12. rész - Jó ötlet volt?

Sziasztok! Itt a 12. rész, ami kicsit érdekesebb, és boldogabb, mint az előzőek. Bízunk benne, hogy tetszeni fog. Éppen ezért fejtsétek ki a véleményeteket akár pipákban, akár kommentben. Köszönjük nektek a szeretet, az érdeklődést. Na, nem pofázok tovább. Jó olvasást Nyunyik! <3 Lili & Ildi & Rebi ♥

Ma reggel totálisan ki vagyok készülve. Ági már megint nincs itthon, ráadásul álmos vagyok. Felültem az ágyamon, térdem felhúztam és szememet dörzsölgetve nyújtózkodtam egyet. A telefonomért nyúltam, amin egy nem fogadott hívás volt. Megnéztem kinek hiányzom, és vissza is hívtam az illetőt. Sok kicsengés után végül az ő hangját hallottam a másik oldalon.
- Szia Kicsim, csak azért zavartalak, hogy sok sikert kívánunk neked és nagyon szeretünk.
- Anyu, olyan aranyosak vagytok, köszönöm, jó lesz nekem itt, végre új élet. – mondtam anyának, míg felálltam a fekvőhelyemről.
- Na, nem is zavarunk puszi. – bontotta meg a vonalat.
Megigazítottam az ágyamat, leguggoltam a földre és kerestem ruhát. Felvettem egy rövid farmernadrágot, egy bordó has pólóval párosítva. Utam a fürdőszobába vezetett, ahol megcsináltam, a hajam, illetve a napi sminkem. Miután végeztem kimentem a konyhába, és a hűtőt nyitogattam. Nem találtam most, sem ínyemre valót, mint mindig. Bementem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. Hirtelen hallom, hogy a mobilom csipog. Ági üzenete: „Szia, elmentem anyáékhoz, ha baj van, nyugodtan gyere át! Nem zavarlak puszi. Ui.: Lehet ma sem itthon töltöm az éjszakát.”
Ágival sajnos már a kapcsolatunk nem olyan, mint volt. Amióta szerelmes, azóta teljesen más énjét látom magam előtt.
Mint mindig, most is unatkozok. Egyszerűen magányos, és elveszett lettem. Annyira rossz, átlépnek rajtam az emberek és még csak észre sem vesznek. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, de kíváncsi vagyok rá. Sűrű gondolatmenetemet a hányinger szakította félbe, és a hasfájás. A wc-re indultam, és ott megint kidobtam a taccsot. Nem értem, mi bajom lehet. Egy nutellás szendvics ennyire felkavarna?

Felálltam a földről és visszaültem a kanapéra. Gondolataim megint a Szőkeségről szóltak. Milyen jó volt rég… Megvoltunk, és szerettük egymást, akkor ez most miért van így?
Estig szinte ugyanazt csináltam, mint reggel. Miért telnek ilyen lassan a nappalok? És egyátalán, miért ilyen unalmasak?
Elmentem lezuhanyozni, onnan pedig a szobámba indultam. A telefonom az éjjeli szekrényen hevert, s az most meg is rezzent. Már megint kinek hiányzom? Olivérnek. Egy üzenet jött tőle, ez a szívemig hatolt.

 Most már tényleg nem tudom, mitévő legyek. Egyszer hiányzik, egyszer el akarom felejteni, csak az a kár, hogy nem megy. Leültem az ágyam szélére és megállíthatatlan zokogásba kezdtem. Könnyeimtől levegőt alig kaptam. Megkönnyebbülés volt, amikor elálltak ezek. Vettem egy mély levegőt és felálltam. Felvettem a pizsamámat, és befeküdtem az ágyamba. Hosszú forgolódás után végre engem is elnyomott az álom.

Olivér, Olivér, Olivér, Olivér és mindenhol Olivér. Az álmaim vele vannak tele, a gondolataim, a telefonom híváslistája, na meg gondolom a húgom szobája. Felkeltem az ágyamból kómás fejjel, és kerestem ruhát. Olyan a hangulatom, amilyen az öltözékem, felvettem egy pamutnadrágot és egy egyszerű pólót. Elmentem a fürdőbe, megfésülködtem és már indultam is ki onnan. Ma nem fog érdekelni semmi, ma csak aludni fogok.

Olivér szemszöge:

Bánom már a szavaimat, és azt is, hogy elengedtem Őt. Ha Ő az életem, akkor miért hagyom elveszni? Tegnap este írtam neki egy SMS-t, amivel az érzéseim kiöntése volt a cél. Tudom, hogy Lili mennyire érzékeny, ezért nem megsiratni akartam, de gondolom sikerült. Tegnapelőtt nagyon fájt, amit mondott. Csak barátok… De nekem ennél több kell. Nem bírok rá úgy tekinteni, mint egy barátra, hisz Ő már ennél volt több is. Egy mondatával teljesen meg tud bántani, de nem tudom, miért.
Most épp próbán vagyunk a srácokkal és… nem igazán haladunk.
- Nem tudsz figyelni haver! Mindent elrontasz, meg kell komolyodnod! – meredt rám Ya Ou.
- Hagyjatok békén, ezzel nem segítetek az amúgy is rossz helyzetemen! – nyomtam az orruk alá, majd felálltam a székről és kifelé vettem az irányt. A folyosó végében leültem, és néztem ki a fejemből. Egy alakot láttam felém jönni, aki Sziki volt.
- Figyelj Tesó, ügyes vagy, meg tudod csinálni! Bízunk benned, na, gyere, folytassuk a próbát! – nyújtotta a kezét a barátom, és felsegített a földről, majd bevezetett a próbaterembe. Ott lehuppantam a kanapéra és komor arccal néztem ki az ablakon.
- Az utcát kint is tudod nézni, nem nagyon szeretnénk a savanyú fejedet bámulni. – fintorgott Ya Ou, akiből már kissé elegem van.
- Nem kell, hogy ide nézzetek, ilyen egyszerű a helyzet skacok. – vontam vállat.
- Passzív lettél, csak ezzel az a baj, hogy a koncerteken te fogsz hibázni, nem mi. – ült le mellém Benny.
- De egy csapat vagyunk, ha egy hibázik, akkor nem azt fogják mondani, hogy Patocska Olivér elrontotta, hanem a ByTheWay alulteljesített. – mondta Sziki a teljesen jogos megállapítását.
- Melyik nap nincs koncertünk? – emeltem fel a fejem.
- Ma, holnap és azután. – nézte a telefonján az időpontokat Ya Ou.
- Miért, mi lesz? – kíváncsiskodott Bence.
- Semmi, csak kérdeztem. – rejtettem az igazságot. Gondoltam Lilinek „meglepetést” szerzek, és elmegyek hozzá. Ágival még megbeszélem és kiutazok külföldre. Addig fogok küzdeni, amíg enyém nem lesz újra. Akár ki is költözök, csak, hogy vele lehessek.
- Na, folytassuk a próbát, sosem leszünk kész. – állt fel a kanapéról Benny, és ebben én is követtem őt. Úgy gondoltam, már nem kéretem magam, beállok és teljesítem a feladatom. A próbánk után Ya Ou félre hívott beszélni. Sziki is, illetve Benny is kiment a teremből, így csak ketten maradtunk.
- Na, mondd el, mi az, ami fájdítja szívedet? – ütögette meg a vállam.
- Elment. – mondtam lehajtott fejjel és már-már könnyes szemekkel.
- Ki? Lili? – kérdezte együtt érzően.
- Ő. Itt hagyott, ráadásul szakított. – néztem fel a barátomra.
- Jártatok? – tette fel kérdését. – Tesó, te sírsz.
- De nagy megállapítás. – gúnyolódtam. – Nem mondtuk sose, hogy járunk, de igen közel voltunk egymáshoz. Emlékszem, amikor még nem bírt nélkülem aludni, amikor én voltam a vigasza, amikor megcsókolt. Ez mind elmúlt… - potyogtattam könnyeimet férfihez nem méltóan.
- Fel a fejjel! Jön majd más lány. Miatta ne búsulj! – vígasztalt meg Ya Ou.
-  Tudom. Más igen, de Ő nem. Nekem Ő kell. Ha muszáj, meghalok érte. – sóhajtottam.
- Ne mondj ilyet, még el fogod hinni.
- Nem elhiszem, tudom. De Ya Ou, én szerelmes vagyok, nem érted? Nem adnád az életed Fanniért?
- De, de én Fannit nem két hete ismerem, hanem évek óta. – forgatta a szemeit. – Egyébként meg egy jó kiállású fickó vagy, szóval nem tudom, mit nem szeret rajtad.
- Az lehet, hogy szeret rajtam egy-két „dolgot”, de az rajtam van, és nem belül.
-  Jó, igaz, te sem a külsejébe vagy szerelmes, hanem a belsejébe. – mosolygott rám. – Uhh, ez kicsit furán hangzik.
- Nem kicsit. – kuncogtam. – Belsejébe, ezt is csak te érted…
- Szerintem várnak lent a fiúk, szóval megyek, te nem tudom, mit csinálsz. Nagyfiú vagy találd fel magad! – kacsintott rám Ya Ou, és egy puszit adott az arcomra.
- Fujj! – dörzsöltem az arcom.
- Szeretlek! – gúnyolódott.
- Kösz. – válaszoltam unottan, és ledőltem a kedvenc bútoromra, a kanapéra. Olyan hülyeség gondolkozni, miért nem mennek a dolgok simán? Megint az ablakból bámultam kifelé a szabadba. Elővettem a telefonom, a névjegyzékeim között megtaláltam Ágit és hívást indítottam felé.
- Szia, hogyhogy keresel? Hogy vagy? – kérdezte meglepetten.
- Na, szia. Az, az igazság, hogy meg kellene beszélnem veled valamit.
- Mondd, ki vele?
- Be szeretném bizonyítani Lilinek, hogy mennyire szeretem Őt, és ehhez a te segítséged, helyesbítve az engedélyed kellene. – kezdtem bele mondandómba. – Amikor Lili egyedül otthon van, akár most, meglátogathatnám? Rettenetesen hiányzik.
- Nem tudom, jó ötlet lenne-e. Most teljesen össze van törve. Nem eszik, nem mozog, nem csinál semmit, csak a wc-re járkál egész nap rókázni.
- Lebetegedett? – kérdeztem a nyilvánvalót.
- Látod… visszatérve a látogatáshoz, igen meglátogathatod. Indulj el most, és 6-ig ideérsz tuti.
- Köszönöm, de akkor erről egy szót se neki!
- Természetesen.
- Rendben, akkor indulok, szia. – bontottam meg a vonalat.
SMS-ben még megbeszéltük a házszámot, illetve a részleteket. Felálltam a kanapéról és kiviharzottam a próbateremből, majd az egész épületből. Út közben felhívtam Szikit, hogy mi a helyzet.
Mikor felértem a lakásomba, se szó, se beszéd, pakolászni kezdtem. 10 percembe sem tellett a ruháim összeszedése. Elindultam a reptér felé, és vártam, hogy jöjjön az én gépem. Hamarosan már teljes életnagyságban állt előttem. Felszálltam rá, és alig vártam, hogy célba érjek. Nem tudom, hogy fog majd reagálni rám, de talán nem is ezért megyek. Az idő lassan telt, de ezt már megszokhattam, hisz, ha Ő nincs velem, a percek óráknak tűnnek. A repülőm leszállt, ennek roppant örülök. Elsétáltam ahhoz a bizonyos házhoz, úton beszéltem Ágival, hogy itt vagyok. A lakás elé érve görcsbe rándult a gyomrom. Az ajtó résnyire volt nyitva, azzal az indokkal, hogy Ági szellőztet. A rést nagyobbra nyitottam és bementem azon.

Lili szemszöge: 

Megszomjaztam, ezért úgy gondoltam kimegyek a konyhába egy kis vízért. Öntöttem egy pohárba és ezt behoztam a nappaliba. Ittam egy kortyot és letettem a kávézó asztalra a poharat. Éreztem, hogy egy kar fonódik körbe a derekamon. Lenéztem, tényleg ott volt. A kézben egy vörös rózsa volt. Hátra sem kellett néznem, ki a kar tulajdonosa, ebből már megállapítottam, hogy Olivér az. De miért jött volna ki külföldre? Mikor hátranéztem hasam görcsberándult, a szívem erősen verni kezdett, a pupilláim tágultak. Átkaroltam Olivért, és hallgattam a szíve dobogásának ritmusát.
- Mondtam, bármire képes vagyok érted. – súgta fülembe rekedt, macsós hangján.
- Olivér, mi kötöttünk egy egyezséget, csak barátok. – néztem két szép szemébe, amitől majd elolvadtam.
- Tudom, de én nem bírok rád barátként nézni, mert szeretlek! – mondta, majd megcsókolt. Csókjában azt éreztem, mint régen. Ugyanolyan szenvedélyes és forró volt. Gondolataim viszont máshol jártak. Mondjuk a hálószobában. Miket lehetne ott csinálni, és milyen jó lenne. Annyira kívánom Őt.
- Akarlak! – nyögtem bele a csókba, mire Ő csak az ölébe kapott. Lábaimat a derekára tette, karom átfontam a nyakán, és csókolt megállás nélkül.
- Hát még én Téged! – puszilt bele a nyakamba, majd bevitt a szobámba és letett az ágyra. Pólóm felhajtotta és puszilgatni kezdte a hasamat. Néha fel-felhúztam egy csókcsatára, majd visszaengedtem.

 Ezt a kis játékot addig folytattuk ameddig egyetlenegy ruhadarab sem takart bennünket. Az ezek utáni jeleneteket mindenki a saját fantáziája szerint építse fel! Mikor mindketten a csúcson voltunk, Olivér befeküdt mellém és magához ölelt.
- Olivér, ez nem volt rossz ötlet? – kérdeztem Tőle, mert kicsit lelkiismeret furdalásom volt, hogy olyasvalakivel fekszek le, akit nem szeretek.
- Nem tudom, de az időt nem tudod visszafordítani. Ne bánj egyetlenegy percet sem, mert élvezted! – nyomott egy puszit a fejemre.
- Igazad van. – bújtam hozzá közelebb.
Felkeltünk, felöltöztünk és kimentem a konyhába. Öntöttem Olinak üdítőt, közben hátulról átkarolt.
- Engedj el, abban maradtunk, hogy barátok! – löktem le kezeit a derekamról.

- Ha veled vagyok, nem tudok uralkodni önmagamon.
- Bevallom, én sem. Nem jó ez így. – ültem fel a konyhapultra. A Szöszi keze mellettem támasztotta a pultot.
- Nekem sem, rossz nélküled. Nem bírok rád barátként nézni.
- Én sem. Valamiért többet érzek, mint barátság… - folytattam volna mondandómat, de Olivér megakadályozott ebben. Ajakit összetapasztotta az enyémmel. Nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is kapott. -… de kevesebbet, mint szerelmet.
- Akkor? Barátság extrákkal? – nevetett fel.
- Eltaláltad, körülbelül. – húztam jobbra a számat. – Akkor maradhatunk ebben?
- Igen, de attól még szeretlek! – folytatta az előbbi csókcsatánkat.
- Nem akarsz itt „aludni”? – haraptam be a szám szélét kacérkodva.
- Szívesen. – mondta, majd ismét egy hosszas puszilkodásba kevert. Gondolataim máshol jártak. Jobb vele, mint nélküle, ha elmegy, mit fogok csinálni? Van a barátság és szerelem között még valami? Nem értem.
Leszálltam a konyhapultról, megnéztem az időt, már nyolc órát mutatott a telefonom. Olivér a karjába vett, és bevitt a fürdőbe. Levetkőztetett, és együtt zuhanyoztunk.
- Megmosnád a hátam? – kérdeztem Tőle, mire Ő nyomott a kezére a kakaóvajas tusfürdőből, és rajtam használta azt. Érintésétől a hideg kirázott, megkapaszkodtam a vállában, hogy biztosan álljak. Számon, egyre hangosabb sóhajok, illetve nyögések szaladtak ki.
- Na, jó vagyok? – kuncogott a Szőkeség perverzen.
- Ahh… Olivér, nagyon. – nyögtem ki nehézkesen.

Úgy döntöttem, most én kényeztetem Őt. Öntöttem egy kevés tusfürdőt a kezemre, és izmos hasát kezdtem „mosni”. Ha jól láttam, kirázta a hideg, és libabőrös lett tevékenységemtől. Fogai közül, neki is hangosabbnál hangosabb nyögések szűrődtek ki. Miután „kiélvezkedtük” magunkat, kijöttünk a zuhanykabinból, és besétáltunk a hálószobámba. Oli felvett egy boxert, én pedig a pizsamámat. Befeküdtem a Szöszi mellé és folytatni kezdtük azt, amit nem rég abbahagytunk. Ezt megint a ti fantáziátokra bízom.