Istenem ez az éjszaka! Annyira imádom Őt, kezdem azt érezni, hogy nem bírok betelni vele, és az együtt töltött idő sosem elég. Reggel én keltem fel előbb, kinyitottam a szemem és csak bámultam Olit. Hallom, ahogy szuszog, ahogy horkol, olyan aranyos. Egy jó ideje biztos nézhettem Őt, amikor rám mosolygott, és két szép szemével az enyémbe nézett.
- Jó reggelt! Hogy aludtál, Életem? – lehelt egy puszit a homlokomra.
- Neked is, melletted mindig jók az éjszakáim. – súgtam neki. Erre csak kivillantotta a fogait, és megcsókolt. Csókunk olyan volt, amilyen még sosem. Gyengéden összetapaszotta ajkainkat, nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is kapott.
- Szeretlek! – tűrte fülem mögé az egyik tincsemet.
- Érzem! Én is szeretlek! – mosolyogtam rá. – Készítsek reggelit, szívem? Biztosan nagyon éhes vagy már. – ültem fel az ágyon és megsimogattam Olivér meztelen hasát.
- Valamire éhes vagyok, ebben igazad van. – harapta be szája szélét és magához húzott, majd megcsókolt. Levegőhiány miatt sajnos szétváltunk.
- Rossz vagy Olika! – anyáskodtam neki.
- Na, jól van, palacsintát ennék, – komolyodott meg. – de mást is.
- Nana! Nem tudsz betelni velem? – kuncogtam.
- Soha, veled soha. Belőled sosem elég. – húzott magához és ismét megcsókolt.
- Olivér, én… szerelmes vagyok… - mondtam kissé zavartan.
- Ádám? – húzta fel szemöldökét. Láttam, ahogy a keze ökölbe szorul, és a pumpa felmegy benne.
- Már megint kezded?! – emeltem fel a hangomat. – Nem igaz, hogy valaki ennyire féltékeny legyen, mint Te, Olivér! – forgattam a szemeimet.
- Nem veszed észre, hogy én csak megkérdeztem tőled? Te húzod fel magad mindenen.
- De te miért gondolsz ilyeneket rólam? Mert úgy ismersz? – álltam fel az ágyról.
- Fejezzük be inkább, nem akarok veszekedni megint. Ne szólj hozzám!
- Mert az úgy le van rendezve? Inkább haza megyek. – csaptam be az ajtót magam után. Összepakoltam minden szükséges cuccomat és kiléptem az ajtón. Nagyon rossz Olival veszekedni, olyan üres vagyok. A kocsim felé vettem az irányt, beindítottam a motort és Ádámékhoz mentem. Egész úton zokogtam, megállás nélkül. Egyszer úgy éreztem, veszélyes most vezetnem. Semmit nem látok a könnyeimtől, mellette pedig erőtlen vagyok. Félreálltam az autóval és csak csendben ültem bent, a könnyeim pedig csak potyogtak megállíthatatlanul. Miért képzel ilyeneket? Okot adok rá, hogy Ádámot akarom? Egyátalán miért ilyen féltékeny? 3 kérdés, 1 válasz: mert szerelmes. Mert nem akar elveszíteni, pedig azon az úton jár. Most ismertem meg Őt, és már attól félek, hogy elveszítem. Iszonyatosan fázok a hideg autóban, fáradt vagyok, kimerült, minden bajom van. Hallani akarom Oli hangját, már nagyon hiányzik, pedig csak most jöttem el tőle. Folyamatosan magamtól kérdezgetek, annyi megválaszolatlanom van, annyi minden kérdéses és bizonytalan. Eszembe jutott Ági, vele sem beszéltem néhány napja, a húgomért mennem kellene, hogy mielőbb elszabaduljon attól a szeméttől, apukámat meg kellene látogatnom, anyukámmal beszélnem kéne, annyi minden vár még rám, és én az egereket itatom.
Erősnek kell lennem és csak a fontos, és jó
dolgokra összpontosíthatok! Beindítottam a motort és folytattam utam. Ádám háza
előtt görcsbe rándult a gyomrom, vajon mire megyek be? A húgommal hogy bánt?
Bele sem mertem gondolni. Kiszálltam az autóból és becsengettem. Ildi jött ki
egy szál köntösben. El tudom képzelni ez mit jelent.
- Szia. Jöttem érted. Menned kell haza, anyu biztosan aggódik. – mondtam zavartan.
- Hozzám fog költözni és az enyém lesz! – lökte félre a húgomat Ádám.
- Nem hozzád szóltam, nyomorék. – szorult ökölbe a kezem. Azt hittem ott fojtom meg. Egy alsógatyában állt ott, és a húgomat nem engedi. Erőt vettem és hasba rúgtam. Nem kellett volna, letepert a földre és gyomron vágott. Most már rettenetes volt a fájdalom, azt hittem nem élem túl. Olyan szinten fájt utána a hasam, mint még soha. Mozdulni nem bírtam, csak feküdtem a földön szótlanul, mint egy halott. Legbelül az is voltam, üres és élettelen. Nyögéseket hallottam a szobából. Meg akartam állítani, de nem sikerült, nagyon féltem Ildit. Csak abban reménykedtem, hogy Ildinek felnyílik a szeme, hogy hülye, és Ádámot végleg elfelejti. Hallgattam azokat a hangokat közben Olivéren járt az agyam, mit is érezhet most?
Olivér szemszöge:
Megint összekaptunk a féltékenykedésem miatt. De miért? Arra a szívtelen dögre én miért lennék féltékeny? Hát persze, mert egyszer Lili őt szerette, és remény az mindig van. Most nem tudom hová ment, éppen merre tart, de azt sem, hogy én. Nem tudom, mi van vele, rendben van-e, felhívni meg nincs arcom ezek után. Félek, hogy elveszítem, szeretem Őt, vele akarom leélni az életemet, de eddig nem úgy néz ki, hogy ez a vágy teljesül. Ő most mit érez? Meg akarom ölelni, szorosan és utána sosem elengedni. Most itt ülök az ágyamban és gondolkozok. Ez a lány annyi mindent megmozgat bennem, szerelmes vagyok! Nem tudom, hogy mondhatnám el neki az érzéseimet, és hogy szerezhetném vissza. Biztosan nagyon rosszul érintette, ha el is ment. Igaza van, ha nincs közöttünk kommunikáció (szavak, érintések, szemkontaktus), akkor nincs megoldva a helyzet, sőt, még rosszabb akkor. Nem bírom nélküle, hallanom kell azt a lágy hangját. Elővettem a telefonomat és belementem a névjegyzékbe. Amikor a nevét megtaláltam nem mertem rányomni, ki tudja hogy reagál. Féltem, hogy nem kíváncsi rám, bár miért is lenne? Vettem egy mély levegőt és a hívásgombra nyomtam. Hallottam, ahogy kicsöng, nem adtam fel.
Lili szemszöge:
Fekszek a földön könnyek között és meghallom, hogy csörög a telefonom, ami ott hevert mellettem egy méterrel. Kezem, kinyújtottam, majdnem elértem, egy kicsit meglöktem magam és a kezemben tartottam a mobilom. Megint hasamba nyílalt a fájdalom, ismét azt hittem belehalok. A kijelzőn Olivér nevét olvastam. Szemeim könnybe lábadtak, alig láttam. Felvettem a telefont, hisz annyira hiányzott már.
- Mit akarsz még? – szóltam bele a vonalba nehézkesen.
- Bocsáss meg nekem! Hiányzol, és nem bírok mit kezdeni magammal. Tudom, hogy ez téged rosszul érintett, nem csodálnám, ha nem lennél rám kíváncsi. – szólalt meg rekedt hanggal.
- Olivér, nehezemre esik egy szót is mondani, inkább letenném. Eleve a levegővétel is óriási erőfeszítés. – nyögtem ki.
- Mi történt? Ugye nincs baj? Aggódom érted! – szólt kétségbeesetten.
- Mondom, nehéz beszélni, nincs baj. Csak hadd tegyem le, elég a baj így is.
- Hol vagy? Tudnom kell! Szeretlek! – aggodalmaskodott.
- Az mindegy, nem kell tudnod. – súgtam könnyek között. Éreztem, hogy nem bírom tovább az erőset játszani, és, hogy Olivér csak jót akar. Szeret. Könnyeim még jobban folyni kezdtek.
- Kicsim, szeretlek és bízz bennem! – győzködött.
- Tudom, hogy szeretsz, de te nem hiszed el, hogy én, hogy érzek, és ez nagyon rosszul esik, mintha kételkednél bennem…
- Hibáztam, belátom. Sajnálom is, kérlek! – könyörgött. Hallottam, ahogy hangja az utolsó szónál megcsuklik. – Mondd el, hol vagy? Mi történt.
- Ne érdekeljen az téged, majd megoldom egyedül a problémáimat. – emeltem fel a hangom, szinte kiabáltam és megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok és kikkel. Ádám kijött az ajtón és belém rúgott, mire én egy akkorát ordítottam, hogy az egész utca hallotta. Levegőt már alig kaptam, a hasam már nem érdekelt, az halálosan fájt. Még mindig csak feküdtem ott.
- Jól vagy? Minden rendben? – kiabált a telefonba.
- Én… kér-lek… sze-ret-lek… - nyögtem szinte hallhatatlanul a telefonba.
- Mi történt? Mondd már el! – üvöltötte. El tudtam képzelni magam előtt azt, ahogy éppen Ő most kinéz. Ökölbe szorított kéz, ideges arc, meleg test. Már nem válaszoltam, nem voltam képes rá. Ennyit hallottam:
- Miért kellett ezt csinálnod vele? – hallhattam a húgom hangját.
- Mert megérdemli. – szólt makacsul Ádám.
- Nem érdekel! Ne emelj kezet egy nőre! – parancsolta.
- Jól van életem, rád nem fogok! – kacagott fel.
Felszaladt bennem a pumpa, nem bírtam tovább, közbe szóltam.
- Ildi, velem ne törődj! – nyögtem egész halkan. Olivér még mindig ott volt a vonalban, én pedig feküdtem.
- Ádám! Te szemét! Hagyd békén Őt! – kiabált Olivér.
- Életem, nincs bajom. – mondtam nehézkesen az aggódó Szöszinek.
- Nem érdekel! Ádám jobb, ha fél.
- Nyugodj meg, kérlek! Minden rendben. – nyugtattam Olit.
- Nem félek tőled! Te semmire sem vagy jó, azt sem tudod, hogyan kell vigyázni egy nőre. Szánalmas vagy, jobb, ha tudod. – forgatta szemeit Ádám.
- Te sem tudod. Ő legalább nem ver folyamatosan, és Ő nem csak „azt ” akar. Neked semmi közöd hozzá! – kiabáltam torkom szakadtából Ádámnak. Egyre csuklott el a hangom, és egyre nehezebb volt életben tartani magam. Ádám mellém lépett és megint a már szinte lyukasra rúgott, hasamba ütött. Sikítottam egy nagyon nagyot, a fájdalmat fokozni már nem lehetett. Pólómat felhúztam és megláttam a hasam. Egy színskálára hasonlított.
- Ádám! Hagyd békén Őt, most már nagyon elegem van belőled! Véged lesz! – kiabálta rekedten Oli.
Olivér szemszöge:
Felment bennem a pumpa, az én Lilimre kezet senki se emeljen, mert annak jó vége nem lesz. Hallani azt a gyötört hangot, azt, ahogy Ádám bánik vele, rémes volt. Leraktam a telefont, gyorsan felpattantam az ágyról, felöltöztem, majd beültem a kocsiba. Nem érdekeltek a közlekedési táblák, csak az, hogy mielőbb véget vessek ennek. Rekordidő alatt oda értem Ádámhoz. Kiszálltam az autómból, be sem csengettem, csak berontottam a lakásba. A látványtól nagyon dühbe gurultam. Lili fekszik sírva, Ádám rugdossa, Ildi pedig a fiút nyugtatja. Nem érdekeltek a következmények, nekimentem Ádámnak és a földre taszíottam. Azt hittem végre lekeverhetek neki egyet, Ildi közénk állt. Elengedem Ádámot és Lili mellé guggoltam, kezét megfogtam, majd kisírt szemeibe néztem. Ölembe kaptam és siettünk ki az ajtón. A kocsiban hátrafektettem, én beültem és beindítottam a motort.
- Minden rendben? Miket csinált veled? – kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj értem, minden rendben, csak kicsit belém rúgott. – nyugtatott.
- Na, majd otthon megnézem azt a „csak kicsit”.
- Annyi, hogy kicsit belilult, de kérlek, értem ne aggódj! – szólt azzal a fáradt hangján. Visszaszólni már nem akartam, ezek után inkább kerülöm a konfliktust. Nagyon siettem, ezért hamar hazaértünk. Megint ölembe kaptam és úgy vittem fel. A házban letettem a kanapéra én, pedig odaültem mellé.
- Mutasd magad! – parancsoltam rá, Ő erre felhúzta a pólóját. Tele volt kék, zöld, foltokkal. – Jézusom! Ez tényleg nagyon kicsi.
- Nyugodj meg picim, majd rendbe jövök. – lehúzta a fejemet és megcsókolt.
- Nem kellene orvost hívni? Nagyon csúnyán néz ki.
- Nincs szükségem rá. Nekem Te vagy az, aki a lehető legjobbat teszi velem. Köszönöm, hogy vagy nekem, nélküled most nem itt lennék. – súgta a fülembe egy puszi kíséretében.
- Szeretlek! – fogtam meg kezét, és megszorítottam.
- Én is szeretlek, Életem!
Kicsit kételkedtem mondatában, „nem kell orvos”. De hiszen nagyon csúnyán nézett ki, ki tudja belül meg mi van.
- Kicsim, a biztonság kedvéért hívok egy orvost, az a biztos. – vettem elő a telefonom és pötyögtem be számot.
- Csak ha muszáj. – mosolygott rám. Hamar felvették a telefont, azt mondták, nem sokára itt vannak. Letettem a mobilom az asztalra és Lili mellé ültem. Kezét megfogtam és megsimogattam. Az orvos nem sokára megérkezett, beengedte az ajtón és Lilihez vezettem.
- Szép napot! Mutassa, kérem! – szólt az orvos, mire Lili felhúzta a pólóját. – Szent ég! Azt hiszem egy röntgen nem ártana. Most beviszem Őt, ha nem baj.
Belül éreztem, hogy nem lehet semmi baj, de ha mégis? Egyenlőre nem tudjuk mi lehet a baj, de ha komolyabb vagy bármilyen baja esik Lilinek, akkor azt hiszem Ádámnak nem lesz valami nagyon jó sorsa, előre látom. Lilit bevittük a kórházba, onnan egyenesen a röntgen szobába. Egész úton a kezem szorította.
- Nos, az eredmény az lett, hogy a bordái megrepedtek, ezt ugye műteni kell. Valamint a gyomrát olyan szinten megrúgták, hogy az teljesen megsérült, azt is műteni kell. – közölte velem az orvos. – Holnap várom önöket 16:00-kor. Köszönöm.
- Rendben, akkor itt négykor. Köszönöm.
Nagyon ideges lettem, Ádám miatt most műtőben lesz Lili. Nem élem túl, ha bármi baja esik, de Ádám sem. Lilit az ölemben fogva betettem a hátsó ülésre, én pedig előre ültem. Beindítottam a motort és hazamentünk. Az egész úton síri csend volt. Megálltam a házamnál, és Lilit az ölemben tartva beléptem a lakásba. Lefektettem az ágyba és hoztam neki enni.
- Hallottad? Holnap műtenek. Istenem Olivér, úgy félek. – ölelt magához.
- Most ne ölelgess, nem akarok benned kárt okozni. – toltam el magamtól finoman. – Tudom szívem, ne izgulj, gyorsan megműtenek és kész. – nyugtattam.
- Ma kérlek, aludj mellettem, bármennyire sem szeretnél! – szorította meg kezem.
- Biztos? Szívesen melletted alszok, csak nem akarom, hogy bajod essen. Szeretlek! – mosolyogtam rá.
- Biztos. Nem bírok nélküled aludni. Menj el fürödni és aludjuk! – kérlelt.
Elmentem fürödni, felvettem egy boxert és befeküdtem az én Szépségem mellé. Nem értem hozzá egész este, nem akartam fájdalmat okozni neki. Hamar elaludt, nem csodálom, ma sok minden történt.
- Szia. Jöttem érted. Menned kell haza, anyu biztosan aggódik. – mondtam zavartan.
- Hozzám fog költözni és az enyém lesz! – lökte félre a húgomat Ádám.
- Nem hozzád szóltam, nyomorék. – szorult ökölbe a kezem. Azt hittem ott fojtom meg. Egy alsógatyában állt ott, és a húgomat nem engedi. Erőt vettem és hasba rúgtam. Nem kellett volna, letepert a földre és gyomron vágott. Most már rettenetes volt a fájdalom, azt hittem nem élem túl. Olyan szinten fájt utána a hasam, mint még soha. Mozdulni nem bírtam, csak feküdtem a földön szótlanul, mint egy halott. Legbelül az is voltam, üres és élettelen. Nyögéseket hallottam a szobából. Meg akartam állítani, de nem sikerült, nagyon féltem Ildit. Csak abban reménykedtem, hogy Ildinek felnyílik a szeme, hogy hülye, és Ádámot végleg elfelejti. Hallgattam azokat a hangokat közben Olivéren járt az agyam, mit is érezhet most?
Olivér szemszöge:
Megint összekaptunk a féltékenykedésem miatt. De miért? Arra a szívtelen dögre én miért lennék féltékeny? Hát persze, mert egyszer Lili őt szerette, és remény az mindig van. Most nem tudom hová ment, éppen merre tart, de azt sem, hogy én. Nem tudom, mi van vele, rendben van-e, felhívni meg nincs arcom ezek után. Félek, hogy elveszítem, szeretem Őt, vele akarom leélni az életemet, de eddig nem úgy néz ki, hogy ez a vágy teljesül. Ő most mit érez? Meg akarom ölelni, szorosan és utána sosem elengedni. Most itt ülök az ágyamban és gondolkozok. Ez a lány annyi mindent megmozgat bennem, szerelmes vagyok! Nem tudom, hogy mondhatnám el neki az érzéseimet, és hogy szerezhetném vissza. Biztosan nagyon rosszul érintette, ha el is ment. Igaza van, ha nincs közöttünk kommunikáció (szavak, érintések, szemkontaktus), akkor nincs megoldva a helyzet, sőt, még rosszabb akkor. Nem bírom nélküle, hallanom kell azt a lágy hangját. Elővettem a telefonomat és belementem a névjegyzékbe. Amikor a nevét megtaláltam nem mertem rányomni, ki tudja hogy reagál. Féltem, hogy nem kíváncsi rám, bár miért is lenne? Vettem egy mély levegőt és a hívásgombra nyomtam. Hallottam, ahogy kicsöng, nem adtam fel.
Lili szemszöge:
Fekszek a földön könnyek között és meghallom, hogy csörög a telefonom, ami ott hevert mellettem egy méterrel. Kezem, kinyújtottam, majdnem elértem, egy kicsit meglöktem magam és a kezemben tartottam a mobilom. Megint hasamba nyílalt a fájdalom, ismét azt hittem belehalok. A kijelzőn Olivér nevét olvastam. Szemeim könnybe lábadtak, alig láttam. Felvettem a telefont, hisz annyira hiányzott már.
- Mit akarsz még? – szóltam bele a vonalba nehézkesen.
- Bocsáss meg nekem! Hiányzol, és nem bírok mit kezdeni magammal. Tudom, hogy ez téged rosszul érintett, nem csodálnám, ha nem lennél rám kíváncsi. – szólalt meg rekedt hanggal.
- Olivér, nehezemre esik egy szót is mondani, inkább letenném. Eleve a levegővétel is óriási erőfeszítés. – nyögtem ki.
- Mi történt? Ugye nincs baj? Aggódom érted! – szólt kétségbeesetten.
- Mondom, nehéz beszélni, nincs baj. Csak hadd tegyem le, elég a baj így is.
- Hol vagy? Tudnom kell! Szeretlek! – aggodalmaskodott.
- Az mindegy, nem kell tudnod. – súgtam könnyek között. Éreztem, hogy nem bírom tovább az erőset játszani, és, hogy Olivér csak jót akar. Szeret. Könnyeim még jobban folyni kezdtek.
- Kicsim, szeretlek és bízz bennem! – győzködött.
- Tudom, hogy szeretsz, de te nem hiszed el, hogy én, hogy érzek, és ez nagyon rosszul esik, mintha kételkednél bennem…
- Hibáztam, belátom. Sajnálom is, kérlek! – könyörgött. Hallottam, ahogy hangja az utolsó szónál megcsuklik. – Mondd el, hol vagy? Mi történt.
- Ne érdekeljen az téged, majd megoldom egyedül a problémáimat. – emeltem fel a hangom, szinte kiabáltam és megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok és kikkel. Ádám kijött az ajtón és belém rúgott, mire én egy akkorát ordítottam, hogy az egész utca hallotta. Levegőt már alig kaptam, a hasam már nem érdekelt, az halálosan fájt. Még mindig csak feküdtem ott.
- Jól vagy? Minden rendben? – kiabált a telefonba.
- Én… kér-lek… sze-ret-lek… - nyögtem szinte hallhatatlanul a telefonba.
- Mi történt? Mondd már el! – üvöltötte. El tudtam képzelni magam előtt azt, ahogy éppen Ő most kinéz. Ökölbe szorított kéz, ideges arc, meleg test. Már nem válaszoltam, nem voltam képes rá. Ennyit hallottam:
- Miért kellett ezt csinálnod vele? – hallhattam a húgom hangját.
- Mert megérdemli. – szólt makacsul Ádám.
- Nem érdekel! Ne emelj kezet egy nőre! – parancsolta.
- Jól van életem, rád nem fogok! – kacagott fel.
Felszaladt bennem a pumpa, nem bírtam tovább, közbe szóltam.
- Ildi, velem ne törődj! – nyögtem egész halkan. Olivér még mindig ott volt a vonalban, én pedig feküdtem.
- Ádám! Te szemét! Hagyd békén Őt! – kiabált Olivér.
- Életem, nincs bajom. – mondtam nehézkesen az aggódó Szöszinek.
- Nem érdekel! Ádám jobb, ha fél.
- Nyugodj meg, kérlek! Minden rendben. – nyugtattam Olit.
- Nem félek tőled! Te semmire sem vagy jó, azt sem tudod, hogyan kell vigyázni egy nőre. Szánalmas vagy, jobb, ha tudod. – forgatta szemeit Ádám.
- Te sem tudod. Ő legalább nem ver folyamatosan, és Ő nem csak „azt ” akar. Neked semmi közöd hozzá! – kiabáltam torkom szakadtából Ádámnak. Egyre csuklott el a hangom, és egyre nehezebb volt életben tartani magam. Ádám mellém lépett és megint a már szinte lyukasra rúgott, hasamba ütött. Sikítottam egy nagyon nagyot, a fájdalmat fokozni már nem lehetett. Pólómat felhúztam és megláttam a hasam. Egy színskálára hasonlított.
- Ádám! Hagyd békén Őt, most már nagyon elegem van belőled! Véged lesz! – kiabálta rekedten Oli.
Olivér szemszöge:
Felment bennem a pumpa, az én Lilimre kezet senki se emeljen, mert annak jó vége nem lesz. Hallani azt a gyötört hangot, azt, ahogy Ádám bánik vele, rémes volt. Leraktam a telefont, gyorsan felpattantam az ágyról, felöltöztem, majd beültem a kocsiba. Nem érdekeltek a közlekedési táblák, csak az, hogy mielőbb véget vessek ennek. Rekordidő alatt oda értem Ádámhoz. Kiszálltam az autómból, be sem csengettem, csak berontottam a lakásba. A látványtól nagyon dühbe gurultam. Lili fekszik sírva, Ádám rugdossa, Ildi pedig a fiút nyugtatja. Nem érdekeltek a következmények, nekimentem Ádámnak és a földre taszíottam. Azt hittem végre lekeverhetek neki egyet, Ildi közénk állt. Elengedem Ádámot és Lili mellé guggoltam, kezét megfogtam, majd kisírt szemeibe néztem. Ölembe kaptam és siettünk ki az ajtón. A kocsiban hátrafektettem, én beültem és beindítottam a motort.
- Minden rendben? Miket csinált veled? – kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj értem, minden rendben, csak kicsit belém rúgott. – nyugtatott.
- Na, majd otthon megnézem azt a „csak kicsit”.
- Annyi, hogy kicsit belilult, de kérlek, értem ne aggódj! – szólt azzal a fáradt hangján. Visszaszólni már nem akartam, ezek után inkább kerülöm a konfliktust. Nagyon siettem, ezért hamar hazaértünk. Megint ölembe kaptam és úgy vittem fel. A házban letettem a kanapéra én, pedig odaültem mellé.
- Mutasd magad! – parancsoltam rá, Ő erre felhúzta a pólóját. Tele volt kék, zöld, foltokkal. – Jézusom! Ez tényleg nagyon kicsi.
- Nyugodj meg picim, majd rendbe jövök. – lehúzta a fejemet és megcsókolt.
- Nem kellene orvost hívni? Nagyon csúnyán néz ki.
- Nincs szükségem rá. Nekem Te vagy az, aki a lehető legjobbat teszi velem. Köszönöm, hogy vagy nekem, nélküled most nem itt lennék. – súgta a fülembe egy puszi kíséretében.
- Szeretlek! – fogtam meg kezét, és megszorítottam.
- Én is szeretlek, Életem!
Kicsit kételkedtem mondatában, „nem kell orvos”. De hiszen nagyon csúnyán nézett ki, ki tudja belül meg mi van.
- Kicsim, a biztonság kedvéért hívok egy orvost, az a biztos. – vettem elő a telefonom és pötyögtem be számot.
- Csak ha muszáj. – mosolygott rám. Hamar felvették a telefont, azt mondták, nem sokára itt vannak. Letettem a mobilom az asztalra és Lili mellé ültem. Kezét megfogtam és megsimogattam. Az orvos nem sokára megérkezett, beengedte az ajtón és Lilihez vezettem.
- Szép napot! Mutassa, kérem! – szólt az orvos, mire Lili felhúzta a pólóját. – Szent ég! Azt hiszem egy röntgen nem ártana. Most beviszem Őt, ha nem baj.
Belül éreztem, hogy nem lehet semmi baj, de ha mégis? Egyenlőre nem tudjuk mi lehet a baj, de ha komolyabb vagy bármilyen baja esik Lilinek, akkor azt hiszem Ádámnak nem lesz valami nagyon jó sorsa, előre látom. Lilit bevittük a kórházba, onnan egyenesen a röntgen szobába. Egész úton a kezem szorította.
- Nos, az eredmény az lett, hogy a bordái megrepedtek, ezt ugye műteni kell. Valamint a gyomrát olyan szinten megrúgták, hogy az teljesen megsérült, azt is műteni kell. – közölte velem az orvos. – Holnap várom önöket 16:00-kor. Köszönöm.
- Rendben, akkor itt négykor. Köszönöm.
Nagyon ideges lettem, Ádám miatt most műtőben lesz Lili. Nem élem túl, ha bármi baja esik, de Ádám sem. Lilit az ölemben fogva betettem a hátsó ülésre, én pedig előre ültem. Beindítottam a motort és hazamentünk. Az egész úton síri csend volt. Megálltam a házamnál, és Lilit az ölemben tartva beléptem a lakásba. Lefektettem az ágyba és hoztam neki enni.
- Hallottad? Holnap műtenek. Istenem Olivér, úgy félek. – ölelt magához.
- Most ne ölelgess, nem akarok benned kárt okozni. – toltam el magamtól finoman. – Tudom szívem, ne izgulj, gyorsan megműtenek és kész. – nyugtattam.
- Ma kérlek, aludj mellettem, bármennyire sem szeretnél! – szorította meg kezem.
- Biztos? Szívesen melletted alszok, csak nem akarom, hogy bajod essen. Szeretlek! – mosolyogtam rá.
- Biztos. Nem bírok nélküled aludni. Menj el fürödni és aludjuk! – kérlelt.
Elmentem fürödni, felvettem egy boxert és befeküdtem az én Szépségem mellé. Nem értem hozzá egész este, nem akartam fájdalmat okozni neki. Hamar elaludt, nem csodálom, ma sok minden történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése