Befeküdtem a Szöszi mellé és folytatni kezdtük azt, amit nem rég abbahagytunk. Ezt megint a ti fantáziátokra bízom.
Mikor felkeltem, az első gondolatom a mellettem szuszogó Olivér volt. Olyan
édes, ahogy alszik. Felültem az ágyamon, és csendben figyeltem Őt.
Elgondolkoztam azon, miért és hogyan jutottunk idáig. Minden nap gondolkozom,
nem értem miért kell. És most is azt csinálom… Oldalra pillantottam, és
megláttam két szikrázó szemét.
- Jó reggelt! – dörzsölte meg szemeit, és az ellenkező irányba fordult.
- Makacs vagy! – simogattam meg a hátát.
- Te is, mert nem vagy az enyém! – mondta, majd megfordult és magához ölelt.
- De Oli, ezt már megbeszéltük, nem? Barátság extrákkal, nem akarok többet. Vagyis nem tudok.
- Értem, de attól még szerethetlek. – mosolygott rám, vámpírfogait kivillogtatva.
- Igen, de ne szeress, olyat, aki nem szeret viszont. – sütöttem le a szemem. Hirtelen hallom, hogy megcsörren a telefonom. Utánanyúltam és fogadtam a hívást.
- Szia anya, hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Szervusz. Nem akarsz lejönni ma Magyarországra, és meglátogatni minket?
- Tegnapelőtt jöttem külföldre, most megint utazzak? – vontam kérdőre felháborodottan.
- Fizetjük a jegyet. Ez nem akadály. Csak tudod, rettenetesen hiányzol nekünk.
- Ti is nekem, de most Olivér itt van. – álltam fel az ágyról és kimentem a nappaliba.
- Újra együtt? – csillant fel a szeme.
- Nem egészen. Majd, ha elmegy, akkor talán találkozunk, de most megyek, szia. – ezzel megszakítottam a vonalat. Visszasétáltam a szobámba, de már csak egyedül voltam ott. Az illatok alapján, Olivér a konyhában munkálkodott. Kerestem valami ruhát, és felvettem azt. Mai öltözékem egy szürke rövidnadrágból és egy kék trikóból állt. Bementem a fürdőbe, ahol megfésülködtem, illetve sminkeltem, hiszen azért mégis tetszeni akarok a Szöszinek. Ebbe belegondolva, furcsán éreztem magam, mert miért akarnám elnyerni a tetszését, ha semmit sem akarok Tőle? Eljöttem a tükör elől, és a Szőkeség felé vettem az irányt.
- Csinos vagy! – nézett végig rajtam.
- Te meg vak. – gúnyolódtam.
Egy ideig néztem, Olivér hogyan készíti el a rántottát, majd miután azt meguntam, bementem a nappaliba és elkényelmesedtem a kanapén. Telefonomon az instagram futott. Semmi új. Felálltam és kisétáltam a Szöszihez.
- Segítsek valamit? – kérdeztem unottan.
- Már kész, abban segíthetsz, hogy veszel elő tányért. – mondta, mire én teljesítettem kérését. Leültünk az asztalhoz, és elfogyasztottuk a reggelit. Olivér ismét rekordidő alatt belapátolta magába főztjét. Miután az én tányérom is üres lett, ezeket betettem a mosogatógépbe.
- Mit csináljunk ma? – léptem a kanapén heverő Olivér elé ásítva.
- Aludjunk! – adta nekem a rendkívül értelmes ötletet, miközben az ellenkező irányba fordult és eljátszotta, hogy alszik. Mintha elhinném…
- Na, de most komolyan! – parancsoltam rá mire leültem a heverőn maradt utolsó négyzetcentire.
- Aludjunk! – mondta még mindig nyugodtan. Oli telefonja hangos csörgésbe kezdett, míg fogadta a hívást.
- Szia Sziki. Miért keresel?
- Heló, lenne egy koncertünk Miskolcon ma, 15:30-tól.
- Mi?! Félnégytől? Nem készülök el addig. – nyílt tágra a Szöszi szeme, és idegesen felpattant a kanapéról.
- Pedig el kell. Na, fejezzétek be, amit épp csináltok, bármi is legyen az és indulj szépen haza!
- Ahh… - forgatta a szemeit. – Muszáj lesz. Akkor pakolok, csáó.
- Mennem kell! – lépett elém és végigsimított arcomon, mire én egy csókot nyomtam puha ajkaira.
Oli összepakolt, és már ajtóban állt.
- Vigyázz magadra! – karoltam át nyakát.
- Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón, és becsukta maga után azt. Mikor az bezáródott egy világ omlott össze bennem, miért kell elmennie? Miért nem maradhat velem? Leültem oda, ahol eddig a Szőkeség ült, és sírni kezdtem, mint egy hisztis kisgyerek.
- Már megint mit csinált veled az a nyomorék? – csapta be maga után a bejárati ajtót a barátnőm.
- Túl jó, hiányzik. – leheltem ki könnyeim közül.
- Chh! – forgatta a szemeit, és helyet foglalt mellettem. – Túl jó? Ha Ő lenne az utolsó pasi a földön, akkor se hajtanék rá.
- De ismét, mi ez a hozzáállás? Miért kell rontanod a helyzetem? – háborogtam.
- Ez csak szimpla véleménynyilvánítás. – vont vállat.
- Inkább visszamegyek Pestre.
- Hajrá, menj csak! De utána be ne tedd a lábad ide! – meredt rám.
- Mi történt veled? Jól vagy ilyenkor? Tudod mit? Megyek! – huppantam fel az ülőbútorról és a ruháim keresésére indultam. Eldöntöttem, visszamegyek, nem bírom, hogy Ági mindig belém köt.
- Viszlát, cica! – kiabált be a szobámba flegmán.
Összerámoltam mindent, és kimentem az ajtón. Az utcára kiérve a lábam járásának tempóját kétszeresére vettem. Lassan már a reptéren álltam és a jegyet vásároltam meg. Nemsokára már előttem állt a repülőm, amire fel is szálltam. Út közben letöltöttem egy-két Hooligans számot és rongyosra hallgattam őket. Ezzel el is ment az időm nagy része. Végre újra itthon! Leszálltam a gépről, és szinte futottam anyáék házához. Várjunk! Nem is szóltam nekik, ezért elővettem a mobilom és hívást indítottam anya felé. Hosszas kicsengés után, végre az ő hangját hallottam a készülékemből.
- Szia kincsem! De jó hallani a hangod!
- Szia. Az a helyzet, hogy összekaptam Ágival és látogatóba jönnék, és már itt állok az utcasarkon. Mehetek tovább?
- Persze, gyere! Várunk, puszi! – láttam magam előtt anya mosolygó arcát, és leraktam a telefont. Odasétáltam a ház elé, halkan benyitottam a kaput. Pufi, a kutyám ezt a tervet felborította. Hangosan ugatni kezdett, és piszkos mancsát a combomra helyezte. Szőrös pofiját néhányszor átsimogattam, majd benyitottam a házba.
- Csöngetni luxus? – nevetett fel Ildi.
- Nálunk nem szokás. – mosolyogtam. – Anyu főz?
- Anyu főz. – kavargatta tovább anya az edényben lévő valamit. Odamentem hozzá, mire egy puszit nyomott a fejemre.
- Jól néz ki! – nyaltam meg a szájam szélét. – Mikor lesz kész?
- 2 óra múlva, türelem.
Ildi a kanapén hevert, mellé leültem én is.
- Mit csináljunk? – kérdezte kiskutya szemekkel.
- Aludjunk! – utánoztam Olivért.
- Nézzünk filmet! – állt fel a húgom és keresgélt is a filmek között. Nem tudtam neki nemet mondani, még, ha nekem nincs is kedvem hozzá. Nem tudom mi a címe annak, amit lejátszott, de lekötött addig, ameddig kész nem lett az ebéd. Anya szedett mindkettőnknek az ételből, leültünk az asztalhoz és elfogyasztottuk azt.
- Olivér már biztos színpadon áll. – gondolkoztam el.
- Tényleg, mi van vele? – csillant fel Ildi szeme.
- Mi lenne? Semmi. Na, és te hogy állsz a pasikkal? – mosolyogtam.
- Öm… – kuncogott. – Miki...
- Jártok?
- Aha. – nézett rám kipirultan, rákvörös arccal.
- Ez finom volt, köszönöm. – álltam fel elégedetten az asztaltól, és a pultra vittem a tányéromat. – Felmehetek a régi szobámba? – mutattam a lépcső felé.
- Érezd otthon magad! – bólintott. Felérve a „szobámba” elkényelmesedtem az ágyamon. Körbenéztem a szobában, és megakadt a szemem a Hooligans posztereimen. Az íróasztalom fiókjában megtaláltam a régi füzeteimet, amit most lapról lapjára át is néztem. Valamiért jó ezt csinálni és nem a sok gonddal foglalkozni. Az ajtón keresztül hangos kopácsolások szűrődtek be.
- Gyere nyugodtan!
- Szia, nem megyünk el vásárolgatni? Nagyon rég voltunk. – vigyorgott rám Ildi, mire csak felálltam az ágyról és kimentem a szobából. Cipőmet felvettem és se szó, se beszéd kiléptem az ajtón.
- Ne siess, hadd öltözzek fel! – szólt a húgom, miközben a bakancsát erőszakolta magára. Végre jól állt a lábán szegény cipő, és elindultunk az utcában. Lassan odaértünk a kiszemelt üzlethez és beviharzottunk az épületbe.
…
- Jó reggelt! – dörzsölte meg szemeit, és az ellenkező irányba fordult.
- Makacs vagy! – simogattam meg a hátát.
- Te is, mert nem vagy az enyém! – mondta, majd megfordult és magához ölelt.
- De Oli, ezt már megbeszéltük, nem? Barátság extrákkal, nem akarok többet. Vagyis nem tudok.
- Értem, de attól még szerethetlek. – mosolygott rám, vámpírfogait kivillogtatva.
- Igen, de ne szeress, olyat, aki nem szeret viszont. – sütöttem le a szemem. Hirtelen hallom, hogy megcsörren a telefonom. Utánanyúltam és fogadtam a hívást.
- Szia anya, hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Szervusz. Nem akarsz lejönni ma Magyarországra, és meglátogatni minket?
- Tegnapelőtt jöttem külföldre, most megint utazzak? – vontam kérdőre felháborodottan.
- Fizetjük a jegyet. Ez nem akadály. Csak tudod, rettenetesen hiányzol nekünk.
- Ti is nekem, de most Olivér itt van. – álltam fel az ágyról és kimentem a nappaliba.
- Újra együtt? – csillant fel a szeme.
- Nem egészen. Majd, ha elmegy, akkor talán találkozunk, de most megyek, szia. – ezzel megszakítottam a vonalat. Visszasétáltam a szobámba, de már csak egyedül voltam ott. Az illatok alapján, Olivér a konyhában munkálkodott. Kerestem valami ruhát, és felvettem azt. Mai öltözékem egy szürke rövidnadrágból és egy kék trikóból állt. Bementem a fürdőbe, ahol megfésülködtem, illetve sminkeltem, hiszen azért mégis tetszeni akarok a Szöszinek. Ebbe belegondolva, furcsán éreztem magam, mert miért akarnám elnyerni a tetszését, ha semmit sem akarok Tőle? Eljöttem a tükör elől, és a Szőkeség felé vettem az irányt.
- Csinos vagy! – nézett végig rajtam.
- Te meg vak. – gúnyolódtam.
Egy ideig néztem, Olivér hogyan készíti el a rántottát, majd miután azt meguntam, bementem a nappaliba és elkényelmesedtem a kanapén. Telefonomon az instagram futott. Semmi új. Felálltam és kisétáltam a Szöszihez.
- Segítsek valamit? – kérdeztem unottan.
- Már kész, abban segíthetsz, hogy veszel elő tányért. – mondta, mire én teljesítettem kérését. Leültünk az asztalhoz, és elfogyasztottuk a reggelit. Olivér ismét rekordidő alatt belapátolta magába főztjét. Miután az én tányérom is üres lett, ezeket betettem a mosogatógépbe.
- Mit csináljunk ma? – léptem a kanapén heverő Olivér elé ásítva.
- Aludjunk! – adta nekem a rendkívül értelmes ötletet, miközben az ellenkező irányba fordult és eljátszotta, hogy alszik. Mintha elhinném…
- Na, de most komolyan! – parancsoltam rá mire leültem a heverőn maradt utolsó négyzetcentire.
- Aludjunk! – mondta még mindig nyugodtan. Oli telefonja hangos csörgésbe kezdett, míg fogadta a hívást.
- Szia Sziki. Miért keresel?
- Heló, lenne egy koncertünk Miskolcon ma, 15:30-tól.
- Mi?! Félnégytől? Nem készülök el addig. – nyílt tágra a Szöszi szeme, és idegesen felpattant a kanapéról.
- Pedig el kell. Na, fejezzétek be, amit épp csináltok, bármi is legyen az és indulj szépen haza!
- Ahh… - forgatta a szemeit. – Muszáj lesz. Akkor pakolok, csáó.
- Mennem kell! – lépett elém és végigsimított arcomon, mire én egy csókot nyomtam puha ajkaira.
Oli összepakolt, és már ajtóban állt.
- Vigyázz magadra! – karoltam át nyakát.
- Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón, és becsukta maga után azt. Mikor az bezáródott egy világ omlott össze bennem, miért kell elmennie? Miért nem maradhat velem? Leültem oda, ahol eddig a Szőkeség ült, és sírni kezdtem, mint egy hisztis kisgyerek.
- Már megint mit csinált veled az a nyomorék? – csapta be maga után a bejárati ajtót a barátnőm.
- Túl jó, hiányzik. – leheltem ki könnyeim közül.
- Chh! – forgatta a szemeit, és helyet foglalt mellettem. – Túl jó? Ha Ő lenne az utolsó pasi a földön, akkor se hajtanék rá.
- De ismét, mi ez a hozzáállás? Miért kell rontanod a helyzetem? – háborogtam.
- Ez csak szimpla véleménynyilvánítás. – vont vállat.
- Inkább visszamegyek Pestre.
- Hajrá, menj csak! De utána be ne tedd a lábad ide! – meredt rám.
- Mi történt veled? Jól vagy ilyenkor? Tudod mit? Megyek! – huppantam fel az ülőbútorról és a ruháim keresésére indultam. Eldöntöttem, visszamegyek, nem bírom, hogy Ági mindig belém köt.
- Viszlát, cica! – kiabált be a szobámba flegmán.
Összerámoltam mindent, és kimentem az ajtón. Az utcára kiérve a lábam járásának tempóját kétszeresére vettem. Lassan már a reptéren álltam és a jegyet vásároltam meg. Nemsokára már előttem állt a repülőm, amire fel is szálltam. Út közben letöltöttem egy-két Hooligans számot és rongyosra hallgattam őket. Ezzel el is ment az időm nagy része. Végre újra itthon! Leszálltam a gépről, és szinte futottam anyáék házához. Várjunk! Nem is szóltam nekik, ezért elővettem a mobilom és hívást indítottam anya felé. Hosszas kicsengés után, végre az ő hangját hallottam a készülékemből.
- Szia kincsem! De jó hallani a hangod!
- Szia. Az a helyzet, hogy összekaptam Ágival és látogatóba jönnék, és már itt állok az utcasarkon. Mehetek tovább?
- Persze, gyere! Várunk, puszi! – láttam magam előtt anya mosolygó arcát, és leraktam a telefont. Odasétáltam a ház elé, halkan benyitottam a kaput. Pufi, a kutyám ezt a tervet felborította. Hangosan ugatni kezdett, és piszkos mancsát a combomra helyezte. Szőrös pofiját néhányszor átsimogattam, majd benyitottam a házba.
- Csöngetni luxus? – nevetett fel Ildi.
- Nálunk nem szokás. – mosolyogtam. – Anyu főz?
- Anyu főz. – kavargatta tovább anya az edényben lévő valamit. Odamentem hozzá, mire egy puszit nyomott a fejemre.
- Jól néz ki! – nyaltam meg a szájam szélét. – Mikor lesz kész?
- 2 óra múlva, türelem.
Ildi a kanapén hevert, mellé leültem én is.
- Mit csináljunk? – kérdezte kiskutya szemekkel.
- Aludjunk! – utánoztam Olivért.
- Nézzünk filmet! – állt fel a húgom és keresgélt is a filmek között. Nem tudtam neki nemet mondani, még, ha nekem nincs is kedvem hozzá. Nem tudom mi a címe annak, amit lejátszott, de lekötött addig, ameddig kész nem lett az ebéd. Anya szedett mindkettőnknek az ételből, leültünk az asztalhoz és elfogyasztottuk azt.
- Olivér már biztos színpadon áll. – gondolkoztam el.
- Tényleg, mi van vele? – csillant fel Ildi szeme.
- Mi lenne? Semmi. Na, és te hogy állsz a pasikkal? – mosolyogtam.
- Öm… – kuncogott. – Miki...
- Jártok?
- Aha. – nézett rám kipirultan, rákvörös arccal.
- Ez finom volt, köszönöm. – álltam fel elégedetten az asztaltól, és a pultra vittem a tányéromat. – Felmehetek a régi szobámba? – mutattam a lépcső felé.
- Érezd otthon magad! – bólintott. Felérve a „szobámba” elkényelmesedtem az ágyamon. Körbenéztem a szobában, és megakadt a szemem a Hooligans posztereimen. Az íróasztalom fiókjában megtaláltam a régi füzeteimet, amit most lapról lapjára át is néztem. Valamiért jó ezt csinálni és nem a sok gonddal foglalkozni. Az ajtón keresztül hangos kopácsolások szűrődtek be.
- Gyere nyugodtan!
- Szia, nem megyünk el vásárolgatni? Nagyon rég voltunk. – vigyorgott rám Ildi, mire csak felálltam az ágyról és kimentem a szobából. Cipőmet felvettem és se szó, se beszéd kiléptem az ajtón.
- Ne siess, hadd öltözzek fel! – szólt a húgom, miközben a bakancsát erőszakolta magára. Végre jól állt a lábán szegény cipő, és elindultunk az utcában. Lassan odaértünk a kiszemelt üzlethez és beviharzottunk az épületbe.
…
Kiérve onnan hazasétáltunk és leraktuk a megvásárolt holmikat. Az idő már későre járt, szóval bementem a fürdőszobába és megfürödtem. Felvettem a pizsamám és egy utolsót ettem a konyhában. Nem érdekelt, hogy még csak 8 óra van, álomra hajtottam a fejem, de előtte még felléptem a facebookomra. Az első poszt, amit láttam Olivéré volt. „Kapcsolatban”. De hisz mi nem is járunk. Majd megbeszélem vele, most viszont elmegyek aludni.
Hosszú ásítással kezdtem a napot, és úgy tervezem, futással folytatom. Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem egy farmer sortba, és egy nagyobb kivágású pólóba. Szettemet a Vans cipőmmel zártam. A tükör elé mentem, és szebbnek láttam magam. Szemem alatt a karikák majdnem eltűntek, a szám nem volt kicserepesedve, és a bőröm sem volt annyira sápadt. Nem vittem túlzásba, szempillaspirál és ceruza került a szememre. A konyhában keresgélve megakadt a szemem a müzlin, amit már rég ettem. Leültem az asztalhoz és joghurttal fogyasztottam ezt a finomságot. Mikor már minden bennem volt, felálltam és a kanapén nyújtózkodó Ildi felé fordultam.
- Anya hová tűnt? – kérdeztem meglepetten.
- Hey, ma hétfő van, dolgozik. – oktatott ki.
- Ja, tényleg! – nevettem fel. – Mennyi az idő?
- 12 óra lesz 2 perc múlva. Jó sokat aludtál.
- Mi?! 12 óra?! Ilyen sokáig szunyókáltam?! – kérdezősködtem, mire ő csak bólintott egyet. A futástól úgy, ahogy van elment a kedvem. Gondoltam mi lenne, ha kimennénk a parkba. Ebbe a húgom bele is egyezett, és már rögtön kinn is voltunk. A hintákon foglaltunk helyet, és megint véstem.
- Olit láttam. – közölte velem a húgom, mire én elmosolyodtam.
- Hol? Beszélnem kell vele!
- Itt sétált a járdán. – biccentette fejét a járda irányába, aminek felületét Ő koptatta.
- Köszi. – ütögettem meg a vállát és odasétáltam.
- Mióta vagyunk mi kapcs…? – kérdeztem felháborodottan, de hangom elcsuklott. Olivér kezét egy magas, fekete hajú, nagy mellmérettel ellátott lány fogta.
- Mi? Folytasd csak! – nézett rám szúró tekintettel a lány.
- Semmi összekevertelek valakivel. – hazudoztam, miközben Olivérre néztem.
- Várj egy kicsit! Mindjárt jövök életem. – mondta a Szöszi, majd egy csókot nyomott a lány ajkaira. Oli belém karolt, és elhúzott a sarokra.
- Mi akart ez lenni? Nem azt mondtad szeretsz? – háborogtam neki, mire Ő csak ajkát összetapasztotta enyémmel. Hasamban „pillangókat” éreztem, szívem hangosan vert, tenyerem izzadt. Nyelveink táncot jártak egymással. Akaratlanul is beletúrtam szőke, tökéletesen beállított hajába.
- De szeretlek is. – mosolygott rám.
- Akkor miért azzal a ribanccal vagy? – kiabáltam rá.
- Mert úgy éreztem, ha nem lehetsz az enyém, akkor nem lehetek boldog, és a boldogsághoz ezt az utat választottam.
- És boldog vagy? – néztem rá csalódottan, mire megfogta a kezem és szorosan magához ölelt.
- Most igen, mert a karjaim között vagy. – puszilta meg a fejem búbját. – Amúgy meg megbeszéltünk valamit, szóval ne féltékenykedj! Akkor féltékenykedj, ha szeretsz!
- Azt akartad hallani, hogy szeretlek Te idióta, nem bírom nélküled és azt akarom, enyém légy? – vallottam be érzéseimet.
- Mondhatjuk így is. – villogtatta ki vámpírfogait és ajkaimat kényeztetni kezdte. Azt akartam, ez a pillanat sose érjen véget, de csókunkat a levegőhiány választotta szét. – Szeretlek.
- Szeretlek! – ismételtem Őt. – Most mi lesz? – kérdeztem bizonytalanul.
- Az, hogy most szépen átjössz hozzám, és nálam alszol, aztán visszaköltözöl Magyarországra, és velem maradsz… ÖRÖKKÉ!
- Örökké veled! – karoltam át, mire Ő neki döntötte homlokát az enyémnek.
- Gyönyörű vagy! – szemezett velem hosszú perceken át. Kezeimet levettem nyakáról, és kiegyenesedtem. Olivér megfogta a kezem, és kimentünk a parkba. Leült az Ildi melletti hintára én az ölébe, és megállíthatatlanul csókolóztunk mindenki szeme láttára, mégis úgy éreztem, csak ketten vagyunk, ez a mi pillanatunk.
- Te szemét! – üvöltötte utca hosszat a lány, mire csak felnéztem és kárörvendően rámosolyogtam, majd folytattuk Olival a csókcsatánkat. A levegőhiány most is szétválasztotta forró ajkait az enyémtől. Felálltunk a hintáról és a húgomat hazakísértük. Nem értette a helyzetet, hisz még nem avattam bele, de befogom. Anyu épp a ruhákat teregette, és megláttam vidáman mosolygó arcát.
- Szia anyu! Ma, ha nem baj, Olivérnél töltöm az éjszakát. – integettem neki, mire a húgom beengedett minket a kapun belülre.
- Szervusztok, majd meséld el mi ez az egész, egyébként természetesen mehetsz. – bólogatott. Bementünk az ajtón, onnan be a szobámba. Összepakoltam néhány holmit és már kinn is voltunk az utcán. Lassan elsétáltunk a Szöszi lakásához. Oda felérve leraktam a cuccaimat, és helyet foglaltam a kanapén, Oli pedig mellettem.
- Mit csináljunk? – nézett rám perverz mosollyal az arcán. Ölébe ültem és engedtem a csábításnak. Forró ajka az enyémet falta, majd lassan már a nyakamat. Ezt a cselekedetét hangos nyögésekkel, illetve sóhajokkal díjaztam.
- Ahh… - próbáltam kiköszörülni egy hangot a torkomon. – Ha nem állunk le, akkor nem bírok majd ellenállni a híres „Patocska vonzerőnek”.
- Ma nem is kell. – nyomott egy utolsó csókot az ajkamra. – Éhes vagyok. – simogatta meg hasát. – Nem akarsz eljönni a mcdonald’s-ba? Jó lenne a fiúkkal és a barátnőikkel együtt kajálni.
- Ez jó ötlet, hívd fel őket, ráérnek-e! – szálltam ki az öléből és kezébe adtam a mobilját.
Olivér szemszöge:
- Mert úgy éreztem, ha nem lehetsz az enyém, akkor nem lehetek boldog, és a boldogsághoz ezt az utat választottam.
- És boldog vagy? – néztem rá csalódottan, mire megfogta a kezem és szorosan magához ölelt.
- Most igen, mert a karjaim között vagy. – puszilta meg a fejem búbját. – Amúgy meg megbeszéltünk valamit, szóval ne féltékenykedj! Akkor féltékenykedj, ha szeretsz!
- Azt akartad hallani, hogy szeretlek Te idióta, nem bírom nélküled és azt akarom, enyém légy? – vallottam be érzéseimet.
- Mondhatjuk így is. – villogtatta ki vámpírfogait és ajkaimat kényeztetni kezdte. Azt akartam, ez a pillanat sose érjen véget, de csókunkat a levegőhiány választotta szét. – Szeretlek.
- Szeretlek! – ismételtem Őt. – Most mi lesz? – kérdeztem bizonytalanul.
- Az, hogy most szépen átjössz hozzám, és nálam alszol, aztán visszaköltözöl Magyarországra, és velem maradsz… ÖRÖKKÉ!
- Örökké veled! – karoltam át, mire Ő neki döntötte homlokát az enyémnek.
- Gyönyörű vagy! – szemezett velem hosszú perceken át. Kezeimet levettem nyakáról, és kiegyenesedtem. Olivér megfogta a kezem, és kimentünk a parkba. Leült az Ildi melletti hintára én az ölébe, és megállíthatatlanul csókolóztunk mindenki szeme láttára, mégis úgy éreztem, csak ketten vagyunk, ez a mi pillanatunk.
- Te szemét! – üvöltötte utca hosszat a lány, mire csak felnéztem és kárörvendően rámosolyogtam, majd folytattuk Olival a csókcsatánkat. A levegőhiány most is szétválasztotta forró ajkait az enyémtől. Felálltunk a hintáról és a húgomat hazakísértük. Nem értette a helyzetet, hisz még nem avattam bele, de befogom. Anyu épp a ruhákat teregette, és megláttam vidáman mosolygó arcát.
- Szia anyu! Ma, ha nem baj, Olivérnél töltöm az éjszakát. – integettem neki, mire a húgom beengedett minket a kapun belülre.
- Szervusztok, majd meséld el mi ez az egész, egyébként természetesen mehetsz. – bólogatott. Bementünk az ajtón, onnan be a szobámba. Összepakoltam néhány holmit és már kinn is voltunk az utcán. Lassan elsétáltunk a Szöszi lakásához. Oda felérve leraktam a cuccaimat, és helyet foglaltam a kanapén, Oli pedig mellettem.
- Mit csináljunk? – nézett rám perverz mosollyal az arcán. Ölébe ültem és engedtem a csábításnak. Forró ajka az enyémet falta, majd lassan már a nyakamat. Ezt a cselekedetét hangos nyögésekkel, illetve sóhajokkal díjaztam.
- Ahh… - próbáltam kiköszörülni egy hangot a torkomon. – Ha nem állunk le, akkor nem bírok majd ellenállni a híres „Patocska vonzerőnek”.
- Ma nem is kell. – nyomott egy utolsó csókot az ajkamra. – Éhes vagyok. – simogatta meg hasát. – Nem akarsz eljönni a mcdonald’s-ba? Jó lenne a fiúkkal és a barátnőikkel együtt kajálni.
- Ez jó ötlet, hívd fel őket, ráérnek-e! – szálltam ki az öléből és kezébe adtam a mobilját.
Olivér szemszöge:
A névjegyeim közül előkerestem Ya Ou-t és hívást indítottam felé. A negyedik
kicsengés után, már az ő hangját hallottam a hangszórón át.
- Szia Oli, mondjad!
- Szeva, a fiúk hol vannak? Jó lenne egyet mekizni.
- Itt, mellettem. Lili ott lesz? – kérdezte.
- Igen, ezért kérdezem, hogy Fannit, Zsófit, és Timit nem tudjátok megkérdezni, nincs-e kedvük így 8-asba ebédelni egyet?
- Ők is mellettem csücsülnek. Itt bólogatnak. – nevetett fel a fél kínai barátom.
- Akkor ott találkozunk. – mondtam, ezzel leraktam a telefont. Lili elég furcsán nézett rám.
- Most akkor át kell öltözzek? – meredt rám.
- Mert így talán nem vagy gyönyörű? – kaptam kezeim közé. Szorosan megöleltem, teste rásimult az enyémre. Hosszú perceken át néztük egymás szikrázó szemét. Majd ezt a folyamatot egy vad, de mégis gyengéd csókkal szakítottam meg. Nyelve enyémmel játszott, forró ajka pedig teljesen lázba hozott. Eszembe jutott, indulnunk kellene. Felálltunk a kanapéról és kéz a kézben sétáltunk a gyorsétteremig. Az asztal, ahol már mindenki ült tele volt téve sajtburgerekkel. Leültünk mi is, és elkezdtük pusztítani a pusztíthatót. Minden elfogyott az asztalról, teleettem magam. Bennyék az este moziba mennek, el is köszöntek tőlünk. Ebben csatlakoztak hozzájuk Szikiék. Már csak négyen ültünk ott.
- Álmos vagyok. – nézett kedvetlenül ki az ablakon a szerelmem.
- Mindjárt megyünk, Életem! – öleltem magamhoz és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Ya Ouval még meg kellett beszélnünk egy-két dolgot, miután ezekkel végeztünk, Lili nagy örömére már hazafelé vettük az utat. Mikor a lakásban voltunk, az, az ötlet pattant ki a fejemből, hogy mi lenne, ha együtt fürdenénk. Lilinek tetszett az ötlet így is történt. Beültünk a kádba, szerelmem a combjaimon ült, és a mellkasomon lévő habbal „játszadozott”.
- Szeva, a fiúk hol vannak? Jó lenne egyet mekizni.
- Itt, mellettem. Lili ott lesz? – kérdezte.
- Igen, ezért kérdezem, hogy Fannit, Zsófit, és Timit nem tudjátok megkérdezni, nincs-e kedvük így 8-asba ebédelni egyet?
- Ők is mellettem csücsülnek. Itt bólogatnak. – nevetett fel a fél kínai barátom.
- Akkor ott találkozunk. – mondtam, ezzel leraktam a telefont. Lili elég furcsán nézett rám.
- Most akkor át kell öltözzek? – meredt rám.
- Mert így talán nem vagy gyönyörű? – kaptam kezeim közé. Szorosan megöleltem, teste rásimult az enyémre. Hosszú perceken át néztük egymás szikrázó szemét. Majd ezt a folyamatot egy vad, de mégis gyengéd csókkal szakítottam meg. Nyelve enyémmel játszott, forró ajka pedig teljesen lázba hozott. Eszembe jutott, indulnunk kellene. Felálltunk a kanapéról és kéz a kézben sétáltunk a gyorsétteremig. Az asztal, ahol már mindenki ült tele volt téve sajtburgerekkel. Leültünk mi is, és elkezdtük pusztítani a pusztíthatót. Minden elfogyott az asztalról, teleettem magam. Bennyék az este moziba mennek, el is köszöntek tőlünk. Ebben csatlakoztak hozzájuk Szikiék. Már csak négyen ültünk ott.
- Álmos vagyok. – nézett kedvetlenül ki az ablakon a szerelmem.
- Mindjárt megyünk, Életem! – öleltem magamhoz és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Ya Ouval még meg kellett beszélnünk egy-két dolgot, miután ezekkel végeztünk, Lili nagy örömére már hazafelé vettük az utat. Mikor a lakásban voltunk, az, az ötlet pattant ki a fejemből, hogy mi lenne, ha együtt fürdenénk. Lilinek tetszett az ötlet így is történt. Beültünk a kádba, szerelmem a combjaimon ült, és a mellkasomon lévő habbal „játszadozott”.
- Nem már, fejezd be! Felizgatsz. – mondtam Lilinek, mire Ő lassabban, gyengédebben, és jóval izgatóbban, de még folytatta cselekedetét, addig, amíg meg nem csókoltam. Hajamba beletúrt,
én pedig hátát simogattam ujjaimmal. Amikor puha ajkai összeértek az enyémmel
minden megszűnt körülöttem. Olyan jó volt az a pillanat. A víz már kihűlőben
volt, mi pedig elálmosodtunk, ezért kijöttünk a kádból, és a szobámba mentünk.
Felvettük mindketten a pizsamánkat és próbáltuk álomra hajtani fejünket. Nem
igazán sikerült. Lilit magamhoz húztam, teljesen közel. Csupasz hasamat
cirógatni kezdte, amitől a levegővételem megsűrűsödött. Egy idő után úgy
döntöttem, én kényeztetem. Hevesen, mégis szenvedélyesen és gyengéden csókolni
kezdtem. Kezem a csípője tájékát simogatta. Mikor kellőképpen elálmosodtunk,
ezt a „játékot” abbahagytuk és az igazak álmát aludtuk.
Tudod hogy imadom.!♥
VálaszTörléseppen ezert irjuk:) nektek, akik imadjak<3
VálaszTörlés