtam rá.
- Elmegyünk, messzire. Bérlünk egy nyaralót és…
- Na, ezt most fejezd be! A pénzre nem gondolsz?
- Azért, hogy veled legyek akár a világ összes pénzét is beáldoznám. Nyugodj meg, azt majd én rendezem!
-  De Te milyen messzire akarsz menni?
- Hawaiira.
- Jézusom, Te nem vagy normális! – kaptam a szám elé a kezem. – De ne menjünk olyan messzire, nagyon féltelek! Sokkal egyszerűbb elautókázni a Balatonra, mint mérföldeket menni repülővel.
- Jó lesz, hidd el! – ölelt magához.
- És mikor indulnánk?
- Holnap.
- Muszáj?
- Ne izgulj, nagyon jó lesz! Gondolj bele, csak ketten, kizárunk mindent!
- Hát… - néztem a padlót. – Köszönöm Szerelmem! Nálad jobbat nem is kívánhatnék…
- Ezt ne firtassuk! – kuncogott. – Vacsira rendelünk pizzát?
- Húú… de rég ettem! – fogtam a hasam, majd felálltam és kiléptünk az ajtón.
- Megrendelem, jó? – suttogta, mire csak biccentettem.
- Pizza mindenkinek megfelel? – néztem a lustálkodó személyekre.
- Igen!!! – hallottam a nappali-konyhánk minden részéről.
- 1 óra és jön a kaja! – jött be letörten a Szöszi.
- 1 óra nektek az semmi, ellesztek ti addig. – nevetett fel Ya Ou.
Egy órával később tényleg már az asztalnál ültünk és majszoltuk a rendelést. Megettem 2 nagyobb szeletet, amivel tele is tömtem magam. Szinte egyszerre fejeztük be, összeszedtem a tányérokat és elmostam őket.
- Hát, - lépett mellém Benny. – köszönjük, hogy itt lehettünk, hálásak vagyunk neked és a csodálatos anyukádnak is.
- Jajj, Bence! – öleltem át. – Jajj, Oli! – ugrott össze a testem az ölelésére. Már nem 3-an, hanem 4-en, később 5-en ölelkeztünk. Ott állt körülöttem, ölelt engem 4 csodálatos ember…
- Köszönjük! – mondták egyszerre, majd lassacskán kisétáltak a bejárati ajtón, s leváltotta őket anyukám.
- Juj, anyu, anyu! – hangoskodtam körülötte koromhoz nem méltóan. – Megyünk Hawaiira!
- Ohh… sziasztok! – tette le a táskáját a sarokban. – Hogy mi? – nevetett fel.
- Olivér elvisz. Na, most menő vagyok?
- Mit szívtál, lányom? – forgatta a szemeit. – Nocsak, pizzát ettetek? Olyasmi illat van.
- Igen, maradt még, benn van a hűtőben. – mutattam a hűtő felé. – Baj lenne, ha elmennénk aludni? Ági már rég alszik. – kuncogtam.
- Miért lenne baj? Menjetek csak! – mosolygott, majd sarkon fordultam, megfogtam a szerelmem kezét és felsétáltunk a lépcsőn, onnan pedig a szobámba. Leültünk az ágyra, de én fel is álltam egyből.
- Elmegyek fürdeni, kérlek, várj meg!
- Elmegyünk. – javított ki már megszokottan.
- Ne haragudj, most egyedül szeretnék.
- Semmi, megértelek. – mondta, s átmentem a fürdőszobába. Levettem a ruháimat, engedtem vizet és elmerültem benne. Jó ötlet elmenni? Egyáltalán miért olyan messzire akar menni? Elmerültem a gondolataimban, de nem sokkal később két koppanás zökkentett ki belőlük.
- Gyere! – engedtem be…Olivért.
- Tudom, hogy a kiruccanás miatt vagy így kiakadva. Mondd el őszintén, mit szeretnél! – guggolt le a kád mellé. Felé fordultam és megtámaszkodtam a könyökömön.
- Igazad van, óriási élmény lesz, amit kár lenne kihagyni, megyek!
- Remek, akkor siess! – állt fel.
- Inkább vetkőzz! – mosolyogtam rá perverzül.
- Te kérted. – vont vállat és lassan, kínzóan kezdett megszabadulni a ruháitól, majd bejött mellém. 
- Ugye tudod, hogy kiakasztasz?
- Aha. – válaszolt semmit mondóan, majd nevetni kezdett.
- És miért?
- Mert jó.
- De miért? – kérdezősködtem, de nem válaszolt. – Hallod, miért?... Hmm?
- Maradj már csöndben! – ölelt magához és megcsókolta Őrá szomjas ajkaimat. Csupa vizes kezemmel a hajában turkáltam és öleltem Őt. Egy pillanatig azt éreztem, nincs megállás, de sajnos jött a levegőhiány, ami elválasztott tőle. Elővettem a szivacsom, nyomtam rá a kókuszos habfürdőből és fürdeni, de inkább játszani kezdtem vele. Olivér kezébe vágtam, majd megmosta a hátam. Eléggé elment az idő, leengedtem a vizet és visszasétáltunk a szobába. Felvettem a pizsamám, és lefeküdtem, majd mellém Oli, akinek a karjaiban aludtam el.