4. rész - Kellemetlen meglepetés

Sziasztok! Meghoztuk a 4. részt(,ami +18-ra sikeredett). Reméljük elnyeri a tetszéseteket. Komizzatok bátran! Puszi! Lili & Ildi & Rebi ♥



Lili szemszöge:

Az, hogy elment Ádámmal nem nézem jó szemmel, hisz azt se tudom, kiről van szó. És ez a „pedig helyes” dolog nekem nem jön be. Semmit sem jelent az, ha helyes. Lehet egy perverz disznó. A volt pasimmal is ugyanez volt a helyzet. Tök helyes volt, meg minden, de a lelke nem ért semmit. Nagyon rossz volt utána, nem akarom, hogy Ildi ezen keresztül menjen. Nagyon elvannak inkább nem zavarom őket.
Közben Olihoz átmentünk és most nála vagyok és ott ahol szoktam, a kanapén ülök. Ő épp főz, azt mondta meglepetés. Hát, nem tudom mit is készít, de egy biztos, nagyon várom. […] Kész volt a meglepetésem, nem ezt vártam. Kijött boxerban egy csokival. Szóval eddig tartott egy csoki megvétele. De attól nagyon édes tőle, bár mi nem édes tőle?
- A csoki az enyém, én meg a Tiéd! – villogtatta meg huncutan a fogait. Elmosolyodtam, imádom Őt, sosem akarom elveszíteni. Be kell vallanom magamnak az érzéseimet, de nem igazán megy. Hagyjuk az érzéseimet, éljünk a mának. Oli rám vetette magát és hevesen csókolgatni kezdett. A csupasz hátát simogatni kezdtem, Ő pedig a nyakam puszilgatta, amibe belenyögtem. Este volt, meg volt ennek a pillanatnak is a saját feelingje. A „produkció” után elmentem fürödni, addig a Szőkeségem készített normális ennivalót. Kijöttem a fürdőből és megcsapott a bundás kenyér illata. Odamentem egy szál törölközőben a konyhában sürgő-forgó Olihoz és megpusziltam. Karomat átfontam a derekán, fejemet pedig a hátán pihentettem. Láttam, hogy most csak hátráltatom, ezért inkább bementem a szobába és felöltöztem. Leültem a kanapéra és írtam egy SMS-t Ildinek. Hát, nem túl jó az előérzetem, nagyon féltem Ildit.

 Oli hozta a vacsorát, leült mellém és enni kezdtünk. A tálca üres volt, Szöszi elment elmosogatni, addig én megnéztem a Facebook-om. Nagyon rosszul estek az üzenetek: „Úgy is elhagy Olivér, nem járna veled. Nem tudom, hogy képzelted, hogy hű marad hozzád…” „Mielőtt még bárki azt hinné, hogy ez a valaki Oli barátnője, nem az. Oli nem egy ilyet keres.” Viszont voltak benne kedves üzenetek is: „Nagyon édesek vagytok Olival, remélem összejöttök. Puszi :*” vagy „Irigyellek, nagyon szerencsés vagy! Aranyosak vagytok!” Kicsit sokkolt állapotban voltam, hogy talán egy valaki meglátta, de minden 2. poszt erről szól. Olivér kész lett, odaült mellém és kicsit szemügyre vett.
- Minden rendben? – kérdezte aggódottan.
- Ömm.. fogjuk rá. – fogtam meg kezét.
- Mi történt? Mondd el, kérlek!
- Felléptem Facebook-ra és láttam, hogy minden második posztban rólunk van szó. Olyan rosszul érint.
- Add ide a telefonod! Miket írtak? – nézett rám kétségbeesetten. Nem válaszoltam csak kezébe adtam a telefonom. Bekapcsolta és bejelentkezett a fiókomba. Láttam a szemében a döbbenetet és, hogy őt is váratlanul érte.
- Figyelj, ne törődj velük. Irigyek, hogy ilyen szép lánnyal lehetek. – mosolygott rám.
- Ne hülyéskedj már, nem is vagyok szép. – biggyesztettem le az ajkam. – De nem olyan egyszerű ezekkel nem törődni. Vágod?
Olivér már nem szólt semmit csak megölelt és egy puszit nyomott a nyakamra.
- Fáradt vagyok. Baj lenne ha lefeküdnék? – kérdeztem.
- Lefeküdnénk… - javított ki. Lefeküdtünk az ágyra, lekapcsoltam a lámpákat és próbáltam elaludni, de nem ment. Oli is csak forgolódott össze-vissza.
- Nem bírok aludni, ha jól látom te sem. – szólalt meg suttogva a Szöszi.
- Jól látod. Most meg már nem vagyok álmos. – nyavajogtam.
- Kifárasszalak? – kérdezte perverzen. Odabújtam hozzá és magamhoz szorítottam. Simogatni kezdtem a hasát, Ő pedig a hátamat. Kicsit elfelejtettem ezt az Ildis ügyet és ellazultam. Oli sem mozgolódott már. Kezem ott pihent a mellkasán, éreztem, hogy máshogy veszi a levegőt. Elaludt, nem volt ma könnyű napunk. Lassan engem is elnyomott az álom és reggelig aludtunk.

Olivér szemszöge:

Hogy őszinte legyek mellette mindig kipihent vagyok. Imádom Őt! Azt hiszem szerelmes vagyok.  Sosem éreztem így, most azt érzem, hogy az Ő boldogsága fontosabb az enyémnél, hogy nem vagyok képes elengedni Őt, hogy Ő az enyém. Meg kell szereznem! Reggel én keltem fel előbb, nem akartam megmozdulni, csak néztem ahogy alszik. Olyan gyönyörű. Egyszer csak meglátom két szép szemét és a mosolyt az arcán.
- Na, nem kell téged kifárasztanom… - mosolyogtam rá.
- Majd én téged! – ezzel az ölembe ugrott és hevesen, mintha ez lenne az utolsó közös napunk, megcsókolt.
- Te tényleg kifárasztasz ha így haladsz. – mondtam két csók között.
- Én szóltam. – közölte velem. – Inkább csókolj tovább. Olyan jó vagy.
Eleget tettem kérésének, de nem csak ennyi volt. Levettem róla a pólóját és magamhoz öleltem. Csak csókolt megállás nélkül. Én felkaptam és kivittem a nappaliba, majd letettem a kanapéra. Ő magára húzott és karmolászni kezdte a hátam, amibe belenyögtem. Ajtónyikorgást hallottam. Igen, ezért nem a nappaliban kell a csúcsra juttatni egymást. Egy kissé ledöbbent arcot láttunk, Ildi volt az, mellette pedig az a bizonyos Ádám. Gyorsan szétváltunk és zavartan ültünk a kanapén.
- Hát ti?! – kérdezte Lili sokkoltan.
- Ezt nem gondoltam volna rólad! Nem is jártok és már le is fekszel vele?! – vonta fel szemöldökét Ildi. – Nem ilyennek ismertelek.
- Figyelj, ez a mi kettőnk dolga, hogy mikor csináljuk! – szóltam közbe, s láttam Lili arcán a könnyeket. – Mi a baj?
- Nem akarok róla beszélni. Kérlek, hagyj békén! – ezzel dühösen, gyors ütemben bevonult a szobába. Mi csak csendben néztünk a szobaajtó felé.
- Ez most mi volt? – kérdezte Ildi meglepetten. Erre én csak vállat vontam és elindultam Lilihez. Hallottam, ahogy sír. Nem bírtam hallgatni, bekopogtattam, de sajnos nem érkezett „válasz”, úgy döntöttem benyitok. A sarokban, könnyek között találtam meg Őt. Leguggoltam elé és megfogtam a kezét, Ő pedig megölelt.
- Mi történt?
- Ő az, Ádám. Én nem rá számítottam. – nyögte ki, s rám nézett. Vörösek voltak a szemei a könnyektől.
- De Ő ki? Mivel bántott meg? – kérdeztem aggódottan.
- Az exem… - gördült le egy könnycsepp az arcán.
- Sajnálom… - ezzel felálltam és becsaptam magam után az ajtót. Hallottam, hogy még jobban sír, de már nem akartam visszamenni. Kimentem a nappaliba és a kanapén ült Ildi és Ádám. Megkerestem a cuccaimat, felöltöztem és már mentem is el innen. Érdekes volt, hogy egyikőjük sem állított meg. Hívtam egy liftet és már siettem is el.

Lili szemszöge:

Szóval ő az a bizonyos Ádám.  Nagyon féltem Ildit, hisz ha velem olyan volt, akkor vele miért lenne más? Most is itt ülök bent a szobában, és a könnyeimet nem tudom megállítani. Nincs erőm most felállni és kimenni hozzájuk, pedig azt kellene, ha meg akarom előzni a bajt. Egy jó negyed óra sírás után erőt vettem magamon, kerestem egy pólót és egy nadrágot, majd kimentem hozzájuk. A kanapén egy szál fehérneműben találtam meg őket. Egymást falták és nyögdécseltek. Mintha mást vártam volna… Elkapott a méreg, odaléptem eléjük.
- Na, ezt most fejezd be! Mi az, hogy Oli házában, az én húgomat?! – kiabáltam Ádámra. Be is fejezte e „műveletet” szerencsére. – Menj el most! Nem vagyok rád kíváncsi. A húgomat pedig kerüld 2km-es távolságban!
- Neked meg mi bajod? Én is mondhatnám, mi dolgunk, hogy mikor és hol csináljuk. – gúnyolódott Ildi.
- Tudod mi a baj?  Az, hogy nem vagy tisztában a dolgokkal! Eleve Ádámot tegnap ismerted meg, másik, meg, hogy 16 éves vagy ember, ő meg 23! – közöltem vele felháborodottan.
- Nem érdekel hány éves, akkor is az enyém. Te nem szólhatsz bele az én életembe, mivel semmi jogod hozzá! – oktatott ki.
- Figyelj ide! Engem nem érdekelsz, és Ildit sem. Nagyon untatsz már minket és neked nem teljesen mindegy, hogy mi mit csinálunk? Emlékszel? Most is megteszem. – hozta fel Ádám az emlékeket. Könnyek törtek ki belőlem és meg sem álltak.
- Meg ne próbáld! Se engem, se Őt! – parancsoltam rá, de sikertelenül. Odalökött a falnak és felpofozott. Megtette, egy nőre kezet emelt. Én az ilyet nem nevezném férfinak, de még fiúnak sem. Utána kicsit megrugdosta a gyomrom, amire én összerogytam a földön. Nem tudtam hol vagyok, azt tudtam, hogy hiányzik Olivér és elkergettem a saját lakásából. Félek, hogy nem jön vissza, szükségem van Rá. Azt hiszem az eszméletemet is elveszítettem. Annyit éreztem, hogy valaki a kezemet simogatja. Kinyitottam a szemem, láttam, hogy az ágyon fekszek. Rámosolyogtam Olira, majd megcsókoltam.
- Szeretlek! – súgta fülembe. Nem tudtam rá hogy reagálni, hiszen nem tudom mit érzek. Magamhoz öleltem, ujjaim közé fogtam pólóját és megszorítottam azt. – Sajnálom, hogy itt hagytalak „egyedül”. Nem lett volna szabad. Az én hibám, hogy így jártál. Nincs semmi baj?
- Nem a Te hibád, az enyém, hogy nem tudtam figyelni a húgomra. – gördült végig az arcomon a könny. – Nem, nincs baj.
- Nem fogok veled vitázni. Én hibám és kész. – zártam le a témát. – Ne mondd, hogy jól vagy, látom a szemeden, hogy nincs valami rendben.
- Na jó, a hasam fáj egykicsit. – valltam be őszintén. Olivér felhúzta a pólómat, kicsit megijedtem, hogy miért vághat ilyen fejet.
- Jézusom! Tiszta lila az oldalad. – nézett rám óriási szemekkel.
- Mutasd! – karoltam bele Oliba, hogy segítsen felállni. – Ahh! Ez nagyon fáj, nem bírok felállni.
- Hívjak orvost? – aggodalmaskodott a Szöszi.
- Csak az kéne még… - forgattam meg a szemeimet. – Egyébként Ádáméknak nyoma veszett?
- Már megint Ádám?! Mit érdekel téged?! Egyébként Ádámot jól kipateroltam, Ildi meg szaladt utána. – vonott vállat.
- És most miért kell rögtön támadni? Csak megkérdeztem, de mindegy.
- De most komolyan, miért érdekel téged az a … ? De menj csak utána, ha őt szereted. Hajrá! – vitatkozott velem.
- Miért kell neked mindenből ezt levenni? Neked ott vannak a rajongó lányok, féltékenykedek rájuk?! Legjobb tudásom szerint nem volt még rá példa.  – ültem fel az ágyon.
- Tudod mit?! Meguntam, én elmegyek!
- És akkor itt hagysz? – néztem rá boci szemekkel.
- Most igen. – felállt az ágyról.
- Nem lehetne esetleg megbeszélni a dolgokat?! Ááá nem, mert te már mész is, hiszen úgy meg van oldva a helyzet. – kiabáltam.
- Ezen nincs mit megbeszélni, te Ádámot szereted. – vonta meg a vállát.
- Haha… vicces vagy. Én Ádámot!? Legalább ilyenekkel ne vádoljál már meg légy szíves! – kértem ki magamnak. Rosszul esik, hogy Ő ilyeneket gondol, pontosan tudja, hogy én Őt „szeretem”. Ha már most féltékenykedik, akkor mi lesz később?
- De hát folyton kérdezgetsz róla? Miért érdeklődsz felé? – vonta fel szemöldökét.
- Inkább én megyek, nem bírom ezt hallgatni, amúgy is a húgomat meg haza kéne vinnem, még mielőtt Ádám benne is kárt okoz. – álltam volna fel, ha bírtam volna. Egyre jobban fáj a hasam és a fejem. Kezdek szédülni, lehet jobb lett volna orvost hívni.
- Inkább ne szólj hozzám! – parancsolt.
- Ha így akarod, de attól ma még itt fogok aludni.  – oktattam ki.
- Ezt nagyon elhitted. – gúnyolódott.
Egész nap csak ültem az ágyon és gondolkoztam, miért van ez így? Ennek biztos így kell lennie? Mi lesz, ha elveszítem? De hiszen Ő még nem is az enyém. Amíg én az egereket itattam, Olivér – mintha én itt sem lennék – tette a dolgát.
Este elmentem fürödni, rendbe raktam magam. Megyek a fürdő felé és eszembe jut a hasam, már nem fáj annyira, csak ha felállok. Kicsit éhes voltam, de az volt bennem, hogy ami Olié, az nem az enyém. Meg amúgy sem tudtam volna lenyelni egy falatot sem, bármennyire korog a gyomrom. Szóval, miután végeztem a fürdőszobában, leültem a kanapéra és SMS-eztem Ildivel. Tényleg, már csak remélni tudok, hogy minden rendben lesz velük is, és velünk is.


 Ma nagyon elfáradtam, túl sok volt ez nekem, ezért ledőltem a kanapén. Egy kicsit talán aludhattam, talán 1 órát, de az is nagyon kényelmetlen volt. Éreztem, hogy valami vagy valaki hiányzik (mellőlem). Bárhogy forgolódtam, nem volt sehogy sem jó. Felálltam és csendben Oli szobájába mentem, tudtam, hogy reggel majd ki lesz akadva miattam, de nem bírtam tovább. Befeküdtem az ágyába és ott éjszakáztam. Nem nagyon aludtam ott sem, de azért mégis jobb volt így. Az éjszaka közepén arra kelek, hogy Oli karjai közt vagyok.
- Hát te? – suttogta.
- Nem bírom nélküled.
- Nem szólhatsz hozzám! – mosolygott.
- Nem szabhatsz határokat! – megcsókoltam.
- Te sem. – ezzel a másik oldalamra döntött és hevesen csókolni kezdett. Levette a pólómat és simogatni kezdte a derekamat. A csókokból apró puszik lettek, amikkel behintette az egész testemet. Egyre jobban nyögtem és egyre szaporábban vettem a levegőt. A hátát persze én csak karmoltam.
- Sszhh… - sziszegett – lyukat vájsz a hátamba.
- Te meg az őrületbe kergetsz. – súgtam neki.
- Szeretlek. – ezzel megcsókolt. Érzetem, hogy a teste egyre melegszik, a pupillái tágulnak a vágytól, már nem bírtam ellenállni, odanyúltam a boxerjének a gumijához és lejjebb húztam. Majdnem elkezdtem lehúzni róla, Ő rám szólt:
- Khm, khm… csak lassan, nyugalom. – nyugtatott. Egyátalán nem segített, csak rontott a helyzeten. Azzal a mély, rekedt hanggal a sírba visz.
- Melletted nem tudok nyugodt maradni. Akarlak! – oldalra döntöttem Olit és combjaira ültem. Izmos hasát cirógatni kezdtem, amit jól láthatóan nagyon élvezett.

 Jutalmam egy hosszú, vad csókcsata volt. A Szöszi kezét éreztem a csípőmnél. Nagyon akartam, hogy lejjebb menjen és kényeztessen. Megöl ez az ember! Kezeit a fenekemhez tapasztotta és meg is markolta azt. Egy nagyon nyögtem erre. Kezei feljebb csúsztak, és kicsatolta a melltartómat. Lefeküdtem Oli mellé, a takarót magunkra húztuk és a Szöszi kezei közé is kapott. Először csak ölelgetett és cirógatott, majd a hasam puszilgatni kezdte. Mikor az alhasamhoz ért, éreztem, hogy nagyon akarom, és, hogy felér egy kínzással, ha nem folytatja lejjebb. Szépen, lassan lehúzta a bugyim, és lentebb puszilt. Mikor „oda” ért, ujját szép, óvatosan belém dugta. Elég kellemetlen érzés volt, sőt, nagyon fájt. Ezt a fájdalmat lassan átvette az élvezet. Elkezdte bennem mozgatni ujjait, erre én egyre nagyobbakat nyögtem. A tempón kicsit gyorsított, ami nagyon jól esett. Majdnem a csúcson voltam, kihúzza belőlem. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá, magamhoz öleltem és boxerjét végre leimádkoztam róla. Szorosan egymás karjai közt voltunk, megéreztem a kifelé dudorodó férfiasságát.
- Nem folytatnád az előbbi műveletet? – nyögtem ki.
- Nagyon szívesen. Ugyanúgy? – mosolygott huncutul.
- Jobban, mással, máshogy! – adtam választ kacéran. Olivér fölém hajolt és csókolgatni kezdett. A vágyat fokozni már nem lehetett. A csók után, férfiasságával belém hatolt. Először csak lassan, majd gyorsan mozgott. A levegővételem nagyon sűrű volt, a hangok pedig csak szöktek ki a torkomon. Nyögtem, megállás nélkül.
- Na, most tetszik? – kérdezte kacéran.
- Ahh... Olivér! Tökéletes! – nyögtem ki nehézkesen. Azt akartam, hogy ez az este sose érjen véget. Az élvezet csak fokozódott, Olivér viszont egyre fáradt.
- Lassíts szívem, van idő! – nyugtattam, majd megpusziltam.
- Szeretlek! – súgta a fülembe. Beleborzongtam.
- Én is szeretlek! – valltam be neki is és magamnak is az érzéseimet. Nemsokára már a csúcson tudhattuk magunkat. Felbecsülhetetlen volt. Kivette belőlem magát és mellém feküdt, majd csókokkal halmozott el. Karjai között álomra hajtottam a fejem. Csodálatos volt!